1. fejezet

Első fejezet

Nem kellet, volna erre fele mennem. A fenébe is! Csak a lustaságom miatt bóklászom erre, vagy tényleg ennyire vonzom a tudatom alatt is a veszélyt? Szerintem én vagyok az egyetlen seggfej, aki képes egyedül szombat este egy félre eső buszmegállóban (ahol néha még a busz sofőr is elfelejt megállni, persze ”teljesen” véletlenül) várni egy buszt, ami haza visz mikor tíz perc alatt már simán haza, gyalogolhatnék.
Haza… Már rég nem tekintettem otthonomnak azt a helyet. Talán kedves környék, és a szomszédok imádnak mindenkit, ami ugyan kicsit furcsa. Mivel számomra hihetetlen hogy ennyire nagy legyen a szeretet… csak utál valakit még egy idős néni is nem?
Mindegy is. A lényeg, az hogy az a hely már nem az otthonom.
Ha bemegyek, már nem az otthon szagát fogom érezni, csak egy másik ház illatát, amit az ember bárhol jár, megérez és elemzi. Mondjuk, ki tudja, lehet csak én, vagyok olyan fogyatékos, hogy mindent megszaglászok. Csodálom hogy nem seggszaglászás után, járok valakivel. És persze a szobám. Gondolom ugyan úgy áll. Szó szerint, mivel semmiféle ruhámat nem vittem magammal. Health nem látta szükségét hogy a régi ruháimat hordjam.
Még most is fura hogy mindennap más ruha van rajtam, de ugyan ki ne örülne, ha vásárol neki a csávója? Hát szerintem bárki. Amikor elhalmoznak dolgokkal (pontosabban csak Health) rossz érzésem támad. Hogyan is viszonozzam mikor nekem nincs semmim? És azt a dumát meg főképp nem veszem be, hogy „Nekem elég hogy te vagy nekem”Roppant romantikus de azért más is kell, mint én. Health nem akarta hogy visszajöjjek, de anyám ragaszkodott hozzá. Úgy véli egy tizenhét éves lánynak otthon a helye a szülei mellett, de mivel az apám úgy döntött nem kíván életet osztani egy boszorkánnyal (amit teljesen megértek) ezért anyámra szorulok. Normális családok esetében igen szorulnék rá. De így? Sosem jöttem ki jól anyámmal. Health… Istenem most azonnal meg akarok fordulni, és újra a karjaiba omlani. Szinte fájdalom öntötte el a szívem, amikor nem lehettem vele.
Imádtam túrni csókolózás közben a haját fekete hosszú gyönyörű, esküszöm.
Nem a rockeres hosszú, haj hanem az a markolászni való belőtt, hé Mr.tökéletes ment el előtted. Csodás félbarna bőre, mint egy egyiptomi istené, izmos teste és gyönyörű erős állkapcsa mindig megbabonázott. Health… Már most hiányzik, pedig alig két órája váltam csak el tőle. Beteges hogy egy félig vámpír, félig vérfarkas csávóval mászkálgatok.
Jó én is olvastam efféle leány regényeket, amelyekbe a vámpír srác és a vérfarkas gyerek között kel választani, mert oda vannak mind a ketten a csajért (persze a vámpír fickó vitte a nőt) de azért ki gondolná h pont nekem, adatik, meg az hogy mind a kettőt megkapom egy csomagolásban, méghozzá milyen csomagolásban?!
Erre a gondolatra akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Vajon Health tudja mekkora mázlista istennőnek, érzem magam mellette, és milyen egy trágya nyomoréknak, amikor elázva sétálgatok (vagy éppen ácsorgok) valahol nélküle? Nem, nem hiszem.
Hirtelen halk kuncogás tört fel a torkomból. Felnéztem, nem e néz éppen valaki súlyos elmebetegnek, aki magán röhög a szakadó esőben, és akkor pillantottam meg őket.
Szemüket szűkre nyitva mereven méláztak el az arcomon.
Már láttam őket korábban, a helyi bandát képviselik, aminek nagyon úgy tűnt az a szabálya, hogy rongáljunk meg mindent, amit lehet és szólogassunk be annak aki csak elmegy előttünk és úgy tartja kedvünk. Nem voltak valami félelmetesek a legtöbbel volt már dolgom régen. Hála veszélyvonzó életmódomnak köszönhetően egy bandataggal jártam régebben, így engem nem tartottak fő kössünk bele áldozatnak. Ezek is a haverjai voltak. Vagyis..
Az egyik arca igen ismerős volt. De nem innen. Valahol láttam már (és nem a napi helyes csávók című weboldalon) azelőtt. Csúnya gonosz szemei vannak, afféle kötekedős feje van, és hiába látszik mellkasa ki izmozottnak, a hasa ugyanolyan volt, mint egy jóllakott kisgyereknek.
Szörnyen béna. Szánalmas hogy ezek uralják a környéket.
- Meddig bámuljuk még egymás kislány? Ide is jössz, vagy csak bámészkodsz onnét?
És akkor megcsapott a bűz. Fűszag súgta az agyam. És alkohollal öntözték, meg ha jól érzem.
Remek. Pont ezeknek kell itt lenniük
- Tessék? – a hangom elcsuklott a szó felénél és megremegett a következő kérdésnél.
- Nem. Nem bámultalak. – csodás. Ezt biztos beveszi. Igazán frappáns. Próbáltam vitába szállni a szókészletemmel.
- Mit szeretnél? Mond csak nyugodtan bébi! - azt hogy elhúzz anyádba. Mondtam magamba
- Semmit. –válaszoltam, majd lesütöttem a szemem és már elkezdtem gondolkozni, vajon mennyi erő van a lábamba fél óra ácsorgás után futásnak eredni, ha kellene.
- Ahogy te akarod. De azért nem baj ha én akarok ugye?
- Mi? –Picsába. Nem kéne érdeklődést mutatnom, mer élvezni, fogja hogy játszik velem. Gondolom, látja mennyire hülye, vagyok, és ezt ki is fogja használni.
- Figyelj csak! Szerintem neked is tetszene. – elmosolyodott és megindult felém.
- Nem hiszem. –egyre közelebb ért. Felzselézett hajáról az arcába csurgott a víz, amit gondosan lenyalt, amikor a szájához ért, és ezzel roppant úgy gondolta imponál nekem.
- Szűz vagy még? – a félelem rögtön elhatolt a tudatomig. Ez meg akar húzni. Jézusom tudom honnan olyan ismerős. A múltkori híreket néztük Health el amikor ment az adás. A tévében a férfiról, aki meg erőszakolt egy lányt. Egy nagy fekete Mercedes E520 terepjáróval követte, majd mikor a Vadrezervátum előtti Kern parkhoz értek, a férfi kiszállt és megragadta a lányt, majd bevonszolta a park erdős részébe. Mesélte el nekünk egy szemtanú, aki azonnal hívta a rendőrséget az eset látta után. Sajnos pontos körül írást nem tudott adni nekünk, de azt elmondta, hogy a férfi nagydarab testalkatú és felzselézett fekete haja, van, a feltehető bűntett idején fekete bőrkabátot viselt.
- Tudom ki vagy! –kiáltottam rémületemben de csak annyi hallatszott ki belőle, hogy: Tudmn… ugyanis a férfi közelhajolt, kezét a számra tapasztotta és ráncigálni kezdett, mintha fel akarna ébreszteni vagy valami ilyesmi.
- Mozdulj már! Vagy azt akarod, cipeljelek? Rendben nekem úgy is jó!! –ekkor döbbentem rá, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy fel akarna rázni a rémületből vagy valami hasonló, hanem nem voltam képes megmozdulni. A lábam gyökeret vert az aszfalton a félelemtől, majd mikor készült volna magához húzni és megragadni és cipelés néven fel emelni, éles fülszaggató sikolyt hallottam. Egészen addig rá se jöttem, hogy tőlem származik, amíg nem éreztem a túlcsorduló levegőt a tüdőmben a nagy levegő vételtől, amit fogalmam sem volt honnan szereztem, mikor ez az állat a számra tapasztotta a kezét.
- Hagyd már abba! Ígérem, hamar végzek, aztán mehetsz, ahová akarsz. –az arcom eltorzult a félelemtől és adrenalin szökött a vérembe. Rugdalózni kezdtem, szabaddá tenni minden lehetőleg használható végtagom és ütlegelni a férfit. De meg se kottyant neki, sőt még egy undorító beteges mosoly is kiült az arcára.
- Hmm.. Kis vadmacska vagy nemde? Még jobb. – majd közelebb húzott magához semmi gond nélkül mintha meg se érezné, hogy éppen rugdosom, és ütöm a fejét, és csókolgatni kezdte a nyakam. – újabb sikítás tört ki belőlem és ordibálni kezdtem segítségért. Persze reménytelen volt, hiszen mint mondtam ez egy félre eső hely, aligha járnak szombat este erre értelmes emberek. Ekkor hallottam meg a durva motor zajt, a csikorgó féket, egy ajtócsapást és a hangját.
- Senni!