10. fejezet

- Siess már! Conner leszedi a fejünket! – Emily már rég készen volt. Smink, haj, ruha, miegymás. Én meg itt szarakodok a fürdőmben a hajammal. Elaludtam, és a hosszú fekete hajtincsek az égnek álltak. Nincs az a hajlakk, ami segíthetett volna, így megmostam és kivasaltam. Épp a szárításnál tartottam, amikor Em belépett, és figyelmeztetett, hogy sietnünk kell, mert nem fogunk oda érni. Még utoljára végigmentem a hajamon a hajvasalóval, és lekapcsoltam. Fújtam magamra egy kicsit abból a parfümből, amit még a 17. szülinapomra kaptam Healthtől. Édes virágillat áradt szét a párás fürdőben. Gyors pillantást vetettem magamra a fürdőben, aztán kisiettem a fürdőből.

- Megyek már! Indulj el, odalent találkozunk! – választ nem halottam, csak az ajtó csapódását. Elkezdtem kutatni a szekrényemben a kis bolerómért. Szép napos idő volt ugyan, de fújt a szél, így a vállamat kivillantó fekete topp kevés lett volna. Kisebb kutatás után, megtaláltam a fekete bolerót. Gyorsan átfutottam az agyamban mindenem nálam, van-e ami szükséges, és úgy találtam minden oké. Elvettem a kis szobakulcsomat a tükrös asztalról, és elindultam lefele. Bezártam az ajtót magam után. Nem mintha attól félnék, hogy Lendford egyik lénye pont az én cuccaim között szeretne turkálni, csupán megszokásból. Futólépésbe lefutottam a széles lépcsőn, és a tekintetem találkozott Conner dühös ujjaival, amint kopogtat az előszoba dohányzó asztalán. Teste az unalomtól beágyazódott a bőrfotelbe.

- Azt hittem hozzámész feleségül a hajvasalóhoz. –tett szemrehányó megjegyzést Conner. Egy fehér inget viselt, amin halvány ezüst csíkok csillogtak. Elegáns, mégse stréber. A mai divatban menőnek hatott, főleg egy sötétebb színű farmerrel.

- Jó oké. Vettem. Itt vagyok, mehetünk. – mentegetőztem a kezemmel hadonászva. Em felállt, Conner követte, és mindenki indulásra készen állt. Emily lenge kis rózsaszín ruhája lebegett a szélben, ahogy átsétáltunk az utcákon, egy buszmegállóig. Lendfordban nem volt nagy tömegközlekedés, látszott hogy gazdagok laknak itt. Minden ház, egy kisebb palotával ért fel, a hatalmas udvarokon egytől egyig, elegáns drága autók parkoltak. Csak egy kis félre eső buszmegálló volt a város széléhez közeledve. Itt vártunk mi.

- Legalább egyikkőnknek lehetne jogsija. – sóhajtott fel Em.

- Ja. És akkor nem kéne itt várakozni egy buszjáratra. Már rég ott lennénk. És Sennek lett volna még ideje tetvészkedni.

- Ha esetleg arra célozgatsz, hogy hiába szenvedtem kora reggel a hajammal, meg a többivel, és gázul nézek ki, akkor esetleg befoghatod, mert én fogombe és az fájni fog. – hamar feldühödtem apró kis megjegyzésén, de ha a kinézetemről volt szó igen ingerült voltam, ha fikázzák. Különben is miattuk kellet sietnem. Nem szóltak, hogy ők pont délután 4 kor akarnak erre az izére menni. Én meg hulla fáradt voltam a mai 8 órától, és lefeküdtem aludni. Mind a ketten hangos nevetésben törtek ki. Úgy láttam, élvezték a zsörtölődésem.

- Nem erre céloztam. Inkább, arra hogy neked 2 óra sem lenne elég, arra hogy szerinted jól nézzél ki.

- Ha erre ilyen gyorsan rájöttél, akkor meglehet, hogy ha 2 óra nem elég, akkor 20 perc sem. Nem gondolod?

- Jólvan hagyjátok már abba. –csitított minket Em.

- Már itt is van a busz. Mi pedig mint értelmes emberek, felszállunk rá. Oké? – elpillantottam a megfelelő irányba, és valóban. A busz már bekanyarodott az utca végén. Bólintottam egyet.

- Húzd vissza a fogaid, mert félelmetesen nézel ki. –közölte az ingét igazgatva Conner. Lassan lenyugtattam magam, és hagytam, hogy szemfogaim visszahúzódjanak.

- Mért van, az hogy neked így kiugranak a szemfogaid, Emilynek meg nem?

- Nem tudom Conner. – sóhajtottam már visszaereszkedett szemfogakkal. Újra emberi kinézetet rántottam magamra. A busz begurult a megállóba, és hangos szelepvisítással, kinyitotta ajtóit. Felszálltunk rá, és egy négyes helyre leültünk. A fél órás úton Conner arról áradozott nekünk, hogy ez a fesztivál nagyon ritka, csak minden tizedik évben tartanak ilyet. Ő még csak 6 éves volt mikor a legutóbbit látta, és most annyira örül, hogy újra eljöhet ide. Azt is megejtette, hogy ennek vannak előnyei, mivel 6 évesen még nem csajozhatott, de mostmár van esélye.

- Csak nehogy úgy járj, mint a múltkori tavasz fesztiválon. – Conner csípősen utánozta a nevetés formáját, és gonoszan lökdöste meg Emilyt aki a markába nevetett éppen.

- Ha…-Ha…-Ha. Itt csak tündék lesznek.

- Meg mi. –mutattam rá a tényre, hogy mi nem vagyunk tündék.

- Az más. Ide emberek is jönnek. És ti, még ha úgy vesszük emberek, vagytok. Magyarán tündék, és emberek lesznek. Kifejlett lények egy se. És ezt tuti mivel a bejáratnál ellenőrzik. Furcsa dolgok vannak. Az emberek rühellik a vámpírokat, és kitiltják a városukból, úgy ahogyan a vérfarkasokat is. Szinte minden lényt, kivéve a tündéket. Azt hiszik attól, mert fesztiválokat terveznek, és mindegyiküknek aranyos kis füle van, biztosan ártatlanok. Pedig ha tudnák, amit én. Azt hogy a legtöbb bűnöző, és maffia csapatokba épülnek be. Conner elmondta ezeket, a dolgokat. Az ő szülei Manhattanben élnek, ezért lakik Lendfordban. Szülei vezették Manhattan vezér maffia bandáját. A vicces, az hogy egy vámpírvadász keze alatt dolgoztak. Vámpírokat gyilkoltak a tündék. Ilyet se gondolna senki. Így hát természetes hogy egy új kiszabás lett úrrá a világon. Mégpedig a tünde védelem. Az emberek úgy vélik szorgos segítőink. Ezért, ha valami bűntény történik a tündék mentséget, élveznek. Őket nem kutatja át senki, nem gyanúsítottak. Aki pedig az ellenkezőjét állítja az a törvény ellen szegül, ami szintén büntetéssel jár, akár a többi bűn. Szánalmas. Itt dédelgetik mindenféle fesztiválon a bűnözőiket.

- Lacot körút. – figyelmeztetett minket a kis hangszóró. Felpattantunk, és leszálltunk. Még egy ideig sétálnunk kellett, de már messziről lehetet hallani a felvonulás zaját. Trombiták játszották a menetelő zenét, éles dobok vízhangozták a lovak patáit. Egy gondolom szintén tünde, mikrofonba ordibált önfeledten, a csapatok nevét ordibálva, és körülírva melyik számban indultak. Elértünk egy kordon falhoz, ahol két biztonsági őr állta utunkat. Felmutattuk az igazolványunk, jelezve, hogy elmúltunk 14 évesek. Mivel a belépés 14 éves kor felett volt. A biztonsági őr bólintott és félre húzta a kordon egy részét, egy kis rést hagyva, hogy átmehessünk. Mögötte egy átlagosnak tűnő ember várt minket. Öreg kezeit feltartotta és magához intett minket. Vékony ráncos kis arcát, ősz szakáll keretezte. Egyik kezével feljebb tolta szemüvegét, és jól szemügyre vette az elsőként elé álló Connert. Kezébe vette arcát, és jobbra, ballra fordította. Előhúzott egy kis lámpát a zsebéből, és belevilágított a szemeibe. Egyetértő bólintás, és tovább engedte Connert. Majd Emily és én következtünk. Emilyvel szóltunk hogy mi még nem vagyunk kifejlett macskareinek. Az öreg vészjóslóan ingatta a fejét, mintha rajta kapott volna minket valami gyermeteg kis csínyen, de azért megvizsgált minket is. A kis lámpa élesen bántotta a szemem. És éreztem, ahogy a pupillám elkerekedik. Az öreg szeme is elkerekedett, de azért bólintott, és tovább legyintett minket. A kordon csak az utca végét zárta, és amint bekanyarodtunk a füves részről az utcára, zsivaj a dobhártyámat is sértette. Az utca két oldalán ember tömeg hullámzott. Középen hatalmas felvonuló kocsik, amiket lovak húztak. Tündék küldtek csókokat a tetejéről, és dobáltak néha virágokat le a kocsikról. Hatalmas virágos standok gurultak az utcákon. A zene hangosan szólt, és mindenki tombolt. Conner vezetésével elindultunk a tömegek felé, miközben rengeteg bódé mellett mentünk el. Italok, kürtös kalács, pizza, fagyi, vattacukor. És még ezer más dolog, ami a felvonulások, és fesztiválok elengedhetetlen része.

Már egy ideje nézegettük a felvonulást, és önmagába nem is lenne unalmas, csak nem az én formámra találták ki. Em nagyban kapkodta magába a vaníliás kürtös kalácsot, Conner szurkolt tünde haverjainak. Szóval mindenki jól érezte magát. Csak nekem volt hányingerem, attól hogy itt kell állnom, és az emberek hőn szeretett bűnözőinek felvonulását bámuljam. Éhes is voltam, így hát a következő lépésem ez volt. Megbökdöstem Emily vállát, és vártam, amíg felém, nem fordul apró kis ragyogó tekintete.

- Em én elmegyek kajálni valahová. –értetlenül nézett rám.

- Éhes vagy?

- Aha.

- Kérsz? –nyújtotta felém a kürtös zacskóját.

- Nem kösz valami táplálóbbra vágyom kicsit. Keresek valami kajáldát itt valahol.

- Biztos? –erre már Conner is felém fordult.

- Na mivan?

- Sen elmegy valahová kajálni.

- Itt a pizzás is. –vállat vontam.

- Nem baj.

- Ha egyszer kimész, nem engednek már vissza! – vett rovásra Conner.

- Sebaj. Találkozzunk 8 kor a buszmegállóban. – Em és Conner összenéztek, aztán bólintottak.

- Oké de akkor ne késs! A negyed 9-es buszt el kell érnünk. Az az utolsó!

- Ott leszek. Biztattam mind kettőjüket, aztán intettem egyet és elindultam kifelé az őrületes részegpartiba átmenő fesztiválból. A kapuban az öreg rámmosolygott, majd elköszönt.

- Viszont látásra.

- Viszlát. – a kordon már nem állt, bárki bejöhetett volna. Én azért körül néztem, hogy az őrök hol lehetnek, és az árok mellé parkolt fekete kisbuszban meg is találtam őket. Az ajtó ki volt húzva, és hangosan nevetgéltek. Sört lóbáltak a kezükben, nyilván a becses biztonsági uraknak ingyen szervírozzák a piát. Észre vették, hogy bámulom őket, és a két fél részeg pasas azonnal megkomolyodott, hogy tovább játszhassa munkája szerepét. Kemény fedelét megbillentette az egyik, és komoran rám nézett.

- A viszont látásra hölgyem.

- Viszlát. – Ezt a másik csak bambán nézte, valószínűleg benne már több volt az alkohol. Magam köré húztam a kis felsőm, és áldottam az eszem hogy magammal hoztam. Nem volt hideg. De azért jól esett a kis finom langyos anyag a hideg bőrömön. Tudtam, hogy egyre vágyom csak, sutba vágni nőies idomaim féltését, és ez után a szar nap után magamba gyűrni egy hamburgert. Irányt vettem a legközelebbi hely felé ahol szinte csak ilyet árusítanak. Az óriási M betű 10 percnyi gyaloglás, és keresgélés után gyermeki örömöt váltott ki belőlem. Már azon is gondolkodtam, hogy gyerek menüt kérek, de aztán gyorsan észre térítettem magam, és eldöntöttem hogy azon fogok igyekezni, hogy egy idegen városban nem égetem le magam. Ezzel az elhatározással léptem be a tömény hamburger és sült krumpli szagba. Az ajtó mellett ülő férfi pillantása a duplaburgeréről rám ugrott, és széles mosollyal nézett végig rajtam. Figyelembe se vettem, és a pult felé csoszogtam. Kikértem a mindenbizonnynal legegészségtelenebb egyben legfinomabb kaját a menü sorból, és leültem vele egy kétszemélyes asztalhoz a sarokba. A „vendéglő” nem volt megtömve alig öt asztal volt csak foglalt a kb. 12-ből. A férfi végig rajtam tartotta a szemét, és már kezdett idegesíteni, amikor egy nő lépett elé, és üdvözölte csókkal. Majd leült elé, és beszélgetni kezdtek. Hála a jó égnek teljesen betakarta szúrós szemű párját, mert amúgy is utálom, ha néznek nem, hogy evés közben. Miután mindent eltakarítottam a tálcámról, leöntöttem egy kólával. Ezzel le is hízhattam még egy napot az életemből. Mostanában többet zabálok, mint egész életemben, és kezd nem érdekelni, hogy mit. De legalább totál nem hízok. Már ahogy én észre vettem. A tálcát az asztalon hagytam, és újra kiléptem a kinti szellős melegségbe. Már fáztam odabent a légkonditól. Elő vettem a farmer zsebemből a mobilom és rápillantottam az órára. 7:12 Még volt időm, hogy a buszmegállóba mehessek. Vissza már nem mehettem, úgyhogy eldöntöttem hogy ücsörgök egy kicsit amellett a szökőkút mellett, amelyiket láttam ide fele jövet. Úgy emlékszem eljöttem egy kis utcában, és az után lehet. De már majdnem besötétedett. Teljesen más volt a város kihallva, sötéten. Az alkonyat pír még vetett egy kis fényt a felhőkön át, így felismertem a szerintem megfelelő kis utcát. Baloldalról vettem az irányt felé, és épp készültem befordulni, amikor egy sikolyt hallottam. A nő rimánkodva kérlelt valakit.

- Ne… Kérem ne… Megpróbálom megkeresni.

- Helyes. – egy rideg női hang volt. Utálat, és szemrehányás sütött a hangjából. A lábam a földbe gyökerezett, és nem igen akartam sehova se mozdulni. Mi történik itt. Hamar kíváncsi lettem, és elkezdtem kukucskálni az utca kezdetén lévő fal mögül. Óvatosan kidugtam a fél arcom, és leskelődtem. Egy nő állt ott hosszú bőrkabátba, szörnyen magas sarkú csizmába. Elég kurvásnak hatott. Hosszú barna haja lelógott a vállára, és kegyetlen arckifejezéssel tartotta markon a térdelő, síró szőke lány félhosszú haját. Nem lehetett több 20-nál, mégis , a rettegés miatt ami arcán ült alig tíz évesnek mutatta. A kegyetlen nő áldozata haját fogva közelebb húzta magához, és az arcába nézett.

- Ha három napon belül nem találod meg a lányt, és nem hozod el nekem élve, én magam gondoskodom, hogy a kedves szeretőd haverjai széttépjenek. Nem védhet meg mindentől, nem lehet ott mindenütt. Hidd csak el nekem. Nem vagy elérhetetlen. – az utolsó mondatot a remegő arcra lehellte.

- Meglesz. Esküszöm. – szabadkozott a nő remegve feltéve gyönge kis kezeit.

- Menny és kezd el keresni! Én a helyedben nem vesztegetném az időmet. Drága dolog. – azzal hirtelen nagyot lökve elengedte, az pedig összeesett a macskaköves kis utca közepén. A nő iszonyatos mértékben riszálva csípőjét elindult az utcában. Arra ment amerre én mentem volna. Egy ideig fontolgattam oda mennyek-e a remegő nőhöz, de nem igazán tudtam mit kéne mondanom neki. Nem is kellet sokat gondolkodnom, mert a nő felugrott, és felém kezdett futni olyan fénysebességgel, amit ember nem észlelt volna de, mivel én is meg tanultam már hogy tudok így mozogni, hamar észre vettem, és behúzódtam a falhoz. A nő elrohant előttem. Nem vett észre. Valamiért nem akartam hogy kitudódjon, hogy mit láttam. Nem hiszem, hogy valami apró ügyről volna szó. Elindultam végig az utcán abban reménykedve, hogy nem futok össze azzal a kegyetlen nővel. Halkan raktam egyik lábam a másik után. Lassan haladtam, de nem is bántam. Ha még úton van, ezzel hagyok neki időt, hogy lehagyjon engem, és esélyem se legyen találkozni vele. Egy lányt keres, és erre három napot adott a lánynak. Nem tudtam, mire gondolhatott a nő, amikor azzal fenyegetőzött, hogy a szeretője nem védheti, meg és a haverjai széttépik, de nem hangzott túl kecsegtetően. Vajon milyen lányt kereshet? Egyre jobban fúrta az oldalam a dolog. Ez nem valami sima tünde maffia dolog. Különben is a rideg nő ember volt. Semmi más, csak ember, mégis az az érzésem volt hogy tud pár dolgot a nem emberi dolgokról is. A végére értem az utcának, és még jó hogy kinéztem előtte az utcából, mielőtt kiléptem volna. Igaz hogy ezzel igazat adtam annak a ténynek, hogy paranoiás vagyok, de nem jogtalan a félelmem szerintem ezek után. És ez teljesen jogosnak bizonyult, amikor kinézve megláttam a kutat, és azt, ahogy a nő támaszkodik fölötte. Egy férfi állt mögötte. Ő is csak ember, de rajta is ugyanazt a gonoszságot láttam, amit a nőben. Viszont a nő őt is szolgaként kezelte. Egyszerűen lenézően nézett felé.

- Három napot adtam neki. Nem többet, mint három napot. De úgysem fogja megtalálni. A lány be van védve én is tudom, hogy nehéz megtalálni. Ráadásul még senki sem érzi a jelenlétét. Nem tiszta. Mintha egyik lényhez sem tartozna. De ha egyikhez sem tartozna, érezném a jelenlétét. – megfordult a szökőkúttól, és a férfi felé vetette dühös pillantását. Szinte szikrázott az utálat belőle. Szörnyű egy teremtés.

- Ehelyett csak halvány képeket látok róla. Még a nevét sem tudom, csak azt tudom, hogy kikkel járkál! Lizbett nem fogja megtalálni, és ez azzal fog járni, hogy megöletem. Hasztalan. Ha meg is találná valamilyen módon, akkor is találnák rá okot, hogy megölhessem. – a nő felkacagott, mintha a gyilkolás lenne az egyetlen mentsvára, az egyetlen, ami boldoggá teszi, és elfeledteti vele azt, amit nem sikerül véghez vinnie. A férfi csak állt, és nézte, amint vérfagyasztó kacaj tölti be a csodás kis esti fényekkel bevilágított szökőkutat. Végül dermesztő nyugodtsággal megszólalt. Mintha csak az inasa lenne a szörnyű nőszemélynek.

- A repülő jegyeket már megrendeltem. Holnapra meg is kapom őket.

- Három napja van, aztán vagy velünk jön ő is vagy az ő megölésének új örömével, térek New Yorkba. Kíváncsian várom a végkifejletet. Smeti, menjünk haza.

- Igenis asszonyom. – gondoltam hogy talpnyalója. Törzsét megdöntve hagyta, hogy a nő megelőzze, és utána mehessen. Ők emberi tempóban sétáltak el, de azt is gyorsan tették. Persze, van jobb dolga Miss. vérfagyasztónak. Ezek után nem is csodálom, hogy kicsit émelyegni kezdett a gyomrom. Nem szeretnék soha az életbe összefutni ezzel a nőszeméllyel. Azon kaptam magam, hogy már öt perce állok behúzódva a falhoz. Már rég elmentek. Nyugtattam magam, mély levegőket vettem, és kisétáltam a szökőkúthoz. Leültem a padra, és csak bámultam ki a fejemből, újra és újra végig játszva a nemrég történteket. Csak bambultam, és megpróbáltam megérteni mi lehet a dolgok háttere, de nem sikerült. Újra előkaptam a mobilom, és megnéztem az időt. Még van tíz percem nyolcig. Ez bőven elég, ahhoz hogy a buszmegállóba érjek. El is indultam, és hálát adtam az égnek, amikor végre megpillantottam Connert és Emilyt a buszmegállóban állva és röhögcsélve beszélgetni. Ők is észre vettek, és integetni kezdtek. Láthatóan jól érezték magukat addig is amíg távol voltam. Vissza intettem, és ekkor döntöttem el hogy nem mesélek nekik kellemes kis kalandomról. Ehhez tartottam is magam, és ők csak annyit tudtak meg az egészből, hogy hambiztam egy jókorát, aztán a szökőkútnál ücsörögtem. Unalmasnak találták pont, ahogy gondoltam, és azt is bevallották maguknak, hogy ez jellemző rám. A busz úton végig ecsetelték mi mindent, hagytam ki, és mennyi jó kis táncos lépett fel. Így visszagondolva lehet, hogy jobban jártam volna, ha beérem egy standostól vett pizzával. De neeem. Serina Canter vonzza a problémákat. Érthetetlen piszkos ügy egy sötét kis utcán? Mit nekem, muszáj bele bonyolódnom. Remek.