2. fejezet

Második fejezet

A hangjából sugárzott a düh, igéző tejcsokoládé barna szemei mintha vörösbe izzottak volna át,
Mellkasa majd szétrobbant a hirtelen nagy mennyiségű levegő vételtől. Láttam, rajta hogy ordítani készül, de nem ezt tette. Nagy léptekkel közeledett felénk.
- Senni, szállj be a kocsiba. Mindjárt megyek.
- Nem hiszem, hogy bárhova is menne! – vetette oda neki a férfi, majd felém fordult.
- Ugye babám? – Marha jó most már a babájának tart. Úgy látszik, nem érzékeli a helyzetet, hogy mindjárt széttépi valaki.
- Takarodj onnét! Vedd le a mocskos kezed róla, mert netán el találom törni!! –iszonyat fenyegető hangja volt, és csodálkoztam mikor a férfi csak nevetni kezdett rajta. Egy morgást hallottam majd meg láttam, hogy szinte vicsorog rá Health. Szemfogai kivillantak és iszonyatosan dühös volt. A férfi keze lazulni kezdett a derekam és a kezem körül. Felnéztem nem e csak játszik, de a szeméből csak puszta rettegést véltem kivenni.
- Menj a kocsiba Senni! –megindultam a kocsi felé és nem néztem hátra. Hangos reccsenést és egy „aúú te meg mi vagy?” kiáltást hallottam. Mire megfordultam Health már ott állt előttem és gyengéden betuszkolt a kocsiba. Még mindig iszonyat dühösnek látszott (nem meglepő).
- Haza viszlek.
- De.. Nem úgy volt, hogy te többet be nem teszed anyám házába a lábad?
- Ugyan már Senni! Te is tudod hogy az nem haza már neked sem. Hozzám megyünk. Tudod ahol velem, laksz!? – kacsintott egyet, de látni lehetett, hogy megnyugtatásból teszi, mert az állkapcsa még mindig mereven feszült gyönyörű bőre alatt.
- Haragszol rám. –nem kérdés volt, inkább egy kijelentés, ami vont maga után valami magyarázatot.
- Nem, nem haragszom rád. Rád nem.
- Rám nem? De akkor valakire igen! Ez csak az én hibám hidd el lusta voltam gyalogolni.
- Nem hiszem, hogy a te hibádnak tudnám be inkább a magaménak. Senni még jó hogy felhívtam anyád, hogy mi van veled, különben sosem tudom meg hogy te még nem vagy ott nála, és valószínűleg a buszra vársz valahol.
- Hogy mi van velem?
- Hívtalak de, a mobilod vagy ki van kapcsolva, vagy a jó isten is azt akarja, hogy tényleg vehessek neked egyet! – elmosolyodott, majd felsóhajtott. Megpróbáltam vizes nadrágomból kihalászni a mobilom, majd kisebb tépelődés után sikerült előhalásznom. A kijelző sötét volt, hiába is nyomogattam a telefont, megpróbáltam bekapcsolni, de nem igazán reagált rá.
- Óh, ne haragudj. Azt hiszem ennyi gyűrődést bírt. Pedig a garancia tovább szólt de úgy látszik nem esőnek kitéve, tervezték. –Health a szemeit forgatta majd kicsit lassított. Eddig észre sem vettem milyen gyorsan száguldunk. Keze megkereste az enyém és megszorította. Szörnyen jó érzés volt. Imádtam, amikor megérint, amikor rám néz azzal a szép tejcsoki barna szemeivel. Egyszerűen annyira biztonságérzetet adnak, hogy szinte hajlamos vagyok olykor megfeledkezni minden másról.
- Tudod… Nem akarlak megsérteni kicsim, de a te mobilod talán kevesebb memóriával rendelkezik, mint egy múlt századi vokitoki, és a tűrőképessége annyi sincs, mint egy egysejtűnek. –nevetett keserűen és az arcom kémlelte vajon mennyire tud felbosszantani.
- Nagyon vicces vagy. Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Csak annyi hogy nem tudom annak tudható e be, hogy szörnyű ízlésed van technikai eszközök terén, vagy egyszerűen annyira nem érdekel, hogy ki akar éppen elérni bizonyos esetekben, hogy nem törődsz vele, mit választasz telefon vásárláskor. Minden esetre úgy döntöttem én veszek telefont neked, és a vita lezárva.
- Áhá!! –bukott ki belőlem.- Senki nem akart vitázni, de a te véred ez annyira fellázítja, hogy kiprovokálod belőlem. - közben a motor zaja elhalkult, majd leállt, és Health rám nézett, és fürkészte az arcom, majd láthatóan rájött hogy félig meddig bolondozok és csak megint valami kiskaput, keresek, nehogy vehessen valamit nekem. Közelebb hajolt, egészen addig, míg az arca csak nem érintette az enyémet, édes leheletét éreztem az arcomon, és ha épp nem ülnék egy kényelmes Audi A3-as kocsiban, akkor valószínűleg már tartania kellene, mert már összeestem volna a csáberejétől.
- Az én vérem nem a vita lázítja fel, hanem te Senni. Vérlázítóan dögös vagy elázva is. –rám mosolygott, kezét az arcomhoz emelte és belenézett a szemembe.
- Igazán? Örülök, hogy tetszik , élvezd ki mert ha sokáig így maradok kb. holnap estére már tiszta takony leszek és nem jöhetsz ilyen közel hozzám!
- Rendben akkor kiélvezem. Ha nem haragszol élek a lehetőséggel. –rám villantotta iszonyatosan szexi rosszfiús vigyorát, és megpillantottam a szemfogait. Esküszöm, hogy ez is szexisen áll neki. Jó persze nem akkor, amikor épp cafatokra tép valakit, de amikor velem van igen, mert engem sose bántana. Azzal felém hajolt, két karját a derekam köré fonta és magához vont. Egyik kezével félre simította hosszú fekete hajam, és a tenyerét az arcomon hagyta.
- Ugye tudod, hogy soha többet nem hagyhatlak ezek után magadra? Velem leszel bárhová is, megyek, és ha ez épp nem lehetséges, akkor biztos helyen, amit én mondok, meg hogy mi.
- Nem bánom hogy veled kell állandóan lennem.- elmosolyodtam, és éreztem, ahogy elpirulok. Annyira meleg és nagy volt a teste hogy abban a pillanatban úgy éreztem, sose fáznék meg. Mintha egy nagy kandalló mellet ücsörögnék.
- Szeretlek Serina Canter. –én is mondani akartam volna, hogy Szeretlek Health Hell. , de nem tudtam, mert a következő pillanatban csak őt éreztem mindenütt, és elveszítettem az összes érzékszervemet kivéve egyet, ami őt érzékelte mindenhol. Forró ajkait az ajkamon, kezét a vállamon, és a derekamon, izmos mellkasát, ami hozzám szorul, és minden egyes lélegzet vételét, a szívdobbanásait. Kezemmel vadul elkezdtem túrni a haját, és még a lehetetlennél is közelebb húzódni hozzá. Hallottam, ahogy felnyög, és éreztem, ahogy lassan eltol magától. Mindig ez volt. Ő szenvedélyesen megcsókol, én rányomulok, és mire észbe kapok vége lesz. Fél. Fél mert nem tudja mi történhet. Nem ismerte még eléggé ki s a testét, nem tudhatta sose melyik éne, kerekedik felül: a vámpír, a vérfarkas, vagy esetleg mindkettő keveréke, ami ő is volt valójában, és aminek ki tudja milyen következményei, lehetnének. Megértettem ugyan, de borzalmas érzés, amikor abba kell hagyni.
- Ne haragudj. –mondtam kissé elszégyellve magam, hogy megint túlzásba estem, ráadásul egy kocsiban az utca közepén, és elrontottam a pillanatot. De milyen utcába is vagyunk? Nem az övékében. Kilestem az ablakon, és láttam nem messze, kb. még kétháznyira anyám házát.
- Nem érdekes. Már kezdem megszokni, hogy többet akarsz, de ne haragudj, még nem vagyok biztos a dologban, majd ha jobban tudom a dolgokat.
- Hé?! Azért kérsz bocsánatot, mert nem veheted még el a szüzességemet? Hát nem is tudom, majd meglátom, megbocsátok e vagy nem. –feleltem gúnyolódva.
- Olyan bolond vagy szerelmem. –elmosolyodott, és egy rövid édes csókot nyomott az ajkamra.
- Értelmes lányokat úgy sem találnál ezen a planétán.
- Valószínű. De nekem te teljeses jó vagy, sőt még annál is jobb.
- Mért vagyunk itt anyámnál? Azt hittem hozzád viszel, tehát haza. - incselkedtem neki a haza szóval, hogy vegye a lapot én tényleg otthonomnak, tekintem azt, amiben ő és én élhetünk, mint halak a vízben, vagy mint holleywood-i sztárok a villában inkább.
- Igen. Úgy volt de szemétség lenne tőlem, ha anyád nem láthatna, ha már véresre aggódta magát miattad.
- Értem. Ez esetben köszönöm a megértésed.
- Igazán nincs mit, jobb lesz, ha bemegyünk. – sóhajtotta. Elindultunk a ház felé kéz a kézben, és mielőtt megnyomtuk volna a csengőt, anyám már ki is nyitotta a bejárati ajtót és szívélyesen oda kiáltott nekünk.
- Jaj istenem gyertek be, ne ácsorogjatok odakint. Gyorsan gyorsan! – sürgetett minket anyám. Mikor beértünk az előszobába, anyám megdöbbenve nézett rám, majd kicsit késve megszólalt.
- Csurom víz vagy! Gyorsan öltözz át egy száraz ruhába! A szobád sértetlen. – ahogy gondoltam. Minden ugyanolyan volt, csak már nem éreztem az enyémnek. Felkaptam az első ruhát, amit a szekrényemben találtam és magamra húztam. Egy sötét koptatott farmer volt, és egy világossárga hosszúujjas fölső, amin a ’BE HAPPY’ felirat villogott szembetűnő nagy strassz kövekkel kirakva. Felhúztam száraz alsóneműt alá, megfésülködtem, és épp a tükörben kezdtem el nézegetni milyen nevetségesen, nézek ki ezzel a fölsővel, amikor észre vettem Health-et ácsorogni bájos szende mosollyal az arcán az ajtóban.
- Neked minden jól áll. –mintha csak a gondolataimból olvasta volna ki, hogy épp gúnyolom magamba a pólót és ő erre azért is pozitívat, sugározzon belém csupa bókkal, halmoz el.
- Köszi.
- Igazán nincs mit. –rámosolyogtam, és lehuppantam az ágyamra, ami ugyanúgy szépen bevetve volt, mint azon a reggelen, amikor elhagytam a szobám. Health mellém ült, karjaiba zárt és mellére vont. Olyan jó lenne a végtelenig így lenni. A karjaiban, ahogy ölel és érzem a szuszogását a hajamon, ahogy a meleg teste árasztja a biztonságot magából.
- Csináltam egy kis pásté, la gordoné-t esztek ugye? – felsóhajtottam, nyomtam egy csókot Health mellkasára, majd felálltunk mind a ketten és kiballagtunk az ebédlőbe. Anyám már meg terített és a különleges olasz recept alapján készült húsos rakott tésztát is elhelyezte az asztalon, persze minden mesterien, mint egy vendéglőben elrendezve. Anyám rendezvényszervező volt, és ez volt egyben a hobbija is.
- Akkor azt hiszem, minden meg van. Remélem ízleni fog. Jó étvágyat. Vacsora közben nem túl gyakran zavartuk meg a csöndet. Amikor beszéltünk, legtöbbször akkor is arról volt szó, hogy milyen külön élni a szülőktől, hogy mennyire vagyunk elhavazva a sulival, vagy munkával. Csupa közönséges társalgási fordulat. Health csendben és jól nevelten fogyasztotta a vacsorát, miközben én mindvégig bólogattam anyámnak, válaszolgattam, de egyáltalán nem figyeltem rá. Elgondolkodtam azon vajon mennyi mindent, nem tudok még Healthről. Hogy bizonyos dolgokat biztos nem mond el pl. a szexel kapcsolatban. Biztos van valami, ha ennyire fél attól h történik valami, csak úgy látja jobbnak nem kéne tudnom. De lehet, hogy ez csak az én érzésem lehet, hogy tényleg úgy van, ahogy mondja. – elmélyült gondolkodásomból anyám hangja ébresztett fel és érdeklődő, válaszváró arckifejezése. – Gondolom elég fáradtak, vagytok mind a ketten. Hol ágyazzak meg nektek? Ide kint a kanapén?
- Nem inkább a szobámba. Ott melegebb van, és különben is jobb szeretek ott lenni, mint itt kint. – nem csak nekem tűnt fel a jelen idő használata a szobám szónál.
- Rendben akkor mehettek is, ha gondoljátok. Én is lefekszem. Eléggé álmos vagyok.
- Oké. Jóét anyu!
- Jó éjszakát Miss. Canter
- Health… Kicsim… - ezzel elköszönt és beslasszolt a szobájába. Nem sokkal utána mi is ezt tettük. Bementünk a volt szobámba és kiágyaztam. Basszameg! Jutott eszembe. Az én volt ágyam túl kicsi mindkettőnknek. Lehet, mégis kint kell megágyaznom
- Ne haragudj el, néztem a dolgokat. Ez az ágy túl kicsi. Talán mégis odakint kéne megágyazni.
- Nem kell. Elférünk. Nem szándékozom túlságosan messze feküdni tőled amúgy sem. –mind a ketten elmosolyodtunk, aztán bemásztam az ágy belső zugába. Health is bemászott mellém, gondosan betakargatva mind kettőnket és a derekamnál fogva magához húzva helyezkedtünk el. Ez egy ideig okés de aztán kezdene fájdalmassá válni, és mivel ezt hála a jó égnek Health is érzékelte hanyatt feküdt és karjait feje mögé rakta. Én a lehető legközelebb húzódtam hozzá és a fejem és a fél karom a felsőtestén pihentetve foglaltam el a helyem, amit meg kell, hogy valljak iszonyat kényelmes volt.
- Álmodj szépeket szerelmem. – azzal fejét lehajtotta megcsókolta a homlokom, majd szájon csókolt és behunyta a szemét.
- A lehető legszebbet fogom álmodni, mint mindig, mivel mindig veled álmodom. Szeretlek. –utoljára elmosolyodott, vett egy nagy levegőt és hagyta, hogy édes álomba szenderedjek a mellkasán. Nem volt nehéz elaludnom, az egész pánik nap lefárasztott, és olyan kellemes érzés volt itt lenni vele, hogy mint mindig az ő közelében, percek alatt álomba zuhantam.