7. Fejezet

Az első, ami szemet ütött, a szokványos halvány narancssárga tapéta mellet, ami úgy tűnik itt minden szobában egyen, az a nagy Brad Pitt poszter volt, ami az ágya felett éktelenkedett. Brad félmeztelen volt rajta, és kacsintva nézett vissza rám a poszterről. Em, mint Brad rajongó? Brad jó pasi volt, de úgy körübelül ez a fejezet az életemben egészen 6.-os koromig tartott. De Emily nagyon aranyos lány, és ha neki még mindig ez a sztár a kedvenc, nincs mit tenni, ellenne.
- Itt is van! Hoztam ápolót is. Hogy jó erős legyen az új körmöd. Valaki nem ken rá ápolót, és hosszasan szenved, hogy tudja rendesen használni, és erős is legyen.
- Em? – kérdeztem tőle a szemem még mindig a poszteren tartva.
- Te Brad Pitt rajongó vagy?
- Hát nem mondanám hogy rajongó, de szerintem szörnyen jó csávó, szóval úgy gondoltam ott a helye a falon. De persze azt sem tagadom, hogy szoktam ábrándozni róla. Főleg ettől a képtől. – zárta le magyarázkodó kisbeszédét, egy hatalmas vigyorral.
- Mért szerinted nem jó csávó?
- Em… Jó csávó VOLT. Haladnod kéne kicsit a korral, de persze semmi gond. A kőkor is érdekes volt, ezt is elfogadjuk. – gúnyolódtam jó szívvel. Em vágott egy kis sértődött arcot, de nem bírta sokáig, és nevetésben törtünk ki mind a ketten. Hihetetlen milyen hamar összehangolódtunk. Biztosan jó barátnők leszünk. Em igazán kedves kis vidám csaj. Már most tökre bírom.
- Inkább kezdjünk hozzá. – mutogatott a kezem fele, egy utolsó sóhajjal lezárva a röhögő görcsöt.
- Mért nem vághatnám le én? – néztem rá kétkedőn.
- Mert nem tudod, hogyan kell, és a te körmöd, még nem elég erős, ahhoz hogy megvágd a körmöd.
- Minek az olló, ha a körmeiddel hasítod le?
- Egyengetésnek a végére. Hogy a szélén ezzel vágjam le. Mert az ollóval nem hasítom fel az ujjad többi részét.
- Am… Hát oké. – azzal megfogta a kezem, kinyújtva az ujjaim, és a kis üvegcséből, a kézfejemre löttyintett. Olyan volt, mint a babaolaj, csak zölden fénylett, ha a nap rásütött. Azzal minden ujjamon, a körömágyam bekente. Miután mind a tíz ujjam olajban tocsogott, a körmét óvatosan a körömágyam és a körmöm kezdeténél lévő vékony csíkhoz rakta. Gyorsan, egy íves mozdulattal végig húzta körmét az enyémen, mire az levált, és egy kis csattanásként ért földet. Majd végig kente az olajjal, a körmöm helyét, ahol most csak egy vékony kis bőrréteget láttam.
- Uramatyám milyen csúnya az emberi ujj köröm nélkül. – fakadt ki belőlem, megdöbbenésem közepette. A legjobban az lepett meg hogy nem is fáj, csak éreztem, ahogy leválik, de az se fájdalmasan, csak bizsergetően inkább. Az ollóval levágta a szélén maradt kis körmöt, és oda is kent még egy kis ápolót.
- Igen tényleg csúnya. Olyan, mint ha valami ufó ujjai lennének. De megéri, mert sokkal szebb nő helyette. – ezt az utolsó mondatot el is hittem, mert az én kis szakadozó gyenge körmeim helyett csak szebb nőhet. De hogy mire az új megnő az mennyi idő, és addig ufó ujjként kell mászkálnom, abba nem is mertem belegondolni.
- Az jó. – böktem ki, majd figyeltem, ahogy Em megformálja a maradék kilenc ujjamon is ezt a folyamatot.
- Na… végeztünk is! Mehetünk le Lenciához.
- Igen persze. – azzal mind a ketten felpattantunk, és megindultunk az ajtó fele. Ekkor egy másik óriás poszterrel találkoztam. Helly Berry pózolt rajta. A macskanő című film főszereplőjeként, felszerelkezve a macskanős cuccaival. Elég ironikus volt akárhonnan is nézzük. Megtorpantam, és jelezve észrevételem, köhintettem egyet. Emily is megállt és elmosolyodott.
- Ironikus tudom. De nem véletlen. Ez a kedvenc filmem, és Helly a kedvenc színésznőm. És ezt már nevezheted rajongásnak, ha szeretnéd. Olyan szeretnék lenni, mint ő. Mint a filmben. Elmosolyodtam komoly lelkesedésén.
- Én is nagyon szeretem. És szerintem is szuper az a film. De… Em… Neked ez a haj tuti jobban áll, mint az a rövid.
- Köszi. Neked viszont jól állna szerintem.
- Azt már nem! Tudod, mikor fosztom meg magam az ilyen nehezen megnövesztet hosszú hajtól?! SOHAA… - sikítottam fel viccelődve. De persze komolyan is gondoltam. Utoljára tizenhárom évesen hagytam, hogy levágják rövidebbre a hajam. Azóta sikongatok álmomba, és a fodrászt is leüvöltöm, ha két centi helyett két és fél sikerül.
- Jólvan nyugi. Nem foglak meg kopasztani álmodba. – nyugtatott nevetgélve.
- Helyes. – néztem rá gyanús szemekkel, de csak a vicc kedvéért. Leballagtunk, és amikor Összefutottunk Conival, eldugtam a kezem a zsebembe.
- Hé! Em! – futott oda hozzánk, majd amikor észre vette, hogy én is Emmel vagyok, kacsintva rám mosolygott.
- Szia Sen. Hát te? – vágott meglepődött arcot.
- Honnan ismeritek egymást Emilyvel?
- Lencia a tanítója. Együtt tanít majd minket. Fent voltunk, és levágtam a körmeit. – elpirultam és kissé bosszús arccal Em felé fordultam, mire ő elnevette magát.
- Meg tudhatom mi ilyen vicces? – érdeklődött sértődötten Conner, hogy benfettes viccnek esett áldozatául.
- Sen azt mondta ufó ujjai, vannak köröm nélkül, és elfelejtettem hogy ezt ő nem biztos, hogy ki akarja kürtölni.
- Igen de te úgy tűnik, szeretsz locsogni. – vetettem egy szemrehányást felé.
- Hoppá. – nevetgélte el Emily.
- Ufó ujjak JEE. Muti! – azzal elkapta a karom és kirántotta a zsebemből. Magam is összerezzentem a kis tünde fiú erejétől, de hamar félbeszakította pillanatnyi szívrohamom, mélyről jövő röhögése. Szinte könnyezett a nevetéstől, és minden oldalról bámészkodta az ujjaim.
- Tényleg olyan. Ufó cica! – elkaptam a kezem és visszadugtam a zsebembe. Egy ideig a nevetés önkéntelen tárgyát nézte, majd újabb röhögés tört elő belőle, mikor meglátta, valószínűleg vöröslő sértődött fejemet.
- Ugyan már ne sértődj meg. Nem is olyan rossz. Egész jól áll. Hadd nézzem még egyszer!
- Tök hülyének nézel? Persze… Hogy összeess a röhögéstől. Azt már nem. – azzal sértődötten ellépdeltem tőlük, de hamar utolértek, és tartva velem a lépést kuncogva fékeztek meg.
- Várj már! Még nem is mondtam, mért jöttem. Mondani akartam valamit. – Emily úgy döntött mellém áll és most Connert kezdte el piszkálni.
- Na mi az, mostanság céllal lézengsz itt Lendfordban, és nem, azért hogy ártatlan lányokat csábíts be a szobádba a jókisfiús kinézeteddel, és álcázott ártatlan viselkedéseddel. – meglepett, amikor jókisfiús álcásnak nevezte, mert hát valljuk be egy szőke kék szemű kis tünde fiú mi másnak, nézhetne, ki ha nem egy szende jó kisfiúnak? Conner elmosolyodott, és közelebb lépett Emilyhez mint egy átlagos társalgáshoz szükséges volna.
- Szóval be tudnálak szerinted csábítani a szobámba? – incselkedett vele Conner, és ebben a pillanatban esett át az én agyamon is hogy tényleg csak álca lehet a jókistünde gyerek dolog.
- Nem. Engem ugyan nem. – válaszolta grimaszt vágva Em, és ellökte magától Connert, mire annak hatalmas önelégült vigyor ült ki az arcára.
- Kár. – mondta végül alig halhatóan.
- Elmondanád, inkább mit akarsz? – vágtam közbe, hogy kimentsen Emilyt.
- Rajtad kívül? Lencia küldött.
- Nagyon vicces vagy! Te tényleg egy kis szoknyapecér vagy. – grimaszoltam én is neki, és döbbenten figyeltem hogy betegesen villan meg a vigyor az arcán.
- Lencia mondta, hogy keressem meg Ufó cicust, és Emily cicust, hogy igyekezzenek, mert a könyvtár a mai napon rövid ideig lesz nyitva, mert a könyvtárosnak szabadságot adnak. – a nekem szánt becenéven bedühödtem, és már megindítottam a kezem Conner válla felé, hogy vállba verjem, de elkapta a kezem, és az arcomba vigyorgott. Tenyerébe fektette a kezem, és bámulni kezdte, majd újra mély, görcsös nevetésbe zuhant.
- Ezekkel a kis gyenge ufó ujjacskáiddal akartál megütni? Na de kérlek! – ezzel végleg felhúzott, és a dühtől olyan gyorsan vágtam gyomorszájon a másik öklömmel, hogy nem tudta elkapni. Összerándította magát, és csak tovább nevetett. Úgy látszott tényleg nem fájt neki egy cseppet sem, ellentétben az én öklömtől, ami lüktetett a pillanatnyi fájdalomtól, ami kőkemény hasizmain próbált átütni nem sok sikerrel. Felhördültem, mire ő megint csak elkezdve, és folytatva a nevetést figyelte „ufó” ujjaim.
- Örülök hogy ilyen jó kedvedben vagy, de mint te is figyelmeztettél rá, sietnünk kell. Szóval, ha nem haragszol. – köhögtem egyet, és böktem a fejemmel a kezére, ami az enyémet szorongatta.
- Igen mennünk kell. Engedd szépen el Sennit! – elengedte a csuklóm, és hátrébb állt.
- Jólvan menjetek. – gyorsabban sétáltunk ugyan a kelleténél, de még nem jártunk alig húszlépésnyire, sem amikor Conner üvöltve köszönt el tőlünk.
- Sziasztok cicuskáim! Ufó cicus, erősíts a körmödre! – elővettem bájvigyorom, menet közben hátra fordultam, és kecsesen intve egy KABDBE!!! Jelzést, visszaköszöntem.
- NE aggódj Legolas fiam, rajtad fogom kipróbálni mennyire erős. – Emilyből hangos kuncogás tört ki.
- Legolas? Nagyon frappáns. Ez egy érzékeny pontja volt mindig is.
- Ja. Te hallod Conner tényleg egy szoknyapecér.
- Megmondtam. Felénk gyakran úgy fordul meg emlegetve, hogy nőcsábász Con.
- Sok neve van. Conner Coni Con és ezeket még ragozgatva is.
- Igen. A Conit nem nagyon használja kicsit buzisnak, találja. Csak szerinte a lányok aranyosabbnak találják.
- Igen. Ő maga közölte velem hogy szólíthatom Coninak, és amikor így hívtam akkor vigyorgott is rendesen.
- Ja. Képzelem. Egyébként szerintem nem pont olyan hogy kihasználna lányokat, csak szereti ezt a stílust mutogatni. A legtöbb fiú takargatja, hogy hűséges és szerelmes lehet valaha, bár egyre több a nyíltszívű pasi. Ennek szívből örülök
- Igen ebbe van valami, amit mondasz. – Arra fele mentünk, amerre Lencia szobája van, a hosszú sötét folyosón, aminek a végén a lépcső van felfele, csak most a mellette lévő lefelé vezető lépcsőn mentünk. Lefordultunk az első balra vezető kis folyosón, aminek az elejére egy kis tábla volt felhelyezve nyíllal ellátva, ami a megfelelő irányba mutatott, és Könyvtár felirattal. Végig lépkedtünk rajta nesztelenül, és egy kisebb fotelos előtérbe érkeztünk, mögötte egy nagy régies fa ajtóval. Emily megfogta az ajtón pihenő nagy réz kallantyút, és bekopogtatott vele. Lencia dalolászó hangja rikkantott egyet hogy jöjjünk be, és mi így is tettünk. Lencia rögtön nekem szegezte a most legutáltabb kérdésemet.
- Hallom levágták a körmöd? Megnézhetem? – azzal két kezét várakozóan maga elé tette, én pedig bele raktam az enyémet. Gondosan megvizslatta, és kérdezgetni kezdte Emilyt.
- Te vágtad le neki ugye?
- Igen én.
- Ügyes vagy, nagyon szép munka. Hány réteg ápoló?
- Egyszer raktam, rá mielőtt levágtam, aztán utána is, és amikor a széléről ollóval levágtam, oda is raktam még egy kicsit.
- Nagyon jó. – helyeselt bólogatva Lencia.
- Fájt? – fordult felém, mosolyogva. Már szinte hiányzott ez a kedves mosoly.
- Nem egyáltalán nem. Kicsit fura érzés volt, de még most is az. Olyan csúnya. – ezen Lencia is nevetett, és elengedte a kezem.
- Hamar megnő. Kicsit kellemetlen lesz ugyan, de észre fogod venni. – értetlenül néztem rá.
- Körübelül két óra és már az új körmöddel dicsekedhetsz Health-nek. – ezen felcsillant a szemem.
- Két óra?
- Igen. És szeretnélek is megkérni, hogy amikor majd holnap suliba mész, akkor nagyon vigyázz, hogy lehetőleg ne karmolj meg senkit. És próbálj meg emberien viselkedni.
- Ezt meg hogy érted?
- Jársz iskolába vagy nem?
- Igen. Én azt nem értem, hogy próbáljak meg emberien viselkedni. Most nem vagyok emberi? – Lencia és Emily összenéztek, majd Emily folytatta.
- Gondolom nálad minden teljesen más. De ezek szerint nem veszed észre ha ”macskásan” viselkedsz.
- Hogyan viselkedem? – néztem értetlenül Emilyre, de Lencia válaszolt.
- Megnyalod néha az ajkad, és látszik a szemfogad, ami nagyobb, szóval nem igazán emberien néz ki. Túl gyorsan mozgatod a szemed, és csak minden harmadik lépésed érinti a földet. Ezeket lehet korlátozni, de, csak ha figyelsz rájuk. A te eseted előrehaladott ezért vannak már ilyen fajta kilengéseid az emberi szokásoktól. Valami beindította nemrég nálad ezt a folyamatot, és azóta rohamosan szaladsz a ranglétrán. De te ugyanúgy érzed magad, ezért nem tudod irányítani és nem is, veszed nagyon észre. –leesett az állam. Komolyan ilyeneket teszek úgy, hogy észre sem veszem?
- Akkor ma azon segíts, hogy ezeket sikerüljön korlátoznom.
- Igen szerintem is ezt kell ma gyakorolnunk. Emilynek már egész jól megy, ő addig a gyakorló terem és az edző terem között lézenghet. – mosolygott Emilyre.
- Gyakorló terem! – vágta rá választásként Em.
- Oké. Akkor, ha gondolod, mehetsz is, később mi is benézünk egy időre, hogy megmutassam Sennek mielőtt, hozzákezdünk korlátozáshoz.
- Akkor én megyek is, ha nem haragszol Sen.
- Nem dehogy. Menj csak. Öm Jó gyakorlást.
- Köszi. Te is ügyes légy.
- Oké. – azzal egy kedves kis mosollyal az arcán, amit úgy szerettem kitáncolt az ajtón, és magunkra hagyott minket.
- Meg kedveltétek egymást ugye?
- Igen nagyon aranyos lány. Kedves és vidám.
- Ennek örülök. Tehetséges lesz, ha teljesen kifejlődik.
- Biztosan. – helyeseltem.
- Most pedig nézzünk egy kicsit utána miféle hatalommal rendelkező macska adta neked reinkarnációját.
- Hogyan? – kérdeztem érdeklődve, de azonnal ostobának éreztem magam, amikor Lencia két kezét kitárva a hatalmas szobára mutogatott. Ameddig csak láttam, könyvek voltak mindenhol. Minden hatalmas oszlopnak volt egy neve, az első, ami szembetűnt, az a Lendwánok felirat volt. Mellette a Vérfarkasok és aztán Vámpírok.
- A mi oszlopunkhoz, még sétálnunk kell egy kicsit.
- Csak mitikus lényekről vannak itt könyvek?
- Nem dehogy. Van itt minden. Általános műveltség, szakirodalom, történelem, szépirodalom, ifjúsági sorozatok, minden megtalálható itt is, ami minden más könyvtárban, csak az hátrébb van sokkal, mivel Lendford a lényekkel foglalkozik a legtöbbet, és ere épültek alappilléreink, ezért, ezeket bátorkodtunk előre hozni. DE természetesen ide bármikor jöhetsz. Josh a könyvtárosunk bármikor szívesen segít, ha nem találsz valamit. Persze ha visszajött a szabadságáról majd. – Elsétáltunk, megkerülve a hatalmas könyves polcokat, és megérkeztünk a következő három polchoz.
Tündék
Macskareinek
Pinktek
- Mik azok a Pinktek? – fordultam Lencia felé, felkészülve valami újabb bonyolult lény keverék magyarázatára.
- Pinktek, alakváltók. Nálunk nagyon kevés van belőlük. Nagyon érdekesek, majd bemutatlak egynek. De most van fontosabb dolgunk is. – Lencia nem éppen a mélyen kifejtő személyiség volt, de ez nem is baj. Tényleg volt fontosabb dolgunk. Oda mentünk a középső óriáspolchoz, és Lencia felmászott a nekitámasztott létrára semmi perc alatt, és leemelt egy vaskos, nagy könyvet, amin egy zöld macskaszem éktelenkedett.