A bejáratnál megálltunk egy pillanatra, de ez épp elég idő volt arra hogy az ablakon szinte behajoló parkoló fiú már meg is ragadja az alkalmat a pénzlehetőségre.
- Szabad a kocsit? – kérdezte tenyérbe mászó vigyorral, majd kisimította piros kis szolgálati kabátkáját. válláról aranyszínű bojtok lógtak, aranygombok villogtak mindenhol a piros kabátkán.
- Igen. De a borravaló helyett a fejed hajtom be ha nem vigyázol a kocsira! – figyelmeztette félelmetesen villogó szemekkel Health a fiút, akinek a szemein látszott, hogy elhiszi nem érné meg egy karcolás se a kocsin. Nyelt egyet majd visszarakta arcára a tökéletes mosolyt.
- Igen uram. – Healthel kiszálltunk a kocsiból, egy utolsó véres pillantással odaadta a kulcsot a parkoló fiúnak, aki elvette és nagyon fegyelmezetten hátravezette a kocsit. A pompával teli étterem ajtai kinyíltak előttünk, és beléptünk a kastély szerű valószínűleg méreg drága étterembe. Health kicsit furcsának tűnt. Először életembe mintha feszengeni láttam volna, a fiút is úgy fenyegette, hogy láttam rajta hogy komolyan gondolja, mindent tökéletesnek akar. Öltönyére, ha egy porszem került volna talán elsírta volna magát. Én egy hosszú vörös estélyit választottam, leheletnyi kivágással. Selyemszerű anyaga úgy tapadt a bőrömre, hogy éppen megmutassa az alakom, de ne szorongassa, tudtam, hogy pontosan olyan mintha rám öntötték volna mert még nem is olyan rég varratta nekem Health. Biztos voltam benne hogy nehéz volt selyemszerű anyagát úgy kidolgozni, hogy egyszerre tűnjön könnyű, de határozott anyagnak, mégis három napjába sem telt és megvarrták nekem. Mint kiderült, Health már előbb becsomagolt némi ruhát és előre küldette, amiben a nevetséges csak az, hogy nekem fel sem tűnt, hogy egy két pólómat nem találom a helyén. Odaléptünk az étterem elején elhelyezkedő márványpulthoz, egy fiatal nő tekintett ki mögüle érdeklődően.
- Szép estét kívánok! Üdvözlöm önöket a Garnade- étteremben. Foglalásuk van? – szintén tenyérbe mászó mosoly, végigmérte Health-t majd semmibe véve rám is rám nézett, de azonnal visszakapta a fejét Health-re.
- Igen. Hell néven két személy.
- Máris. – azzal bepötyögte a nevet a laptopba, görgetett egy kicsit majd visszamosolyogva lenyomta a pulton beljebb elhelyezkedő kis csengettyűt. Hamarosan egy újabb piros kabátkás fiú jelent meg, és várta az utasításokat.
- Daniel lesz ma, aki kiszolgálja önöket. Dan kérlek, vezesd őket a 4-es asztalhoz. – azzal bólintott egyet felénk köszönve, majd el is indult befelé az asztalok tömegébe mi pedig követtük. Health erősen nézett meg mindent és mindenkit, nem értettem még sosem viselkedett így. Végül egy belső térbe mentünk, ahol csak alig voltak, díszkandalló volt az asztal mellett, egyértelműen romantikus vacsorákra tervezték a helyet, vörös bársonyszékeken foglaltunk helyet,az asztalon egy gyertya lángja játszadozott. Health idegesen körül nézett, aztán rám, majd megenyhülve mosolygott.
- Health. Valami gond van? – értetlenül nézett rám mintha nem értené miről beszélek.
- Igen hozhatnák már az étlapot.
- Nem erre gondolok. Feszültnek tűnsz. Minden oké?
- Persze! – vágta rá túl gyorsan. Nem értettem mi lelte de tudtam hogy úgysem szedem ki belőle. Csak néztem rá szemeiben keresve a választ.
- Csak azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Hogy legyen egy szép esténk. – mondta bűnbánóan, mint egy kisgyerek, majd a kezemért nyúlt az asztal szélén. Ujjainkat egymáséba fontuk, és így néztünk egymás szemébe.
- Az étlap. –nyújtotta Dan felénk a keményborítójú könyvet, amin aranyozott véséssel állt hogy Garnade Étlap.
- Köszönjük. – mondtam, azzal elvettem a kezéből a két könyvet, egyet Healthnek adtam, egyet meg elkezdtem lapozgatni.
***
**Health**
Éreztem ahogy izzad a hátam az idegességtől, és ő is észre vette hogy nem vagyok teljesen nyugodt. A fenébe is nem csináltam még ilyet. Nem tudom, hogy kéne. Csak azt tudom hogy nem akarok semmit elrontani. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. tökéletes és emlékezetes. Hogy majd mikor gyerekeink lesznek, akkor elmesélhessen egy olyan sztorit hogy „Gyerekek, emlékszem mikor édesapátok megkérte a kezem, az volt életem legszebb estéje..” vagy legalább valami hasonló. Felnéztem a puccos étlapból ami mögé elbujtattam előle a szemeim egy kis időre. Néztem ahogy csillogó szemei ide oda mozognak ahogyan olvassa az étlapot. Tudom hogy nehezen választ. Mindig így volt. Azt is tudom hogy nem igényli hogy a legdrágább és legelegánsabb étterembe jöjjünk, de leánykérésre mégse mehetünk a sarki Burgereshez. Tetszett az új haja. Elől rövidebb volt, és folyton belefurakodott a szeme elé. Ő meg folyton eltűrte. Nem bírta, hogy ott kandikál a szeme előtt. Sötét haja megfénylett a gyertya fényében. Az egész hely semmit sem ért az ő szépségéhez. A bőre olyan finom volt. Látszott rajta a puhaság, hogy milyen sima ahogy fénylik ha rásüt valamilyen fény. Tökéletes ajkait megnyalta, hogy ne legyen száraz, ettől az is vonzóan fényleni kezdett. Mint maga egy angyal. Akit nekem dobtak le. A vadító vörös ruha amit rá szabattam, olyan tökéletesen hangsúlyozta ki mindenét, hogy szívet csavargatóan gyönyörű látvány volt. Az a fajta szépség, amit nem hisz el az ember és hozzá kell érnie hogy megbizonyosodjon róla valóban létezik ilyen. Hirtelen megérezte hogy nézem, és rám emelte gyönyörű zöld szemeit.
- Mi az? Választottál már? – kérdezte csilingelő kis hangján, és ezzel be is zárta gondolatmenetem kapuját. Az enyém ez a szépség itt előttem, szeretem, mindennél jobban, és tudom, hogy ő is szeret engem. Istenem csak mondjon igent!!
- Hm? – kérdeztem igyekezve kirázni a dolgokat a fejemből.
- Választottál már? – arcán aggódás jelent meg. Éreztem hogy zavarja hogy nem vagyok a mai estén teljesen százas, de nem tehettem ellene.
- Igen. Te neked gondolom nem sikerült eldönteni még ugye? – mosolyogtam rá remélve hogy megbékél ha azt látja hogy semmi gond és vigyorgok. Habár tudtam hogy nem hülye, és nem lehet átverni holmi műmosollyal.
- Valóban nem tudom, bár szerintem filózgatás helyett rendelek valami egyszerűt. A felét nem is ismerem. – végül beérkezett a pincérünk egy kis jegyzetfüzettel a kezében meg egy tollal, és várta hogy soroljuk mit kérünk.
- Sikerült dönteni? – nézett rá Senre várakozó arccal majd rám.
- Én egy töltött szárnyas tálat szeretnék kérni krumpli körettel.
- Rendben, egy töltött szárnyas krumplival, oké. Magának? – Sen felé fordult és várt. Kis idő után ő is eldöntötte, és egy két hümmögés után sikerült kinyögnie mit rendel végül.
- Én egy sonkás canellonit kérnék.
- Sonkán canelloni. Rendben. Milyen italt hozhatok? - láttam hogy Sen akar valamit mondani lassan, valószínűleg rosét rendelt volna, de megelőztem.
- A legjobb pezsgőből szeretnénk. Behűtve. – Sen fényes zöld szemei tágra nyíltak. A pincér szeme kettőnk között ingadozott, valószínűleg azt fontolgatta, hogy milyen ünnep alkalmából fogyasztanánk, de végül elég udvarias volt hozzá hogy belenyugodjon semmi köze hozzá.
- Behűtve. Értem. Máris hozom. – amint eltűnt az asztaltól Sen közelebb hajolt és máris várta a magyarázatot.
- Pezsgő? Minek iszunk pezsgőt? – vonta fel egyik szemöldökét várakozóan.
- Mért ne? Pezsgőt inni van kedvem. Nagyon finom lesz hidd el. – adtam a szájába az ostobaságot, de hát muszáj volt. Nem mondhatom, hogy hát mer meg akarom kérni a kezed és ehhez az alkalomhoz nem illik a barack lé. Értetlenül nézett rám, majd annyiban hagyva hátradőlt. Benyúltam az öltönyöm zsebébe és megérintettem a benne lévő jegygyűrű bársonyos dobozkáját.
***
Health elgondolkodó arca szinte már megrémített. Valami nagy dolgot akarhat közölni. Valamit ami fontos, és nem tudja hogyan közölni. Lehet hogy fél hogy hogyan reagálok. Az is lehet hogy azért hozott ide, erre a fényűző helyre, hogy kellemesen érezzem magam a beszélgetés közben, amit tervezett a számomra. De mi lehet, ami miatt annyira feszült, ami miatt folyton nézelődik, feszeng. Nem tudtam felfogni mi lehet az oka ennek a viselkedésnek. Jézus. És mi van ha… Mi van ha azt akarja közölni hogy nem érez irántam úgy? Mi van akkor ha szakítani akar velem?
- Ki kell mennem a mosdóba. – jelentettem ki egy vigyort erőltetve ledöbbent fapofámra. Health bólintott, majd rám kacsintott.
- Ne maradj sokáig. – egy újabb erőltetett mosoly, aztán bólintva elindultam a mosdó felé. Belöktem az ajtót, és az ételszag, amit odakint lehetett enyhén érezni eltűnt, helyét a tisztítószerek maró illata vette át. Meg támaszkodtam a márvány pulton szembe a hatalmas tükörrel, és csak meredtem önmagamra. Mi lesz, ha szakítani akar velem? Kijöttem ide, hogy elmeneküljek a lehetséges pokol elől, ami odakint ült öltönyben azt várva hogy visszamenjek, meg vacsorázzunk, aztán eldobhasson mint egy taknyos zsepit. Menjek ki vállalva, hogy „igen most fognak dobni, de legalább kajálok előtte New York legpuccosabb éttermében” hát nem a legjobb dolog, amit szeretnék átélni. Ebben a pillanatban kivágódott a mosdó ajtaja, és egy kapucnis férfi lépett be rajta, fejét ide-oda kapva, majd megállapodott rajtam, és elindult felém. Hirtelen a következő gondolatok jelentek meg a fejemben: Annyira ideges lettem volna, hogy nem figyelve a férfi mosdóba mentem? És mért néz ilyen ingerülten ez a férfi? Egyáltalán ki ez? A férfi egészen közel jött, alig három centire állt meg előttem. Úgy magaslott felém, mintha alulról nézném az Eiffel tornyot. Ezüstös szemeihez hasonlót még soha életemben nem láttam. Majd a mély hang ami megszólalt megrezzentett bennem valamit. Félelmet, borzongást, vágyat hogy kiderítsem ki ez a különös alak és mit akar. De ahelyett hogy bemutatkozott volna csak három szót mondott.
- Velem kell jönnöd. – jelentette ki, azzal megfogta a karom, és megfordulva az ablak felé húzott.
- Mi? Ki vagy te? És mit akarsz egyáltalán? Dehogy megyek veled te meg vagy őrülve. – nem kicsit lepődtem mikor ezt meg sem hallva még mindig szorítva a karom egyik kezével kinyitotta a mosdó hátsó részén elterülő nagy ablakot.
- Eressz már el te elmebeteg állat! – sipítottam teljesen bepánikolva. Nem elég hogy a pasim szakítani akar velem még el is akarnak rabolni? Na ezt nem. Erőt vettem magamon és felidéztem magamban azt a tényt, hogy nem vagyok már holmi gyönge ember, engem nem rángat senki sehova a beleegyezésem nélkül. Azzal kirántottam a karom, mély hörgés tört elő a torkomból, majd könnyű szerrel a falnak szegeztem.
- Ki vagy te és mit akarsz. – vicsorítottam a szavakat a képébe. Láttam rajta hogy őszintén meglepődött, de nem félt tőlem. izmos karjait rárakta a derekamra, amitől még dühösebb lettem. Kezem a torkára csúszott, és szorítani is kezdtem, de meg se nyikkant. Egy mosoly rajzolódott ki az arcán, aztán kezei a térdem alá csúsztak és felemelt.
- Ha nem jössz magadtól, majd viszlek. – azt sem tudtam köpjek vagy nyeljek. Teljes erőmből szorongattam, ő meg az ölébe kap és elkezd hurcibálni mint holmi gyermeket.
- Tegyél le! Eressz már el! – önkívületi állapotba kerültem, és folyamatosan üvöltöttem. Szavaimat meg sem hallva kiugrott az ablakon velem együtt, és futásnak eredt. A táj teljesen elmosódott előttem, megpróbáltam figyelni hogy merre vagyunk, de a szemem nem bírt követni semmit, olyan volt mintha a fák, és utcák teljesen más dimenzióvá változtak volna. Sikoltozni sem tudtam már, mert a levegő olyan szinten tódult a torkomba, hogy azt hittem szétrobban a tüdőm. Ahhoz tudtam hasonlítani, mint a filmekbe a Marson jár az ember szkafander nélkül. Gravitációt szintén nem éreztem csak hatalmas karjait az térdemnél és a hátamnál. Kezemmel még mindig a torkát fogtam, de ár inkább kapaszkodásképpen, mint hogy fojtogatnám. Végül egy kihalt utcán, találtam magam, egy szintén égig érő lakástömb előtt. Eric lakása is ilyenben volt, csak esküdni mernék hogy öt csillagos minősítése volt. Ennek a helynek viszont. Egy nyamvadt csillagot se adnék. Az után temérdektelen szemét volt szétdobálva, a konténerekből is már kifolyt a hulladék. Lassan leeresztett maga mellé de a karom még mindig fogta. Zsebébe nyúlt és előhúzott egy mobilt.
- Itt vagyunk. – alig hogy ezt kimondta rá fél percre az emelet ajtaja kivágódott, a férfi meg meglódult, engem is magával rántva. Semmit sem láttam megint, csak azt tudtam, hogy ha gyakran fogja, ezt csinálni velem hányni fogok. ismét az őrült se kép se hall minden elmosódik, én meg mint egy vészesen elmeroggyant, úgy csimpaszkodom a nyakába. Én is tudtam iszonyat gyorsan futni, de azt kicsit másképp élem át. Lehet nem is tudok ilyen gyorsan és ilyen hosszan. Mindenesetre észre sem vettem, hogy egy fotelben ülök, és a plafont bámulva próbálok levegőt venni. A férfi engem bámult, mögötte egy nő várakozott. Gyönyörű bőre volt, kék szemei virítottak hosszú barna haja mögül.
- Jól vagy? – kérdezte a mély hang. – felforrt bennem a düh.
- Már hogy lennék jól te seggfej?! Végig rángattál kitudja hány utcán, és azt sem tudom ki vagy. Szerinted jól vagyok? – most először megszólalt a nő is.
- Nem magyaráztad el neki a dolgokat? Így nem csodálom, hogy ki van bukva. – azzal megvető pillantást lövellt a férfi felé.
- Nem volt rá idő! Vele volt. Épp hogy a mosdóba tudtam menni utána észrevétlenül. – a nő értetlen arcot vágott, majd mély kíváncsisággal végig mért.
- Mért voltál vele?
- Kivel? – kérdeztem értetlenül.
- Nincs időnk játszadozni. Mit kerestél Garnade-ban Hellel. –Hell? Ismerik Healtht?? De honnan? Soha életemben nem láttam őket.
- Ismeritek Healtht? – bukott ki belőlem. Teljesen meglepődve néztem rájuk. A nő felnevetett.
- Igen. Tudunk egyes mást a te Healthedről. – már nem bírtam tovább. Az egész egy nagy köd, mindkettőjük rejtélyes bonyolultsággal néz, és még csak esélyt se láttam rá hogy kitaláljam honnan ismerhetik Healtht.
- Kik vagytok ti? – a nő mosolya lekonyult.
- Elnézést be sem mutatkoztunk. June vagyok. – Bólintott felém.
- Nick – kacsintott rám a férfi. – meg sem szólaltam, csak meredtem rájuk. Azt hiszik, ennyivel el van intézve? Hát nem!
- Elrabolt ez a vadállat, magával hurcolt, azt sem tudom, mit akartok tőlem, és mi bajotok a barátommal, és azt hiszitek halál nyugodt leszek hogy tudom a nevetek?
- Barátod? – fordult felém hirtelen teljes testével a férfi akiről utóbb kiderült Nick a neve.
- Igen.
- A párod?
- Igen. Igen a párom! Leszakadnátok a témáról és hazaengednétek?
- Nem! – rivallt rám a nő, June.
- Nem. Nem mész sehová. Nem elraboltunk, hanem megmentettünk egy végzetes hibától. Azzal az emberrel nem minden olyan tökéletes mint hiszed.
- Csak tudom már hogy kicsoda a pasim! – itt már tényleg nem tudtam mit kezdeni. Hirtelen ösztönösen kezdtem cselekedni, és ahogyan a Nick nevű férfi hozott idefelé, úgy futottam ki és ugrottam ki az ablakon. Ugyan nem tudtam, hogy milyen magasan vagyunk, nem hittem, hogy az első három szintbe benne vagyunk, mégis meglepett kicsit a magasság miközben zuhantam. Igaz nem hittem, hogy bajom lesz, de azért jobb félni. Minden probléma nélkül landoltam az egyik koszos konténer tetején, onnan tovább futottam homlok egyenest amerre csak kiutat láttam. Már maga az eddigi út kifárasztott, még nem voltam elég fejlett hozzá hogy olyan hosszan fussak ilyen gyorsan. Az első besötétült sikátort, amit megláttam berohantam, és bebújtam egy szintén nem jobban kellemes szagú konténer mögé. Ott guggoltam egy ideig, majd óvatosan kijjebb dugtam a fejem, épp hogy csak a szemem egy kis része kilógjon és kilássak tiszta a levegő. Amikor már egy ideje leskelődtem minden érzékemmel, és nem volt semmi, kimásztam a konténer mögött. Valószínű tovább futottak. Gondoltam magamban, nagyon reménykedve hogy most az egyszer nem tévedek. Hirtelen egy kéz fogta meg a vállam, és ijedtembe sikításhoz vettem a levegőt, de a számat is befogták. Csak reszkettem, és nyöszörögtem. Mért van nekem ilyen szar napom?? Mért pont én velem kell, ilyen dolgok történjene? Aztán hirtelen elfújta a szél a gondolataim. Furcsa érzés kerített hatalmába. A lábaim lerökönyödtek, és már nem akartam, nem tudtam sikítani, sem nyöszörögni. Agyamat belepte valami furcsa zsibbadás. Ismerős volt az érzés, és erősen kellett, gondolkozzak honnan. Félelem, vágy, borzongás rohamozott meg egyszerre. Eric. Jutott hirtelen eszembe. A szőke vámpír volt rám utoljára ilyen hatással. A kéz lazult rajtam, majd elengedett, és hirtelen előttem termett a bőrdzsekis szőke vámpír. Pimasz mosollyal végig nézett rajtam, majd a szemembe mélyesztette a sajátját. Azt hittem összeesek ha tovább néz, mire hirtelen elkapta a fejét oldalra, és fülelni kezdett.
- Mindjárt itt van. Megérzett téged. – továbbra sem tudtam megszólalni, csak néztem a rabként tartó szemeit. Újra végigmért, aztán az érzés ami eddig fogva tartotta a hangom, és a lábaim, elengedett. Hirtelen ezt ki is használva hátrálni kezdtem. Ő csak elmosolyodott és eltűnt. Még mindig meglepődve hátráltam, aztán szó szerint beleestem. Erősen magához szorítva fogott, és ismét az jött amit utáltam. Elmosódott a tér, és mire úgy éreztem kellőképpen rám jött a hányhatnék, nála találtam magam. Ott bent a szobájában, ahol a hajamat vágta nem is olyan rég.
- Mért? – szinte az arcomba szuszogott, olyan közel állt hozzám.
- Mit miért? – alig kaptam levegőt, illata belemászott a fejembe. Olyan illata volt mint a mezőknek amiken gyerekkoromban játszottam. Tiszta, légies, mégis érezni a föld illatát.
- Mért jelentén meg a semmiből és hurcoltál ide. Mért vittél el előlük?
- Mindenki te rád játszik. Olyan vagy mint egy futó staféta, mindenkinek az a célja hogy megszerezzen. Csak bámultam rá értetlenül mire folytatta.
- June nem akarja hogy Hellel legyél a múltja miatt. Nem tudom mi igaz belőle és mi nem, de ha igaz lenne, én se eresztenélek a közelébe. Én pedig Nicktől akarlak megvédeni, mivel ő pont abból a fajtából van amitől neked tartanod kéne. Személy szerint én is küzdenék a stafétáért, csak még maradéknyi esélyét sem látom, hogy képes lennél esélyt adni nekem. Úgyhogy egyenlőre segítek, hogy ne nyírd ki magad.
- Azt akarom hogy mindent mondj el. Töviről hegyire. Nem érdekel hogy mennyire ijesztő, vagy mennyire nem akarnám tudni. Elegem van a titkokból. Mondj el mindent. – azzal ledobtam magam a vörös kanapéra, és karba tett kézzel vártam hogy belekezdjen a mondandóba.
- Rendben kislány. – kacsintott rám.
- Hol kezdjem?
- Mi az a bizonyos múltja Health-nek, amit nem tudok, és félnem kéne tőle?
- Health régen egy nőnek dolgozott. – a kezemmel sürgető mozdulatokat tettem, hogy folytassa.
- És?
- És ez a nő meglehetősen gonosz és hatalmaskodó. Aki nála tehetségesebb, arra neheztel. Ő is meg akar szerezni például téged. Vadászik rád. Egy lányt rád küldött. Őt már elrendeztem. Beült hozzám, és kérdezősködött rólad. – szavai meglepetésként értek.
- Mikor?
- Körülbelül 2 napja. - hirtelen tört rám a felismerés. A nő a szökőkútnál, az ijedt lány, aki meg lett fenyegetve, és az volt a dolga hogy megkeressen valakit.
- Hogy néz ki az a nő? – furcsálló tekintettel méregetett, aztán lassan szóra nyitotta a száját.
- Hosszú egyenes szőke haj, erős csontos arc, vékony, hosszú lábak. – annyira elképedtem, hogy azt hittem elájulok. Biztos voltam benne hogy az a nő az akiről beszél. Ma járt le a három nap!!
- Mi lett a lánnyal, aki kérdezősködött. – lehajtotta a fejét, és a száját mozgatta ide-oda.
- Megölte… mert…
- Mert nem talált meg valakit.
- Nem talált meg téged! – mondta ki a szavakat a szemembe nézve. Hirtelen hátrazuhantam a kanapén, és csak bámultam a díszes plafont. Mért van az hogy minden és mindenki engem talál meg? Nem lehetne egyszer az életbe egy egyszerű hetem? Nem lehetne normális életem, legalább egy kis ideig? Ugyan tudtam a választ, akkor is folyton megkérdeztem magamtól. Ott termett mellettem egy pohár vízzel és a kezembe nyomta.
- Igyál egy kicsit. Nem nézel ki valami fessen.
- Kösz. – azzal elvettem a poharat tőle, és mohón kortyolni kezdtem a hűs vizet, majd mikor az utolsó cseppjét és kiittam belőle, letettem a kisebb dohányzó asztalra, és újra vártam a magyarázatokat, de előtte még közölnöm kellett valamit.
- Azt a nőt láttam. Azt is láttam, hogy a lányt megfenyegette, hogy keressen meg valakit három napot ad neki, ha nem találja meg akkor megöli. – a kék szempár elkerekedett.
- Te találkoztál Helenával? – kérdezte meglepetten.
- Én csak láttam egy nőt, ahogy fenyeget egy lányt, aztán egy talpnyalóját. Ő nem látott meg.
- Az a nő téged kerestet. És nem hiszem, hogy puszipajtás akar lenni veled. – a hirtelen tul sok információt már nem bírtam tovább, már készültem kiakadni mikor hirtelen megint rabul ejtett az érzés, ami nem engedett mozdulni, beszélni, vagy bármit, amit szeretnék csinálni. Tudtan hogy ő csinálja. Azt is tudtam hogy szándékosan, és nyilvánvaló hogy azért tud ilyet mert vámpír. De még mindig képtelen voltam elfogadni, hogy folyton megbénítson, amikor csak akar. Minden nem e világi erőmet bevetettem, és sikerült csúnyán néznem rá, mire kicsit engedett a bénításból.
- Hagyd ezt abba. – nyöszörögtem végül. – szélesen elmosolyodott, odaballagott hozzám, majd homlokon csókolt, ölébe vett, és bevitt egy hatalmas szobába ahol egy iszonyatosan puccos hatalmas francia ágy terült el. Csodás selyem huzatai szinte csillogtak a halvány lámpa fényben. Óvatosan betett, és betakart, meg sem hallva kínzó nyöszörgéseim. Mit hisz ez hány éves vagyok? 5?
- Nagyon sok minden történt veled ma. Sokat pazaroltad az energiád is. Jobban tennéd, ha pihennél végre egy igazán jót, érezd otthon magad nálam, holnap mindent elmondok, amit csak akarsz, és ahányszor csak akarod, de kérlek pihenj egy kicsit, mert nagyon szarul nézel ki. – Aztán elengedte a szorongatást, és végre megint saját magam ura voltam. Legszívesebben arcon rúgtam volna, de két okom is volt, hogy ne tegyem. Az egyik az, hogy tudtam úgyis gyorsabb és erősebb nálam, a másik pedig, hogy igaza volt. Tényleg elég szarul éreztem magam. Túl sok volt nekem ez a mai események halmozása, elfáradtam, és semmi másra nem vágytam jobban, mint egy kiadós álomvilágba elmerülésre.
- És Health?
- Mi van vele?
- Hát… Szólsz neki, hogy itt vagyok? Hogy ide tudjon jönni. – furcsállón, elgondolkodva nézett rám. Közelebb hajolt hozzám, és szinte bele lehelte a számba a szavakat.
- Szeretnéd, hogy itt legyen veled? – kérdezte egyik szemöldökét felvonva.
- Igen. – egy ideig még elidőzött az arcomon, aztán felegyenesedett az ágy fölé.
- Majd holnap megbeszéljük. Aludj egy kicsit. – még nem fordult el csak állt és nézett, én meg csak feküdtem az oldalamon, és néztem.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak veled?
- Nem dehogy! – vágtam rá, persze az kéne még hogy itt este nekikezdjen valaminek amit nem akarok.
- Rendben. Ha valami baj van, vagy kell valami, csak szólj. Ott leszek kint a kanapét kihúzom. Health pedig nem jön hívatlanul. Jóét. – azzal, lassan de biztosan maga mögött lekapcsolva a villanyt kivonult, becsukta óvatosan az ajtót, és a szobára teljes sötétség telepedett. Lassan megvizsgáltam mindent a szobában, aztán az illatokat kezdtem elemezni. Az egésznek olyan illata volt, mint neki. Nyilvánvaló hogy az ő szobája. Érezni lehetett azt az illatot, amit akkor éreztem mikor nagyon közel voltam hozzá. Mikor magához szorított, hogy idecipeljen. Friss virág illatot véltem felfedezni a férfi parfüm között. A rétnek az illatát. Legalább ez megnyugtatott. Lehunytam a szemem, és láttam magam amint végig futok egy széles sárgás mezőn, teli vadvirágokkal. Emlékképek, és vágyakozó pillanatok jelentek meg álmomban, éreztem ahogy a lágy selyemmel borított ágyba süpped az egész lelkem, és olyan gyengéden nyomott el az álom, olyan lassan, hogy minden pillanatát kiélvezhettem ahogy rám nehezedik az a boldogító és pihentető álomvilág. Talán még motoszkálást véltem hallani odakintről. Hamar távoli zajjá merült, aztán belezuhantam gyermekkorom áhított perceibe egy másik világba.
