Nem bírtam megmozdulni, a lábam a földbe gyökeredzett. Mintha nem tudnám irányítani a testem álltam és hallgattam, ahogy mögöttem Health hangja hörög, kiabál. Mérges volt, mégis félelem érződött a hangjában. Dulakodás zöreje csattant, verekedtek. Valaki kegyetlenül próbálta ellátni a baját, én meg csak háttal álltam neki, és néztem a sikátorból nyíló főútra, ahogy eláztatja az eső. Vihar tombolt, libabőrös lettem a jéghideg széltől. Szinte megfagytak rajtam az esőcseppek, mindenem csurom vizes volt. Könnyek csorogtak végig az arcomon, és éreztem hogy valaki az én nevem kiáltozza. Segítenem kell Healthnek! De hogyan ha nem tudok mozdulni? Hüppögésem, lassan hald zokogásba torkollott. Még egyszer hallottam ahogy a nevem ordítja itt már teljesen hisztérikussá váltam, és vissza ordítottam a hangnak. Health! Végre a beton elengedett magától. Abban a pillanatban sarkon fordultam, és futni kezdtem Health felé, akit éppen egy nekem háttal álló ember püfölte. Rágyorsítottam, de mintha azt az 50 métert is csak nagyon lassan, és nehezen tenném meg. Mintha nem fogyna a lábam alól az út. A férfi megfordult, magával rántva Health-et. Health félelemmel teli szemekkel nézett rám, sajnálta hogy látnom kell így, megalázva, összeverve. A következő pillanatban minden túl gyorsan történt, a férfi gonosz kacajt hallattatott, aztán egy fegyvert nyomott Health fejéhez. Kapucnija teljes árnyékot vetett az arcára, nem láttam ki volt az. Tovább futottam, de még mindig nem voltak sokkal közelebb. Erőltetni kezdtem a szemeim, végül a kapucni alól kivillant két vörös szem. Majd egy lövés durrant, és egy utolsó hang. Sen! A vörös vér látványára összeestem. Máskor kívántam volna, de itt épp életem párjának fejét loccsantották ki. Összeestem és zokogtam, aztán egy érzés mintha zuhannék, majd kipattantak könny áztatta szemeim. Ordítottam, zokogtam, nem bírtam felfogni a dolgokat. Feladhatatlanul szorongattam a lepedőt az ágy szélén. Egy kéz rángatta a karjaim óvatosan.
- Sen! Vége van nyugodj már meg! Jézusom. – csak azt vettem észre, hogy a kezemet egy erőteljes szorítás veszi uralma alá, végül elernyedt mindenem, és csak zokogtam. Szoros acél karok fontak körül, aggodalmasan. A könnyek nem akartak elfogyni, a lelkemet mintha széttörték volna, és a szilánkok egész testemet szurdosnák. A tüdőmbe már alig jutott levegő a vége érhetetlen torkomból kiszakadó bömbölés miatt. Már-már idegesített a saját sikongató, hüppögő, elkeseredett zokogás hangom. Hirtelen egy üvegcse villant elém, benne egy ismerős löttyel. Az ismerős kis ajzó szer, Contedin. El löktem volna magamtól, hiszen volt elég problémám, de nem tudtam. Az illata olyan finoman csalogatott, olyan édesen illatozott, hogy már-már bársonyosnak láttam. Hirtelen az acélölelés már nem esett olyan rosszul, és felnéztem fogva tartómra. Szőke hajtincsei lelógtak, ahogy lenézett rám, félmosolya szívdöglesztőnek tűnt. Szemei abszolút nem akartak fogva tartani, teljesen már tervei voltak velem. Vadító vágy csillant meg ezüstös kék szemeiben. Karját meglazította körülöttem hagyta, hogy testem ellazuljon karjaiban. Lágyan kisimította az arcomba lógó nedves tincseket. A könnyeim még mindig potyogtak, de egyáltalán nem éreztem. Cirógatások ezrei érték a vállam, a hátam, az arcom. Letörölgette arcomról a könnyeket aztán úgy szólt hozzám, mint még soha.
- Mi a baj? – teljesen normális aggódással kérdezte, és ez őszintén meglepett élmény volt tőle.
- Láttam… - hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni két hüppögés közepette, de láttam hogy megértett, várt amíg be nem fejezem a mondani valóm.
- Láttam ahogy Health agyát szétloccsantották a szemem előtt. És én nem tudtam mit tenni. Nem tudtam megmozdulni. Nem tudtam rajta segíteni!! –azzal újból kiszakadt belőlem a sírás. Arcomat mellkasába temettem, és ki tudja meddig áztattam a pólóját. Kis idő múlva a hüppögés minimalizálódott, és tudtam rendesen beszélni.
- Hol van Health? Látnom kell! – fel emeltem hozzá az arcom, és vártam a választ. Kis ideig méregetett, próbált valami féle érzést kilesni a szemeimből a reménytelenség, szomorúság, hiány és félelem jellegzetességén kívül. Miután nyilván nem talált mást, válaszát lassan és tagoltan magyarázta nekem.
- Az igazság az hogy nem tudom hol van Health.
- Hívtad? – a szavak tőrként értek. Mi van ha megtörtént, és Healthnek valami baja esett? Gondolkodásom a hirtelen beállt csend szakította meg. Nem válaszolt, csak nézett maga elél. Megismételtem.
- Hívtad Health-t? - szólásra nyitotta a száját, de be is csukta azonnal, majd fejét ingatta jobbra-ballra.
- Micsoda?? Mért nem hívtad mégis? Magyarázd már el mért nem tudhatja hogy itt vagyok! Előbb utóbb úgyis keresni fog. Vagy tudsz róla valamit? Bajban van? – az aggodalom úgy öntött el hirtelen a pánikkal keveredve, mint tenger partot a víz dagálykor.
- Szerintem inkább magad miatt kéne aggódnod mint sem Health miatt.
- Tessék? – azzal kirángattam magam a karjaiból, és fölé magasodva karba tett kézzel vártam a válaszait.
***
**Health**
Azt hitte már sose éri el a lejárót. Begördült a garázstérbe, majd befurakodta magát két autó közé. Kilépve csak az ő cipőjének kopogását lehetett hallani, a hely üres volt és sötét. A bevásárló központ legtávolabbi részében egy raktár alatt voltak legutóbb. Itt telepedtek le hogy ha kell valami ne kelljen messze menni. Viszont a luxus autók tárolását csak úgy tudták megoldani hogy a központi mélygarázsban rakják le ahol a többi normális ember. Health a mozgólépcsőknek hála viszonylag hamar felért. Ügyet nem vetve a vásárolgató emberekre, elment az elhagyatott raktár részéhez. A hátsó bejáratnál bement, majd egy régebbi lifttel lement a mélybe.
- Üdvözlünk újra itt. Már vártam a híreid. Hogy állsz? – fejét ebben a pillanatban elöntötte a méreg.
- Nagyon jól tudom hogy te is keresteted! Tudom hogy már egy lányt megöltél amiatt mert nem tudta megtalálni neked. A hátam mögött intézkedtél! - Helena arca kisimult, szemei hatalmasra tágultak, és azonnal látszott mennyire félelmetes is valójában a gyönyörüség mögött.
- Mert te nem tettél semmit! Elküldtelek hozzá már több mint egy éve, és te ahelyett hogy megfigyelted volna, aztán elhoztad volna, rejtegetted előlem. Szánalmas vagy Hell! Beleszeretsz abba akit el kellett volna hoznod nekem. Mégis mit hittél örökké bujkálhatsz vele?
- Igen. Hittem hogy örökké bujkálhatok vele. És ha megtalálom folytatom is ezt az életmódot! – Helena hangos ördögi kacajt hallattatott, amitől a hátán felállt a szőr.
- Felejtsd el! Már ráküldtem June-t! Nem sokára itt lehet vele. Szeretnéd végig nézni szerelmed jöttét?
- June ellened volt eddig is és ellened is lesz. – egy önző mosoly volt a válasz.
- June egy igen sekélyes teremtés. Ha kell az anyját is eladná csak hogy telepakolják őt ékszerekkel amelyek az ősi birtokról származnak. El sem hinnéd hogy mindenkit rá lehet venni arra amit akarsz. Nem is olyan nehéz.
- A zsarolás mindig is ment neked. De azt hittem hogy June-t azért nem lehet megállítani ennyivel miután te magad ölted meg a családját.
- El fogja hozni és kész. – Health érezte ahogy testén eluralkodik a farkas véna, és kitörni készül. A forróság felkúszott a fejébe, és már zihált a méregtől. Fogai nőni kezdtek, tüdeje megtelt, végül egy pokoli ordítás közepette a farkas kitépte magát a testből, és átvette az irányítást.
***
Csak néztem rá, és próbáltam feldolgozni, amiket mondott. Nem igazán sikerült teljesen tisztába raknom magamban.
- De ha June is vérfarkas, és Nick is, akkor Nick mért félelmetesebb mint June? Ezt nem igazán értem.
- Mert Nick más. Nem gonosz. De ő valahogy máshogy néz rád. Hogy is mondjam ő az a fajta aki begyűjti a lányokat. Ki akarna használni téged, és én ezt utálom.
- És akkor June most hogyan is áll? – vett egy mély levegőt és újból belefogott a magyarázásba. Ezúttal tömörített, és a lényeget szedte elő nekem.
- Helena a vámpír tanács egyik fő tagja, akiknek a céljuk az hogy titokban maradjon létük, és az összes lénnyel egyenlő rangúak maradjanak. A tanács dolga hogy vigyázzon arra, hogy további konfliktusok ne legyenek a fajok között. Helena az 1300-as évek elején lett tagja a tanácsnak. Az évszázadok elteltével megunta a békét és a fajok közti védett egyenlőséget. Azt szeretné elérni hogy a vámpírok legyenek a fő faj, és elnyomhassák a többieket. Nem utolsó sorban az utóbbi időben arra törekszik hogy ő legyen a főtanács elnöke. Egy két kivételt tesz ilyen alattvaló szerűségekkel. Mint például Health akit akkor fogadott fel a felkeresésedre mikor megtudta hogy megkezdődött a véredben való átalakulás. Tehát mikor megkarmolt az a macska. Azért küldte hozzád, hogy megfigyeljen majd ha kell felvegye a kapcsolatot veled, hogy megtudja mennyire vagy előre haladott, aztán elvigyen neki. Legalább is én így tudom June-tól.
- Szóval ezzel azt állítod hogy Health nem is szeret csak egy gyilkolni imádó vámpírnőnek engedelmeskedik és el akart vinni neki a jó ég tudja minek.
- Nem tudhatom a teljes igazságot. Én csak azt a történetet ismerem amit June mesélt. June-ban bízok. – szavai tőrként vagdosták a szívem. Nem lehet hogy Health szemében látott szeretet, gyengédség mind hamis legyen. Nem lehet hogy félre ismertem. Tudom, hogy a szerelem nem enged tisztán látni a mondás szerint. De ennyire vak nem lehet senki. Semmi jelét nem mutatta furcsa viselkedésnek, vagy hogy hazudna nekem bármikor is. Kivéve tegnap! Sújtott belém a gondolat. Tegnap teljesen máshogy viselkedett, mint szokott. Feszengett, aggodalmas volt, folyton körbe-körbe nézelődött. De még ekkor sem éreztem hogy bántani akarna, esetleg átadni másnak a kezére, vagy hogy ne szeretne.
- És June? – láttam Eric szemén hogy őt szintúgy megviseli a történet elmagyarázása mint nekem a felfogása.
- June szüleit Helena ölte meg. Mondhatnánk hogy legfőbb ellenségek. Viszont egyenes harcban nem sikerült még neki legyőzni eddig. Új terve az hogy úgy tesz mintha lefizethető lenne pár mesés ékszerrel, hogy cserébe elvigyen téged neki. Ezzel távol tartja magától Helenát. A célja hogy téged megvédjen. És nem bízik Healthben, tehát tőle is meg akar védeni. Sen. Tudom hogy ezt így nehéz feldolgozni, de ha téged Helena megkaparint, akkor megkezdődik a faji háború. Te egy egészen új faj vagy nagyon úgy tűnik. Ha téged, mint új növendékét egy új társadalomnak elpusztít akkor minden lény úgy érzi hogy ellenük cselekedtek.
- Ez olyan mint a rasszizmus. – fintorogtam felfogva miről is van szó.
- Igen. Azt hiszem ahhoz lehet hasonlítani.
- Ez szörnyű! – fogtam fel végleg hogy mi lehet a következménye ha bekövetkeznek a dolgok amelyeket Eric az imént jósolt.
- De akkor Health… - nem tudtam tovább mondani. Egyszerűen nem vitt rá a lélek hogy megvádoljam bármivel is. Nem. Még nem. Annyi szál fűződik egymásba. Lehet hogy csak belekeveredett ebbe a pókháló szerű dologba.
- Nem tudom. – mondta végül ő is lesütve szemét. Csak álltam és néztem ahogy szomorúságát egy könny csepp jelzi amint végig gurul arcán. Annyira elrontotta volna a kedvét ez a sztorizgatás? Mert engem is letört nem is kissé, de hát neki ebből nem származott problémája. Vagy mégis?
- Hé! – szóltam lágyan, együtt érzően. Leültem mellé a kanapéra, és fejét felhúztam hogy rá nézhessek. Szemeiből szégyenkezés, mélyen elvetett harag bujkált. Letöröltem rózsaszín könnyét. A vámpírok nem jártak valami jól mikor sírtak. Olyan mintha vérrel feláztatott cseppeket szült volna sötét szemük.
- A jegyesem volt. – jelentette ki tömören.
- June? – egy újabb csepp gördült ki a szeme sarkából.
- Helena. – nem tudtam mit mondhatnék. Hogy mi lenne az ami elég együtt érzően hangzik. Nem is együtt érezni kellene, hanem sajnálni? Mit kéne érezzek. Nyilván rossz arra gondolni hogy egykor szerelmes pár voltak, most meg egy főbb ellenségként tekint rá. De ezt hogyan tudnám megmondani neki. Tragikusnak találom, nem pedig sajnálatosnak. Borzasztó lehet.
- Én.. én igazán – keze közé fogta arcom és magához húzta. Lassan teljesen magához vont, és átölelt. Ebben a pillanatban úgy tűnt mint egy gyermek akinek támogatás, egy vállra amin sírhat, egy kézre amit megszoríthat szüksége van, de nem mondhatja ki. Gyenge karjaimmal át karoltam ahol tudtam, és hagytam hogy rózsaszín édes könnyei áztassák ezúttal az én pólóm. Zokogást alig hallatott, csöndben, de azt keservesen szenvedte.
***
