Első díjjam

Első díjjam, melyet Salina ajándékozott nekem, akinek ezt nagyon szépen köszönöm :)

   Most pedig három dolog rólam :))

1. Szinte minden féle zenét meghallgatok ami megtetszik.

2. Van egy degum :) (utána lehet nézni hogy mi az ha esetleg ismeretlen valakinek)

3. Nekem az írás olyan mintha egy kicsit kiléphetnék az életemből.

A díjjat tovább adom Nora017-nek, Beccának, és Bonnie Bellnek. Gratulálok nekik, Mind nagyon jó írók, és igazán bele adnak minden érzelmet a történeteikbe. Megérdemlik a díjjakat!!

13. fejezet

Meg kell keresnem Lenciát ezt nagyon is jól tudtam. Még mindig sokkoltak a dolgok, de túl kellett tennem magam rajta. Felültem, még egy ideig merengtem magamban aztán megrohamoztam a fürdőt. Reggel nem volt lehetőségem rá, úgyhogy most kiélvezhetem a hosszas áztasd magad forró vízben hobbim. Meg engedtem a csapokat, mire a víz erőteljes robajjal zuhogni kezdett. Egy ideig itt is bambultam ahogy csobog a víz aztán a tükörben kezdtem ismét barátkozni az idegennel. Méricskéltem a szemem alatti karikákat a fogaim, mint aki most látja meg magát először 100 év lefagyasztás után. Na jó majd csak megszokom. Ledobáltam a rabként tartó ruhákat és teleöntöttem habfürdővel a vizet. Maga a mennyország volt belesüppedni a forró vízzel teli kádba.

Nem is tudom meddig feküdhettem a kádba már betegesen átmostam mindenem vagy ötször. A hajmosás maga a gyönyör volt, majdnem megfulladtam a saját hajamtól, arról nem is beszélve hogy a végét tartva kellett mosni hogy ne érjen bele a vízbe. A hab szinte erőszakoskodva akart csak kijönni, de hálából hogy kiszedtem a szemembe folyt. - Ez nem az én napom – ez egyértelmű volt, de nem tudtam vele mit csinálni. Kikászálódtam a kádból megtörülköztem, egy törülközőt magam köré, egy másikat a kétméteres hajam köré tekertem. Kinyitottam az ajtót, és a következő látvány, ami fogadott az az volt, hogy Emily a Különleges Macskák könyvet tartja ölében, és abban a pillanatban elképedt vékony kis arca a könyvről, egyenesen rám siklott.

-          Ez most… ez most itt… ez te vagy? – szinte fel sem akarta fogni a szavakat, amiket nekem szegezett. Most mit mondjak? Dadogjak össze-vissza? Szinte legjobb barátnőm úgyis el akartam neki mondani, de nem így. Végül úgy döntöttem, hogy lazán kezelem a dolgot.

-          Ha arra a mutáns fekete macskára gondolsz abban a rohadt nagy könyvben… Ja. Jobb lesz ha vigyázol. Lehet, hogy veszett vagyok. Emily arca ahogy gondoltam átváltozott arra a bizonyos most igazán ezzel viccelődsz? fejre, amire nekem csak egy idióta vigyor volt a válaszom.

-          Rohadj meg Serina Canter!! Te vérszívó ribanc. – igen, ez is eljött. Az én kis Emilym kiakadt. Csodás kis arcát egy csöppet se torzították el a csúnya szavak, inkább még aranyosabbá tette. Leginkább egy őrjöngő kis mókusra hasonlított, akitől épp elvették a mogyoróját. Jobb kezem felőli asztalra néztem és majdnem elröhögtem magam a zacskó mogyoró láttán. Még jobban játszva az iróniával fel is használtam.

-          Nyugi már!! – azzal felé dobtam a zacskó mogyorót, amit hihetetlen gyorsan el is kapott. Ez már vitte a dolgot és kirobbant belőlem a röhögés. Célzóan ütögette maga mellett az ágyat, célozva hagyjam abba és üljek le mesélni. Így hát odaballagtam a szekrényemhez, felkaptam a benne ücsörgő ruhákat, amiket még egy hónappal ezelőtt hoztam ide a biztonság kedvéért. Leültem Emily mellé, és egy bátortalan pillantást vetettem rá.

-          Nos? – húzta fel egyik szemöldökét várakozóan. –

-          Igen. Azt hiszem, több közöm van ahhoz a rémséghez a könyvben, mint szeretném. Ma reggel érkeztünk és bevonultam a könyvtárba. Megtaláltam ezt, és hát igen érdekes információkra bukkantam benne. Fel is hoztam, hogy beszámoljak róla neked, de előtte vettem egy fürdőt. Nem úgy szerettem volna, hogy így tudd meg a dolgokat.

-          Hát nem dugtad el nagyon meg kell hogy mondjam!!

-          Tudom, de hát nem számítottam rá hogy feljössz. – Emily arca megenyhült, valószínűleg látta rajtam hogy engem is megnyomtak az olvasottak. Együttérzése kimutatásaképpen kezét a vállamra tette, majd eleresztett egy mély sóhajt.

-          Istenem elhiszem, hogy szar lehet neked. Szerintem a te eseted eddig a legbonyolultabb a kastélyban. Pedig nem egy fiatalság ez a romhalmaz.

-          Romhalmaz? – ezen nevetni kezdtem. Emily mindig meg tudott mosolyogtatni. Együtt érző kis szemei fényesen csillogtak rám, majd ő is kuncogni kezdett.

-          De hé! Nem olyan rossz dolog… elvégre ez magyarázza a plusz képességeid. – ami azt illeti eddig ebbe nem is gondoltam bele, annyira el voltam foglalva azzal, hogy milyen borzalmasan írja le a táplálkozási folyamatunkat a könyv. –

-          Végül is igaz. – ezzel magamba le is zárva a témát a törülközőt lehúztam a hajamról, mire az egész lobonc rám zuhant. Kibújtam saját csapdámból, és fésűt ragadtam.

-          Hű! A hajad is, a körmöd is… Talán neki kezdtél a gyorsfejlődéshez? – azzal nevetni kezdett.  Reakcióim közül (szégyellés, titkolózás, és még ezer más érzelem) csak azt vette észre hogy elpirultam.

-          Csak nem? – egyből Emily legutóbbi faggatózására gondoltam. –

-          NEM! – kérdően rám nézett és oldalra billentette a fejét. –

-          A könyvben azt olvastam, hogy ha vérhez jut egy még fejlődében lévő ilyen hát… lény, akkor az erőt ad neki, és külsőleg is meglátszik rajta. Vagy neked csak úgy plánéból nő meg egy nap alatt a hajad?

-          Azt hittem másra gondolsz. – továbbra sem válaszoltam, igyekeztem úgy tenni, mint aki teljesen belemélyed a fésülködésbe. Ebben az a probléma hogy elfogytak a csomók a hajamból már olyan egyenes volt, hogy azt hinné az ember, ha hozzá és eltörik.

-          Hajat kell szárítanom. – hadartam el gyorsan és felpattantam a fürdőszobát megirányozva. Magamra csuktam az ajtót, és hogy ha beszélne is ne is halljam maxra kapcsoltam a hajszárítót.

***

A lépcsőn lefelé szinte észre sem vettem milyen gyorsan közlekedem.  Az étkező tele volt a kastély lakóikkal. Mindenki cseverészett, csörögtek az evőeszközök, mindenki el volt foglalva magával, így nem tűnt fel senkinek mikor Health mellettem termett és a magasba emelve megpördült velem.

-          Az én kis könyvmolyom. hány órát olvasgattál? Négyet, ötöt? – azzal előtört belőle a gyerekes kuncogás.

-          Ja. Jobb lesz ha vigyázol rám, mert kezdek stréber lenni. Alig két órát tudtam csak áztatni magam annyira elolvasgattam az időt. – csatlakoztam a nevetgéléséhez, és így  sétálgattunk ki a kocsihoz kézen fogva.

-          Éhes vagy? – kérdezte mikor már bent ültünk a kocsiba, és megindultak a lovacskák a motortérben.

-          Nem igazán. Mert?

-          Csak hogy mennyire kellene sietnünk az étteremhez.

-          Öt percet talán kibírok a következő hamburgeresig.

-          Nem oda megyünk. Unalmas. De beugrunk útravalóért oda is.

-          Mért hova megyünk? – igazán kíváncsivá tett, semmi programot nem beszéltünk a későesti hajvágáson kívül. –

-          Majd meglátod. – eléggé ismertem már Healtht ahhoz hogy tudjam akármennyire is erősködnék hogy megtudjam mi a terve, nem sikerülne kihúzni belőle. Le is tettem róla. Majd meglátom, ahogy mondta.

-          Okés.

-          Okés? Ennyi? Kifürödted önmagad? Hogyhogy nincs faggatózás, durcizás, semmi? – igazán meglepő fejet vágott, szinte már vicces volt.

-          Mért elmondanád ha mindezt csinálnám? – felnevetett, mellkasa rázkódott az önfeledt nevetéstől.

-          Nem. Semmit nem érnél el vele ez igaz.

-          Akkor hiányolod?

-          Csak furcsa. – kezével megkereste az enyémet, és végig tapogatta ujjaim. Mosolyogva megszorította, majd visszatette a kormányra. Egyszerű aranyos gesztusnak találtam.

***

A kocsi begurult egy repülőtérre. Na jó. Ezt azért tényleg nem gondoltam volna. Már épp kiforrt az arcomon a jellemző meglepett arc mikor Health valami csöppet sem hétköznapi programot talál ki.

-          Tudom mit gondolsz, de nem kell semmi extrára gondolni. Csak utaznunk kell egy kicsit a fodrászodhoz.

-          Egy kicsit. És ezt a csekély távolságot repülővel óhajtod megtenni amint látom.

-          Annyira azért nem csekély. De igen, azzal. – azzal felmarkolta a hamburgeres zacskót, és kiszállt. Még mindig magam elé meredtem mikor ajtót nyitva a kezét nyújtotta. Elfogadtam a segítő kezet, és én is kiszálltam a kocsiból.

-          Oké. Szóval hova megyünk?

-          New York. – egy pillanatilag azt hittem viccelődik, de mikor az arcára néztem láttam rajta hogy halálosan komolyan gondolta.

-          New York? Kiugrunk egy hajvágásért New Yorkba? – egy isteni fél mosoly volt az első ami megjelent arcán.

-          Felfoghatod így is. – úgy döntöttem nem vitatkozok. –

-          Rendben. – Furcsállóan nézett rám, mintha ki akarná fürkészni mi jár a fejembe. –

-          Elég nyugodt vagy ma. Érdekes. – magához húzva csókot nyomott ajkaimra, aztán kezemet megragadva a repülő felé sétáltunk. Azon tűnődtem milyen látványt nyújthat egy pár, ahogyan kiszáll egy kocsiból, majd egy szem hamburgeres zacskóval a kezében felül egy New Yorkba tartó gépre.

-          Nem kéne mondjuk a jegyet megvenni, meg ilyen apróságok? – furcsálltam is hogy senkit nem látok bőröndökkel tolongani a repülőgép lépcsőjén.

-          Nem lényeges, de ha gondolod George biztosan ad neked egy jegyet, ha ennyire fontosnak tartod, hogy egy papír cetlit szorongass repülés közben. – ha fontosnak tartom? Nem ez a szokványos eljárás? Ha nem vagy ember már mindenhol ingyen utazol vagy mi a szösz?

-          George? A pilóta? –egy gyöngéd édes mosoly –

-          A magángép pilóta. Igen. Bár jobban belegondolva kétlem hogy az én körömben valaha is foglalkozott volna jegyekkel. Szeretnéd hogy megkérdezzem? – éreztem hogy valami nem okés, és később rájöttem hogy a probléma forrása az hogy a számat nyitva hagytam. Ezt észrevéve gyorsan magamhoz tértem, és neki is kezdtem a monológnak.

-          Magángép? És ezt mikor akartad közölni? Mond csak hány villád van szerte a világban? Van rólad elnevezve sziget úgy mellesleg? Nem unod még hogy már szinte nincs mibe ölnöd a pénzed?  - nem hagyta hogy még jobban kiakadjak, és a szavamba vágott. –

-          Mások örülnének ha nem kéne fizetniük egy csomó pénzt az utazásra, nem kell tolongani, oda ülsz ahova akarsz, és ha alszol nem nézi még száz ember hogyan folyik a nyálad miközben horkolsz.

-          Nem horkolok!! – vágtam rá felháborodva azonnal. –

-          Nem annyira.

-          Várhatod legközelebb, hogy együtt aludjunk. Nem foglak bántani az orbitális horkolásommal!

-          Nem bántasz vele. Aranyos ahogyan szortyogsz mellettem. Különben sem bírnám ki, hogy nélküled aludjak ha ott vagy velem. – azzal megszorítva kezem bocsánatkérően rám mosolygott. –

-          Ezt még akkor is visszakapod egyszer! – morcos arcom fél másodpercig tartott mert a következő pillanatban már az ajkait éreztem. Meleg kis puha ajkai rásimultak az enyémre, olyan hirtelen jól esett, hogy azt hittem vissza sem adom a nyelvét. A lépcsőn felérve már ott várt minket egy férfiaz ajtóban. Hatalmas vigyorral fogadta Healtht és kezet nyujtott.

-          Szép napot! Örülök hogy ismét velem utazik kedves barátom. Ő lenne a kis hölgy? – azzal  kezet fogtak, majd rám pillantott, és vigyorogva folytatta. Én idétlenül kezet nyújtottam.

-          Azt hiszem igen. Serina Canter vagyok. – a kezemet ugyan megfogta de ahelyett hogy megrázta volna, ajkaihoz érintette. –

-          Kézcsók hölgyem, remélem jól utazik majd. – nem azt mondanám, hogy úriember, inkább a pénzes emberek pingvinje volt.

-          Köszönöm. – azzal bólintott egyet és utat nyitott nekünk az utastér felé. Körülbelül 10-15 férőhelyes lehetett a gép, kényelmesnek és puhának tűntek a szinte fotelnak mondható ülések. Magam akartam megbizonyosodni róla és elindultam hátrafelé. Belülre ültem, majd néztem ahogy engem nézve Health is mellém ül. Kezünket egymáséba kulcsoltuk és folytattuk amit odalent elkezdtünk. Még láttam ahogy George becsukja az ajtót, majd maga mögött a pilótafülke ajtaját. Health a nyakamhoz tért, majd a hajam kezdte el birizgálni.

-          Hogyhogy nem kötötted fel? Azt hittem zavar, hogy így lóg, mert túl hosszú.

-          Nem volt kedvem még azzal is bíbelődni. – elmosolyodott és ujjaival végigszántotta a feketeséget. –

-          Nekem nagyon tetszik így. Imádom a hajad. – kénytelenül is elmosolyodtam. Még mindig belepirultam mikor ilyeneket mondott. Beledőltem karjaiba, és a mellkasába temettem az arcom. Éreztem ahogy ujjai gyengéden siklanak végig a koponyámon, majd a hajamba csusszan újra és újra szépen lassan. Éreztem ahogy az agyamba száll az a finom illata, a gondolat hogy a karjaiban lehetek hozzábújva. Halvány ködként elért egy mély pihenés. Mindent hallottam, és éreztem, csak egyszerűen jól esett belülről néznem a szemhéjam. Éreztem ahogy lélegzik, lassan emelkedik majd süllyed a teste. A fülem mögött a szíve dobogott, és egy idő után sikerült mély álomba ringatnia, főleg mikor már a repülőgép is belesegített a ringatásba. Nem sok időre szundíthattam be de elég idő telt el hozzá hogy a nyakamban érezzem hogy jó lenne egyenesbe tenni. Lassan kipislogtam a sötétséget a szemeimből és felnéztem Health-re. Bájosan nézett le rám, karja átölelte egész vállamat.

-          Pihiztél egyet szépség? – kiszedte a szemem elé csúszott hajtincset, és megfogta az arcom. Felhúzott óvatosan és egy puszit nyomott a számra.

-          Beszenderedtem egy kicsit azt hiszem. – töröltem ki a nem létező csipáimat. –

-          Be ám! Nem vagy éhes? Megmelegítem a burgert.

-          Oké. – Health felállt és hátrafelé ment, egy kis függönyt elhúzott és bement a személyzeti kabinba. Hallottam ahogy zörög a zacskóval, majd a mikró dorombolását. Egy vékony kis „cirr” aztán már éreztem is az illatokat. A függöny elhúzódott, és egy fémes kis étkező kocsi jelent meg, a végén egy görnyedő, roppant óvatosan vezető Health. Kitört belőlem a nevetés, ahogy megláttam a két kis zacskót azon a kocsin, amit elém tolt Health.

-          Parancsol valamit hölgyem? – még rá is játszott, és úgy tett mintha ő lenne a Steward.

-          Hmm… azt a jobb oldalit kérem. – Health benyúlt, lehajtotta az előttem lévő ülés háttámlájáról az étkező asztalkát, majd átnyújtotta nekem a zacskót. Enyhén meghajolt, majd visszatolta a kis kocsit a személyzeti kabinba. Megjelent újfent, a saját kis zacskójával, lehajtotta magának is az asztalkát, és mint egy négy éves a happy meal –t tépni kezdte azonnal a burger csomagolását. Hatalmasat harapott belőle, majd felém nézve mutogatta, hogy egyek én is. Kibontottam én is a saját kis burgerem, és enni kezdtem. Jól estek a falatok, és azon kaptam magam, hogy megettem. Benyúltam a sült krumpliért, és egyenként eszegetni kezdtem azt is. A gép elején elhelyezett tv-n sugározni kezdtek egy filmet, amit Health erőteljesen magyarázni kezdett.

-          Ez jó film. Ez a kedvenc háborús filmem! – láttam hogy nagyon örül, meg aztán ez előző egy órát az én altatásommal töltötte csöndben, igazán megérdemli hogy vérfolyatós filmet nézzen gránátokkal meg minden ami kell. Lélekben felkészítettem magam hogy az elkövetkező remélhetőleg csupán másfél vagy két órában csúszó mászó lövöldöző tarka ruhás emberkéket kell néznem, ahogy egymás vérének kiontásáért küzdenek majd egy beleegyező bólintással azt mondtam.

-          Oké.

A film nagyjából arról szól, amit hittem, semmi egyéb értelmét nem láttam. Health végig csillogó szemekkel nézte a másfél óra lövöldözést, míg én meg eszegettem a krumplim, kólát iszogattam néha-néha valósan néztem a filmet, de inkább az ablakon bámultam kifelé. A látvány, amit a felhők közti szárnyalásra tudnák hasonlítani megnyugtatóan szép volt. Bolyhosan szétoszlottak és láttam, hogy mi is van alattunk. Nagyjából egy nagyítást láthattam egy térképről, körülbelül úgy nézett ki az egész, csak valósabb volt, mint megrajzolva. Szép látvány volt, de közelebbről mondjuk Afrika szebb lett volna számomra.

Három óra alatt odaértünk végre. Felálltam, hogy kinyújtóztassam a végtagjaim, elköszöntünk George-tól, megköszöntük az utazást, aztán kisétáltunk New York forgalmas utcájára. Health már füttyentve intett is a taxisnak hogy álljon meg. Beültünk a taxiba, a sofőr már hátra fordult hogy megkérdezze hová lesz az út.

-          Prestic Street 74-re lesz.

-          Oké. – azzal el is indultunk. Félúton beragadtunk egyszer egy dugóba tíz percre. Health már ép idegeskedni kezdett volna, de végül elindult a sor.

-          Kerülök, hogy ne kerüljünk dugóba. – nézett fél szemmel a visszapillantóba a sofőr.

-          Az jó lesz, köszönöm.

-          Most akkor az ismerősödhöz megyünk? – kérdeztem Healtht, aki éppen a taxióra közebbről szemügyre vételével volt elfoglalva.

-          Aha. Mindjárt ott is vagyunk. – hogy ezt kimondta rá 5 perc sem telt el megálltunk egy magas épületnél. A sofőr még meg sem szólalt, Health már elő is vette a tárcáját és hozzávágott egy zöldet.

-          Tartsa meg, köszönjük. – kiszálltunk és kezemen fogva bevezetett az épületbe. Átlagos panelre hasonlított az elrendezés, csak látszott hogy sokkal szebben nézett ki és a falak is jóval vastagabbak voltak. A lifthez mentünk, majd azzal fel a 4. re.

-          Szar lehet annak, aki a 10. en lakik.

-          Mert?

-          Mert mi van ha tériszonyos??

-          Hát aki tériszonyos az nem lakik a 10. en. Ennyire egyszerű. – azzal kuncogni kezdett. Megszólalt a liftcsengő, az ajtó kinyílt, mi pedig alig sétáltunk és már ott is álltunk a 25-ös lakás ajtaja előtt. Health megnyomta egyszer röviden a csengőt, mire szinte azonnal kinyílt az ajtó, amiben egy magas középhosszú szőke hajú totál nyilvánosan látszó szemfogakkal egy vámpír férfi. Meglátta Healtht és barátságosan vigyorogni kezdett. Már akinek barátságosan néz ki egy kitett fogakkal vigyorgó szőke vámpír. Harmincas éveiben járhatott, izmos testét még mindig úgy ápolta (gondolom kellő vérrel) hogy fel se tűnne az embernek a kora. Észre sem vettem, hogy közben ölelkeztek is egyet és hangosan röhögve haverkodtak egymással a két férfi. Health vállba bokszolta, mire a vámpír röhögni kezdett. Félelmetes, ugyanakkor mégis szép volt. Sosem mondtam még ilyet semmiféle félelmetes dologra, hogy ugyanakkor szép. Mégis most így láttam. Éreztem hogy rengeteg csáberőt hordoz magába, amit valószínű fel is használt az ebédjéhez. Aztán azon kaptam magam hogy mélységes szemeivel. Éreztem hogy egyenesen a lelkembe vájódnak, és moccanni sem tudtam.

-          Csinos. Szinte sajnálom, hogy le kell vágni. – le akar vágni??? Jézusom miféle mészároshoz hozott Health? És mért nem szólal meg?? –

-          Nekem is jobban tetszik így, de egészségesebb lesz azt hiszem ha vágunk belőle. – ekkorra már tényleg megijedtem és csak meresztettem a szemeim. Lassan megerőltettem magam és megkötött izmaimmal megpróbáltam a fejem Health felé fordítani, de a szemei nem engedtek. Nem tudtam ránézni. Végül hátat fordított, és bement a szobába. Az lábaim majdnem összecsuklottak mikor végre elmúlt a hatása a vámpírnak.

-          Ez mi volt?? – kérdeztem remegő hangon és reszketve immáron Healthnek dőlve aki szorosan fogott.

-          Eric.

-          De hát vágni akar belőlem. Hagynád, hogy bántson? Ez belőlem akar vacsorázni Health! – Healthből kitört a nevetés, és hallottam hogy odabent is nevet az a bizonyos hentes. -

-          A hajadat! A hajadat fogja levágni te bolond. – igen. Megint sikerült beégetnem magam egy új ember előtt. Valahogy nekem ez az ismerkedés dolog nem megy.

-          Nem lehetne hogy most innen szépen eliszkoljak? – suttogtam iszonyat halkan Health fülébe.

-          Nem foglak bántani csak gyere már aztán foglalj helyet a székben. – kiabált ki a hang hallhatóan egy kicsit még mindig a helyzeten kuncogva. Healthre néztem, aki csak megértően mosolygott.

-          Na menj gyorsan. – én ezt szó szerint kihasználva, a legnagyobb sebességemmel bevillantam a székbe, lehajtottam a fejem és ültem ott, mint aki a halálára vár. Éreztem ahogy közeleg felém az a férfi, majd megéreztem az államon hideg ujjait. Felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett. Most nem csinált semmit, nem rökönyödtem meg, csak nézett. Aztán egyre gunyorosabban vigyorgott, majd elengedte az arcom és hátrébb lépett. Kezet nyújtott felém bemutatkozás képpen.

-          Eric Crowe. – egy ideig csak bambultam, aztán rájöttem hogy csak jobban beégetem magam hogyha meg se szólalok.

-          Serina Canter. – azzal megfogtam a kezét és kezet ráztunk. fogása gyengéd ugyanakkor határozott volt. –

-          Nos. Mennyit kéne vágni? Esetleg valami frizurát is szeretnél váltani?

-          Nem tudom. A végéből mindenképp vágatni kéne, legalább hogy a hátam közepéig érjen. viszont fazonba nem gondolkodtam. – felcsillant egy reményteli mosoly az arcán aztán vigyorogva faggatott. –

-          Szabadkezet adsz nekem?

-          Hát … Nem is tudom…őőő. – elnevette magát és a vállamra tette a kezét. –

-          A hajadról beszélek vili? – hahaha de rohadt vicces –

-          Ja. Vili. Csináld. – amint kimondtam meg is bántam. Bosszúból elrontatom a hajam valakivel. Király. Ügyes vagyok.

***

A hajvágás közben végig kérdezgetett hogy mit szólnák e ahhoz ha lenne egy kis fufrum, amit enyhén tagadtam de végülis lett egyfajta tépett féle rövidség elől. Összességében úgy hitten hogy most eléggé elrontottam a dolgokat, és amíg vissza nem nő zacskót huzok a fejemre, de kellemeset kellet csalódnom mikor a tükör felé fordított

-          Kész is vagyunk. – a tükörből egy immáron nem lelakott kialvatlan nő nézett szembe velem. Persze megint csak változtam, és megint kicsit fura volt azt a másikat nézni a tükörben, de ez most tetszett. Alapvető reakcióként el is kezdtem fogdosni, és jobbról-ballról nézegetni a fejem. Be kellett vallanom, hogy jó munkát végzett a hentesem. És tetszettem magamnak.

-          Ez… Ez tetszik. Köszönöm.

-          Örülök hogy sikerült olyat csinálnom amit szívesen nézel majd reggelenként a tükörben. – azzal párbeszédünk lezárta egy önelégült vigyorral, rám kacsintott, aztán eltűnt. Health mögém lépett és tükörből nézett vissza rám.

-          Tényleg nagyon jó! Dögös vagy! – azzal tőle is kaptam egy vigyort és egy kacsintást, és mára ez nekem elég is volt hogy elfelejtsem az érkezésemmel egybekötött égesd le magad mert még nem ismer elég jól programot.

-          Mehetünk vacsorázni?

-          Mehetünk. – azzal felálltam egy csókot nyomtam még mindig új külsőmön mosolygó ajkaira, és elsétáltunk a hentestől. –

12. fejezet

Mikor kinyitottam a szemem, szinte homályosan láttam mindent. A fülem zúgott, és a fejem majd széthasadt. A hátamra fordultam és nyújtóztam egy hatalmasat. A gyönyörű hatalmas ablakra pillantottam, de el is kaptam a fejem, amikor egy kis résen át a szemembe villant a napfény. Áu. Hé mióta bántja a szemem a fény ennyire? Felültem és törölgetve a szemem egy hatalmasat ásítottam. A lábaim leraktam Health kedvenc vörös mintás szőnyegére, és azt fixíroztam milyen puha ez a szőnyeg. Nem is csoda hogy így vigyáz rá. A hátam mögé pillantottam és elmosolyodtam a csodás lényen (aki mellesleg belőlem vacsorázott) aki elhenteredve, a takarót összevissza gyűrve aludt nyitott szájjal az ágyban. Mint akinek vad éjszakája volt. A szó szoros értelmében véve. Néztem, ahogy gyönyörű szemeit óriás szempillái zárják le, és olyan nyugodtan alszik, hogy egy közvetlen mellette elhelyezett betonkeverő se ébresztené fel. Csodálkodásom a gyomrom szakította félbe. Azt hinné az ember (illetve ki tudja most már mi is, vagyok) hogy ha a pasiját szívta egész este másnap nem lesz éhes. De ezt a gyomrom hangos korgása igen csak meghazudtolta. Így hát nem volt mit tenni, fel kellet állnom a félisten mellől. Kicsit előrébb csúsztam, hogy a lábam teljes biztonsággal érjen földet és egy kisseb löketet adva gyenge karjaimmal felálltam. Majdnem vissza is zuhantam. Iszonyat gyengének éreztem magam, és csak most tűnt fel, hogy szédülök is. Megtámaszkodtam az éjjeli szekrényben, és mély levegőket vettem. Oké. Semmi gáz. Végülis máskor is megszédül az ember, ha hirtelen áll fel nem? Elindultam és szépen lassan kicsoszogtam a konyhába. Annak ellenére, hogy a gyomrom ételt követelően korgott megállás nélkül, egyáltalán nem vágytam ételre. Azt már nem állítanám biztosan az éjszaka után, hogy ha Health felkínálná ellent, mondanék egy kis meleg vérnek, de már az ijesztő hogy ilyeneken gondolkodom. Mi lett belőlem? Ez nem oké. Ennek… ennek nem így kéne lennie. Végül felálltam és a szekrényben matatva megtaláltam a Cheeries mézes gabonapelyhes dobozt, ami csak is kizárólag nekem volt fenntartva. Kiszórtam egy tálba, nyakon öntöttem jó sok tejjel, és ráadásként még mézet csurgattam a tetejére. Egy gyönyörű (és valószínűleg méregdrága) ezüstkanál a fiókból, és lapátolni kezdtem a müzlimet. Akárhogy is szerette volna a gyomrom, az utolsó pár kanalat nem bírtam megenni. Talán majd később. Vágytam egy fogmosásra és egy alapos arcmosásra is. Irány az aranymosdó. Sosem értettem Health mért él ilyen puccosan. Oké, ki ne szeretne kényelemben élni. De azt hogy már csak hobbiból is mindenből a legújabb, és legdrágább kell, az már valamiért furcsának tűnik nekem. Megnyitottam a csapot, és a hideg víz alá tettem a kezem. Olyan jól esett a hideg víz, hogy egy ideig így merengtem. Felnéztem a tükörbe, és elborzadtam. Ez meg ki? Mintha nem is magamat látnám a tükörben. Jó persze, nem vagyok bolond egy tükörbe, nézek, tehát csak is én lehetek. De akkor is. A hajam hosszabb, és még erősebben sötétebb (már ha a fekete is tud sötétülni), a szemeim pedig mintha vörösesen lennének barnák, nem pedig tiszta barna. A hatalmas sötét karikákról nem is beszélve a szemem alatt. Mint egy félhulla. Azért ennyire nem éreztem szarul magam, mint ahogy kinézek. Benyúltam a baloldali tükrös szekrénybe (ami nekem volt kinyilvánítva) és kivettem belőle egy hajgumit, meg a hajkefém. Nagy nehézségekkel ugyan, de sikerült minden csomót kifésülni immár még hosszabb hajamból, és ahogy azon bosszankodtam, hogy nem érem rendesen el az összes hajam, eldöntöttem hogy vágatok belőle. Legalább, addig hogy a hátam közepéig érjen. Mert oké hosszúhaj párti vagyok, de hogy a térdemig érjen az már túlzás kissé. Csak egy plusztényező, amivel ön és közveszélyességem fokozom. Magas lófarokba fogtam a hajam, és hideg vizet locsolva az arcomra máris jobban éreztem magam. Mikor már elég ideje áztattam az arcom, fel sem nézve oldalra nyúltam a törülközőért, és alaposan beledörgöltem az arcom. Felegyenesedtem és leraktam a törülközőt. Kinyitottam a szemem és a szívem is leállt egy fél percre úgy megijedtem Health hideg érintésétől a derekamon, és kacsingató szemein a tükörben.

- Jó reggelt. – suttogta a fülembe halkan.

- Mit csináltál volna, ha szívrohamot kapok, és itt esek össze? Jó reggelt lett volna tényleg. – elmosolyodott és gyengéden puszit nyomott a nyakamra, amit eddig észre se vettem, hogy néz ki. Egy hatalmas harapásnyom volt a nyakamon, és nem a kellemes rózsaszín kis folt.

- Jaj ne zsémbeskedj már! Nem akartalak megijeszteni te is, tudod. A te bajod hogy ilyen kis nyuszi vagy. Mégis ki járkálna itt, ha nem én rajtad kívül? – ebben volt valami. De akkor is. Egyáltalán nem mindig előny, ha a párod hangtalanul suhangat ide-oda. Megfordultam és a szemébe néztem. Legalább is próbáltam, de kény uraság nem ért rá, végig kellet mérnie. Valószínűleg miközbe arcot mostam, ezt hátulról már megtette.

- Hálóingben fogok mászkálni az elkövetkezendő 10 évszázadban, ha nem hagyod abba. – elkuncogta magát, mint aki egy szavamat sem hiszi –

- Ennyire gonosz csak nem vagy. Hisz ismerlek. – azzal kacsintott egyet és magához húzott, hogy meg csókolhasson (vagy hogy kiélje kora reggeli perverzióját). Először az alsó majd a felső ajkam csókolgatta, majd finoman ráharapott az alsó ajkam szélére. Elhúzódtam, és megvetően néztem rá.

- Éhes vagy talán? – mint egy kisgyerek, olyan csintalan kacajokat hallatott, aztán felrántott, mint egy csecsemőt, és visszacipelt az ágyhoz. -

- Bünti kéne, azért hogy mindig elkószálsz. Felébredek te meg sehol. Igazán megvárhatnál. – lefektetett az ágyra, és ő is mellém feküdt. Ránk húzta a takarót, és szinte rám ülve a térdei közt tartotta a csípőm. –

- Nem, nem kell bünti. – mosolyodtam el, meghatott hogy ilyen érzékenyen érinti hogy én ”elkószálok” mellőle. Lehajolt, és a nyakamon lévő sebet csókolgatta. Lejjebb csúszott, és szinte, mint egy kisgyerek úgy bujt hozzám miközbe a sebet, nyugtatta puha ajkaival.

- Ne haragudj, nem nagyon figyeltem rá este hogy begyógyítgassam a sebet. Igazán nem akartam hogy ilyen csúnya legyen. – szó, ami szó ezek szerint tényleg elég csúnya –

- Nem. Semmi baj. Majd elmúlik, gondolom. A tiéd sem néz ki valami szépen. – elvigyorodott, visszaemlékezve az éjszakára –

- Igen. Lehet hogy azért mert neked nem olyan szép élesek még a szemfogaid, mint nekem. De az enyém hamar begyógyul. Neked viszont innod kéne, hogy gyorsítsuk a gyógyulást. Csak hogy ne nézzen ki ilyen szörnyen. – egészen közel hajolt a fülemhez, és negédesen súgta –

- Kikapok Kevintől.

- Innom kéne? Az előbb ettem müzlit abban volt tej is. – de amint ezt kimondtam, már le is esett mire gondolt, és szörnyen ostobának éreztem magam –

- Nem éppen limonádéra vagy tejre gondoltam. Belőlem kéne hogy igyál. Persze ha megfelel a vérem. Ha nem ízlik, keresünk valaki mást. – Keresünk valaki máást?? Hogyne. Lekapunk egy emberkét az utcán, „bocsi de innom kell egy kis vért, mert csúnya a sebem” vagy mi? Mészárolni is el kell kezdenem? Mi az isten. Van isten egyáltalán?? –

- Most mért nézel így? – látván elképedt arckifejezésem, félve kérdezett tovább –

- Tegnap ittál belőlem nem?

- De.

- És ízlett?

- Persze hogy ízlett! Ne kérdezz már hülyeségeket! Nem mészárolok le senki idegent, azért mert kicsit csúnyán néz ki a nyakam! – fakadtam ki –

- Na először is, örülök, hogy ízlek te is finom vagy de, ezt tudtad eddig is. Másodszor, nem kell lemészárolnod senkit. Főleg nem idegent, mert ki tudja mi van a vérében, elkapsz valamit aztán én is képtelen leszek utánad menni, annak ellenére hogy a pokolba a helyem és nehezen érném el hogy a menybe kövesselek. Harmadszor, és utoljára, a nyakad nem kicsit csúnya, hanem úgy néz ki, mint akinek a fél nyakát szétmarcangolta egy vadállat, ami lényegében igaz is. – elképedtem, mennyit tud hadarni, néha ha arról van szó, hogy kiakadok valami miatt –

- Oké. – nyögtem ki végül –

- Haragszol?

- Dehogy haragszom. Csak…

- Csak…?

- Megrémített ez az egész. – vallottam be, és kerültem a tekintetét, miközben kilöktem magamból az igazságot –

- Nem kell félned. Mitől rémülsz meg? – bűnbánó szemekkel vizslatott, és két immár felmelegedett kezét az arcomra tette és cirógatott vele.

- Nem is tudom. Nekem macskareinné kéne, hogy változzam majd nem? Ők nem tesznek ilyeneket. Nem isznak vért, nem kívánják, hogy igyanak vért. Olyan furcsa ez az egész. Ez nem is én vagyok. – csókot nyomott a homlokomra, és olyan nyugtató hangon beszélt, hogy ha nem most keltem volna fel, akár el is aludnék rá, annyira biztonságot árasztó hangja van –

- Én nem lepődöm, meg azon hogy más, vagy mint az átlagos macskareinek. Te különleges vagy. Különleges voltál mikor még teljesen ember, voltál, és egy nagyon különleges és erős lénnyé is fogsz válni. Ez nem jelent semmi rosszat, ez csak megerősíti azt mennyire mázlista, vagyok hogy rád találtam. Ne aggódj, kiderítjük mi vagy, és mi leszel. – tényleg megnyugtatott, ahogy mindig –

- Oké. – újra megcsókolt, és újra, és azon kaptuk magunk, hogy megint egymásra tekeredve csókolózunk. Ismét támadt bennem az érzés, ami éjszaka, éreztem, ahogy előtüremkedik a szemfogam, és erősen koncentrálva nézem Health érhálózatát gyönyörű barna bőre mögött. Végül megadva magam a kísértésnek, végighúztam óvatosan a körmöm a tegnapi seben, mire abból szépen lassan csörgedezni kezdett a friss meleg nedű. Health sziszegve érzékelte a pillanatnyi fájdalmat, de rögtön abba is hagyta, amikor kortyolni kezdtem. Mintha az hogy iszok belőle végtelen örömet, okozna neki, nem csak lelkileg, de fizikailag is. Teste megremegett mikor a nyelvem utoljára végighúztam a felhasított seben, és egy sóhajt eleresztve mellém zuhant. Szeme lecsukódott, és eltátotta a száját. Azonnal felpattant az én szemem is és teljesen felébredtem a vér adta mámorból.

- Health! – semmi válasz csak a szempillái remegtek meg. Fölé hajoltam és kezeim közé zártam széles arccsontját –

- Jól vagy? Válaszolj! Nyisd ki a szemed vagy valami! – remegve, de kinyitotta a szemeit, kezeit az én csuklóm köré zárta, és a szája önfeledt mosolyba görbült –

- Jól vagyok. Nagyon is! – szemeiből minden vörös eltűnt, újra a meleg barna szemek köszöntöttek, és bámultak az arcomba mosolyogva –

- Megijesztettél! Azt hittem elájultál! – ripakodtam rá szerényen –

- Majdnem el is ájultam. De semmi rosszindulatból esküszöm. Sen azt hiszem tényleg szert, tettél valami új erőre. Olyan hatással vagy rám mikor iszol, mint a vámpírok azokra akikből isznak. Te is kiváltod azt az örömöt, azt a felemelhetetlen érzést, amit én soha nem tapasztalhattam, meg mert én okoztam de, soha nem tudtam milyen annak, aki átéli. Köszönöm. – remek. Megköszöni, hogy iszok belőle. Mint ha egy jó csapos lenne egy kocsmában –

- Nem kell megköszönnöd.

- Nem baj, azért én megköszöntem. – újból visszanyerve erejét, rám pördült, és csókokkal halmozott el a fejem búbjától a lábam ujjáig. Felkacagtam a csiklandós érzéstől, és a libabőr is kiült rám.

- Szeretlek. – fújta bele a levegőt, a hajamba –

- Szeretlek. – csókot nyomtam a látszóan gyorsan gyógyuló sebre, és lehunytam a szemem, ahogy éreztem az utolsó kis íz foszlányt az ajkamon –

Miután felöltözködtünk, és rendbe szedtük magunk, elindultunk a kastély felé. Mint mindig most is Health őrületes tempója miatt még idő előtt odaértünk. A kapuk még zárva voltak, ilyenkor még mindenki vagy alszik, vagy még otthon van.

- Be kell mennem a könyvtárba. – törtem meg a kocsi halk motorzúgását-

- Hátul azt hiszem, van hozzá egy külön bejárat. Ott parkolok le és bemegyünk oké?

- Nem. Mármint, egyedül szeretnék keresgélni, ha nem baj. – rám nézett és azon gondolkodott, hogy jó ötlet e de végül nem talált benne semmi kivetnivalót. –

- Oké. Akkor én addig megvárom, amíg kinyitja Kevin a kapukat, és akkor be is megyek.

- Oké. – tényleg jobb ötletnek találtam hogy egyedül keresgéljek. Ha Health ott lenne úgy is, csak elterelné a figyelmem, vagy unatkozna. Különben is jobban szeretek egyedül belemélyedni a könyvekbe. – Úgy is tett, ahogy mondta, leparkolt hátul a könyvtárépület felett lévő hátsó bejáratnál. Csókot nyomott a fejem búbjára, majd a hegre a nyakamon.

- Egész jól néz már ki. – mosolygott, és biztatóan lehajtotta a szemellenzőmet, hogy magam is megpillanthassam. A nyakamhoz kaptam, és vizslattam az érdes heges bőrt, de a tükörben nem nézett ki olyan rosszul, mint ahogy kinézett. Talán azért mégse szeretném mutogatni. Ezt mintha csak Health meghallotta volna, kihúzta a hajgumit a hajamból, és lezuhant a súlyos köteg, haj amit a vékony gumi tartott.

- Húh! – elképedve bámulta a hajam, és próbálta összeszedni. Kisöpörte a szemembe hullott hosszú tincseket, és elrendezgette az elválasztást a fejem tetején.

- Nagyon hosszú. El fogok esni benne. – mondtam miközbe próbáltam minél igényesebben feltüntetni az idegent a tükörben.

- Vigyázz magadra jó? Majd este elmegyünk a fodrászhoz. – felhúztam egyik szemöldököm, és vártam hogy helyesbítsen, de nem tette. –

- Fodrászhoz? Este? – elvigyorodott, és végighúzta ujját az egyik hajtincsen. –

- Pontosan, ahogy mondtam. – valahogy kezdem megszokni, hogy nekem és Health-nek minden nyitva tart akár éjfélig, és hajnalba is zavarhatunk bárkit. Kapcsolatai révén, akár hajnali fél egykor is vágathatok hajat. Remek. –

- Oké. Akkor mondjuk, találkozzunk pár óra múlva az ebédlőbe. – hevesen bólogatott, és vigyorgott az arcom látva –

- Mondjuk fél egykor? Elmehetnénk ebédelni valahová. – az utolsó mondatot olyan sejtelmesen mondta, hogy gyanakodni kezdtem, nem akar vajon elrabolni, vagy milyen tervet eszelt ki megint. –

- Rendben. Akkor 12:30 kor az ebédlőben. Szia! – azzal egy szájon csókoltam, és kihuppantam a hatalmas sötét terepjáróból. –

- Szia! – a kocsi farolva megfordult, és áthajtott a kastély másik oldalára, hogy leparkolhasson. –

Felnéztem az ajtó feletti, IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! feliratra, aztán lenyomtam a kilincset lassan, azt várva, hogy zárva lesz, de nem, a kilincs zárja halkan kattant egyet és halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Egy sötét lejáró tárult elém, szinte rögtön lépcsők százai. Mielőtt elkezdtem volna végigbukdácsolni a lépcsőn, előre vettem a hajam, hogy lássam, és kizárjam a lehetőséget, hogy rátapossak. Leléptem az első lépcsőfokra, megfordultam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Azonnal sötétség borult rám, az orrom hegyéig sem láttam. Lehunytam a szemem, aztán mire újra kinyitottam, vörösesen ugyan de láttam mindent. Mint az éjszakai fények a dokumentumfilmekben. Paráztató ez az egész. Miközben lassan, az oldalsó korlátot fogva végig lépdeltem a lépcsőn, a paráztató szóról eszembe jutott az a nőszemély, akire a világon a legjobban illik ez a szó. A nőre, akit láttam fojtogatni azt a másikat, és megfenyegetni. Három napot adott neki, utána pedig meg akarja ölni. Mikor is láttam ezt az egészet? Úristen! Villámcsapásként vágott fejbe az időérzékem visszatérése. Ma jár le a három nap. Ha az a lány nem találja, meg akit kell neki, akkor meg fogja ölni a magas gonosz szőkeség. Te jó ég! Nem mintha az én dolgom lenne a bűnbanda elfogása, de valamiért úgy érzem ez nem okés így. És habár ahogy én láttam, se nem tündék, se nem egyéb lények, emberek, de nem hiszem, hogy a rendőrség meg tudná oldani az ügyet. Letoppantam az utolsó lépcsőfokról, jobbra fordultam, és végigmentem a folyosón. Ki is lyukadtam a könyvtár ajtaja előtt. A hatalmas ajtók, zordan állták az utam, és a kilincset is csak az oldalra rakott fáklya fénye világította meg. Tisztára, mint az ókorban, kezdtem el a gondolatmenetet, amikor egy hang szólt odabentről.

- Jöhet! Nyitva van! – megtoltam a hatalmas ajtót, és mély, régies nyikorgást kiadva kitárult. A pultnál ahol korábban senkit sem láttam egy vékony, de jóképű, magas férfi állt. Szálkás izmai voltak, átlagos farmerbe bújva.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – néztem rá meglepődve, teljesen emberinek tűnt. Vagy átlát a falon? –

- A kamerák sokat segítenek. – vigyorodott el, és mutatott az ajtó feletti sarkokba. Felnéztem, és valóban, két kis kamera volt beszerelve.

- Óh. Értem. – szörnyű zavaromba megfordultam, és betoltam magam mögött a hatalmas ajtót. Nagy szinte hangrobbanással kattant a zár, és bent maradtam a hatalmas könyvekkel tömött helységben. A férfi felé fordultam, és odamentem a pulthoz. Ha már leégettem magam legalább az illemnek adjunk. Odanyújtottam a kezem egy idióta vigyorral a képemen, és bemutatkoztam.

- Helló! Serina Canter vagyok. – ő megfogta a kezem, de nem meg rázta, amire számítottam, hanem elegánsan megfogta és egy csókot nyomott a kézfejemre. –

- Joshua Way vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. Szólíts csak Josh-nak.

- Oké Josh. Megyek, keresgélek egy kicsit.

- A vámpír oszlop hátul van. – mivaan? –

- Ő… tudom. De én nekem a macskareines kell, és mondjuk az is, hátul van.

- Macskarein volnál? – nézett érdeklődően a szemem legmélyébe. –

- Igen, vagyis nem. Úgy értem, majd leszek. Nem rég érkeztem, de nem itt szoktam aludni. – egy ideig elgondolkodva meredt rám, alaposan végig mért, majd a pult alatt keresgélve valamit, szólalt meg. –

- Megtalálod, amit keresel, vagy segítsek?

- Nem köszi. Megtalálom szerintem. – végül egy kis összehajtott lapocskát nyújtott felém. – - Ide le van írva, hogy milyen olvasmányok azok, amik a tájékozódásban segítenek, mint macskarein. Mindegyik mellé oda van írva melyik sorban, találod. Ez persze nem mind, de biztosan segít.

- Ó. Köszi. Nem tudom, mikor végzek, majd visszahozom ide, ha végeztem.

- Nem kell. Megtarthatod. Több példányban van másolva.

- Oké. Kösz még egyszer. – azzal intettem neki, és belevetettem magam a polcok sűrűjében- Nem sok idő kellett hogy rátaláljak a megfelelő könyvre, a fél könyvet eltakaró cím igencsak felkelti az ember figyelmét „Különleges macskák”. Nem tartozott azok közé a könyvek közé amik a kis cédulán voltak, mégis úgy éreztem nem árt belelapozni. Mielőtt újonnan szerzett örömömbe feledkezhettem volna újra arcon csapott saját ostobaságom és hamarosan igen közelről figyelhettem meg hogy tényleg takarítják a parkettát a könyvtárban. Homályosan kezdtem felfogni hogy a földön fekszem és gyorsan feltápászkodtam. Mint valami sültbolond a könyvért nyújtózkodtak a szemeim de nem láttam sehol. El kezdtem megvizslatni alulról a hatalmas polcokat végül az egyik alatt megtaláltam kinyitva heverve kihúztam és egy igen rémisztő kép fogadott.

- Hát ez… - siklott ki az ajkaimon a meglepetéstől. Az oka pedig a képen látható fekete macska volt, aminek a szőre égnek állt, szemei vörösesen izzottak és vér fojt a szájából. Nem volt éppen kellemes látvány, de nem tudtam levenni a szemem róla. Végül elkerekedett szemeimet lecsúsztattam az alatta lévő szövegcsíkokra. „ Alapvető lételeme a vér, de nem egyetlen táplálkozási forrása, eredete visszavezethető az Ó-korba, egyiptomi vallások szerint a vámpírok vérétől szennyeződött be eredetük. Vérfertőzéssel létrehozott vámpír idomok a macskareinben, lásd 165. oldal.” – Így hát nem kevés erőmmel, elraktároztam gyorsan az itt olvasott információkat, elvonszoltam a könyvet az egyik olvasó asztalig, hatalmas dörrenéssel levágtam az asztalra én meg lehuppantam az elébe tolt székre. Nincs megmondója mennyi ideig ültem és olvastam a könyvet, csak azon kaptam magam, hogy a szemeim jojóznak, és végig olvastam az egész vérfertőzött macskáról szóló fejezetet. Egy ideig csak bámultam magam elé hogy kitisztuljanak a szemembe égett betűk aztán lassan nyújtózkodni kezdtem, majd felálltam. Tétlenül meredtem a könyvre, és dolgoztam fel az imént olvasottakat. - Elvigyem a könyvet? Végül is el olvastam úgy hogy nem kéne magammal vigyem, viszont lehet hogy később még belenéznék ha nem emlékszem valamire. Emilynek tuti meg kéne mutatnom. Health is nem árt ha tud róla. - Végül becsuktam és magamhoz ölelve elindultam a kijárat felé. Kifelé menet a pultnál megálltam. Nem állt ott senki, Josh már biztosan elment. A jegyzettömbről leszakítottam egy cetlit. „ Elvittem a „Különleges macskák” könyvet, csak kölcsön veszem ígérem nem soká hozom vissza! Köszönettel: Serina” Rávéstem az üzenetet, majd az asztal közepére téve a tollat a félig rá tettem. Felbotorkáltam az úgynevezett szobámba, a könyvet az éjjeli szekrényre helyeztem, majd elterültem az ágyon. Tudtam hogy egésznap azon fogok merengeni amit olvastam, azt is hogy nem kevés emberrel tudatnom is kell hogy milyen információk kerültek a kezembe. Hosszú nap az biztos.