13. fejezet

Meg kell keresnem Lenciát ezt nagyon is jól tudtam. Még mindig sokkoltak a dolgok, de túl kellett tennem magam rajta. Felültem, még egy ideig merengtem magamban aztán megrohamoztam a fürdőt. Reggel nem volt lehetőségem rá, úgyhogy most kiélvezhetem a hosszas áztasd magad forró vízben hobbim. Meg engedtem a csapokat, mire a víz erőteljes robajjal zuhogni kezdett. Egy ideig itt is bambultam ahogy csobog a víz aztán a tükörben kezdtem ismét barátkozni az idegennel. Méricskéltem a szemem alatti karikákat a fogaim, mint aki most látja meg magát először 100 év lefagyasztás után. Na jó majd csak megszokom. Ledobáltam a rabként tartó ruhákat és teleöntöttem habfürdővel a vizet. Maga a mennyország volt belesüppedni a forró vízzel teli kádba.

Nem is tudom meddig feküdhettem a kádba már betegesen átmostam mindenem vagy ötször. A hajmosás maga a gyönyör volt, majdnem megfulladtam a saját hajamtól, arról nem is beszélve hogy a végét tartva kellett mosni hogy ne érjen bele a vízbe. A hab szinte erőszakoskodva akart csak kijönni, de hálából hogy kiszedtem a szemembe folyt. - Ez nem az én napom – ez egyértelmű volt, de nem tudtam vele mit csinálni. Kikászálódtam a kádból megtörülköztem, egy törülközőt magam köré, egy másikat a kétméteres hajam köré tekertem. Kinyitottam az ajtót, és a következő látvány, ami fogadott az az volt, hogy Emily a Különleges Macskák könyvet tartja ölében, és abban a pillanatban elképedt vékony kis arca a könyvről, egyenesen rám siklott.

-          Ez most… ez most itt… ez te vagy? – szinte fel sem akarta fogni a szavakat, amiket nekem szegezett. Most mit mondjak? Dadogjak össze-vissza? Szinte legjobb barátnőm úgyis el akartam neki mondani, de nem így. Végül úgy döntöttem, hogy lazán kezelem a dolgot.

-          Ha arra a mutáns fekete macskára gondolsz abban a rohadt nagy könyvben… Ja. Jobb lesz ha vigyázol. Lehet, hogy veszett vagyok. Emily arca ahogy gondoltam átváltozott arra a bizonyos most igazán ezzel viccelődsz? fejre, amire nekem csak egy idióta vigyor volt a válaszom.

-          Rohadj meg Serina Canter!! Te vérszívó ribanc. – igen, ez is eljött. Az én kis Emilym kiakadt. Csodás kis arcát egy csöppet se torzították el a csúnya szavak, inkább még aranyosabbá tette. Leginkább egy őrjöngő kis mókusra hasonlított, akitől épp elvették a mogyoróját. Jobb kezem felőli asztalra néztem és majdnem elröhögtem magam a zacskó mogyoró láttán. Még jobban játszva az iróniával fel is használtam.

-          Nyugi már!! – azzal felé dobtam a zacskó mogyorót, amit hihetetlen gyorsan el is kapott. Ez már vitte a dolgot és kirobbant belőlem a röhögés. Célzóan ütögette maga mellett az ágyat, célozva hagyjam abba és üljek le mesélni. Így hát odaballagtam a szekrényemhez, felkaptam a benne ücsörgő ruhákat, amiket még egy hónappal ezelőtt hoztam ide a biztonság kedvéért. Leültem Emily mellé, és egy bátortalan pillantást vetettem rá.

-          Nos? – húzta fel egyik szemöldökét várakozóan. –

-          Igen. Azt hiszem, több közöm van ahhoz a rémséghez a könyvben, mint szeretném. Ma reggel érkeztünk és bevonultam a könyvtárba. Megtaláltam ezt, és hát igen érdekes információkra bukkantam benne. Fel is hoztam, hogy beszámoljak róla neked, de előtte vettem egy fürdőt. Nem úgy szerettem volna, hogy így tudd meg a dolgokat.

-          Hát nem dugtad el nagyon meg kell hogy mondjam!!

-          Tudom, de hát nem számítottam rá hogy feljössz. – Emily arca megenyhült, valószínűleg látta rajtam hogy engem is megnyomtak az olvasottak. Együttérzése kimutatásaképpen kezét a vállamra tette, majd eleresztett egy mély sóhajt.

-          Istenem elhiszem, hogy szar lehet neked. Szerintem a te eseted eddig a legbonyolultabb a kastélyban. Pedig nem egy fiatalság ez a romhalmaz.

-          Romhalmaz? – ezen nevetni kezdtem. Emily mindig meg tudott mosolyogtatni. Együtt érző kis szemei fényesen csillogtak rám, majd ő is kuncogni kezdett.

-          De hé! Nem olyan rossz dolog… elvégre ez magyarázza a plusz képességeid. – ami azt illeti eddig ebbe nem is gondoltam bele, annyira el voltam foglalva azzal, hogy milyen borzalmasan írja le a táplálkozási folyamatunkat a könyv. –

-          Végül is igaz. – ezzel magamba le is zárva a témát a törülközőt lehúztam a hajamról, mire az egész lobonc rám zuhant. Kibújtam saját csapdámból, és fésűt ragadtam.

-          Hű! A hajad is, a körmöd is… Talán neki kezdtél a gyorsfejlődéshez? – azzal nevetni kezdett.  Reakcióim közül (szégyellés, titkolózás, és még ezer más érzelem) csak azt vette észre hogy elpirultam.

-          Csak nem? – egyből Emily legutóbbi faggatózására gondoltam. –

-          NEM! – kérdően rám nézett és oldalra billentette a fejét. –

-          A könyvben azt olvastam, hogy ha vérhez jut egy még fejlődében lévő ilyen hát… lény, akkor az erőt ad neki, és külsőleg is meglátszik rajta. Vagy neked csak úgy plánéból nő meg egy nap alatt a hajad?

-          Azt hittem másra gondolsz. – továbbra sem válaszoltam, igyekeztem úgy tenni, mint aki teljesen belemélyed a fésülködésbe. Ebben az a probléma hogy elfogytak a csomók a hajamból már olyan egyenes volt, hogy azt hinné az ember, ha hozzá és eltörik.

-          Hajat kell szárítanom. – hadartam el gyorsan és felpattantam a fürdőszobát megirányozva. Magamra csuktam az ajtót, és hogy ha beszélne is ne is halljam maxra kapcsoltam a hajszárítót.

***

A lépcsőn lefelé szinte észre sem vettem milyen gyorsan közlekedem.  Az étkező tele volt a kastély lakóikkal. Mindenki cseverészett, csörögtek az evőeszközök, mindenki el volt foglalva magával, így nem tűnt fel senkinek mikor Health mellettem termett és a magasba emelve megpördült velem.

-          Az én kis könyvmolyom. hány órát olvasgattál? Négyet, ötöt? – azzal előtört belőle a gyerekes kuncogás.

-          Ja. Jobb lesz ha vigyázol rám, mert kezdek stréber lenni. Alig két órát tudtam csak áztatni magam annyira elolvasgattam az időt. – csatlakoztam a nevetgéléséhez, és így  sétálgattunk ki a kocsihoz kézen fogva.

-          Éhes vagy? – kérdezte mikor már bent ültünk a kocsiba, és megindultak a lovacskák a motortérben.

-          Nem igazán. Mert?

-          Csak hogy mennyire kellene sietnünk az étteremhez.

-          Öt percet talán kibírok a következő hamburgeresig.

-          Nem oda megyünk. Unalmas. De beugrunk útravalóért oda is.

-          Mért hova megyünk? – igazán kíváncsivá tett, semmi programot nem beszéltünk a későesti hajvágáson kívül. –

-          Majd meglátod. – eléggé ismertem már Healtht ahhoz hogy tudjam akármennyire is erősködnék hogy megtudjam mi a terve, nem sikerülne kihúzni belőle. Le is tettem róla. Majd meglátom, ahogy mondta.

-          Okés.

-          Okés? Ennyi? Kifürödted önmagad? Hogyhogy nincs faggatózás, durcizás, semmi? – igazán meglepő fejet vágott, szinte már vicces volt.

-          Mért elmondanád ha mindezt csinálnám? – felnevetett, mellkasa rázkódott az önfeledt nevetéstől.

-          Nem. Semmit nem érnél el vele ez igaz.

-          Akkor hiányolod?

-          Csak furcsa. – kezével megkereste az enyémet, és végig tapogatta ujjaim. Mosolyogva megszorította, majd visszatette a kormányra. Egyszerű aranyos gesztusnak találtam.

***

A kocsi begurult egy repülőtérre. Na jó. Ezt azért tényleg nem gondoltam volna. Már épp kiforrt az arcomon a jellemző meglepett arc mikor Health valami csöppet sem hétköznapi programot talál ki.

-          Tudom mit gondolsz, de nem kell semmi extrára gondolni. Csak utaznunk kell egy kicsit a fodrászodhoz.

-          Egy kicsit. És ezt a csekély távolságot repülővel óhajtod megtenni amint látom.

-          Annyira azért nem csekély. De igen, azzal. – azzal felmarkolta a hamburgeres zacskót, és kiszállt. Még mindig magam elé meredtem mikor ajtót nyitva a kezét nyújtotta. Elfogadtam a segítő kezet, és én is kiszálltam a kocsiból.

-          Oké. Szóval hova megyünk?

-          New York. – egy pillanatilag azt hittem viccelődik, de mikor az arcára néztem láttam rajta hogy halálosan komolyan gondolta.

-          New York? Kiugrunk egy hajvágásért New Yorkba? – egy isteni fél mosoly volt az első ami megjelent arcán.

-          Felfoghatod így is. – úgy döntöttem nem vitatkozok. –

-          Rendben. – Furcsállóan nézett rám, mintha ki akarná fürkészni mi jár a fejembe. –

-          Elég nyugodt vagy ma. Érdekes. – magához húzva csókot nyomott ajkaimra, aztán kezemet megragadva a repülő felé sétáltunk. Azon tűnődtem milyen látványt nyújthat egy pár, ahogyan kiszáll egy kocsiból, majd egy szem hamburgeres zacskóval a kezében felül egy New Yorkba tartó gépre.

-          Nem kéne mondjuk a jegyet megvenni, meg ilyen apróságok? – furcsálltam is hogy senkit nem látok bőröndökkel tolongani a repülőgép lépcsőjén.

-          Nem lényeges, de ha gondolod George biztosan ad neked egy jegyet, ha ennyire fontosnak tartod, hogy egy papír cetlit szorongass repülés közben. – ha fontosnak tartom? Nem ez a szokványos eljárás? Ha nem vagy ember már mindenhol ingyen utazol vagy mi a szösz?

-          George? A pilóta? –egy gyöngéd édes mosoly –

-          A magángép pilóta. Igen. Bár jobban belegondolva kétlem hogy az én körömben valaha is foglalkozott volna jegyekkel. Szeretnéd hogy megkérdezzem? – éreztem hogy valami nem okés, és később rájöttem hogy a probléma forrása az hogy a számat nyitva hagytam. Ezt észrevéve gyorsan magamhoz tértem, és neki is kezdtem a monológnak.

-          Magángép? És ezt mikor akartad közölni? Mond csak hány villád van szerte a világban? Van rólad elnevezve sziget úgy mellesleg? Nem unod még hogy már szinte nincs mibe ölnöd a pénzed?  - nem hagyta hogy még jobban kiakadjak, és a szavamba vágott. –

-          Mások örülnének ha nem kéne fizetniük egy csomó pénzt az utazásra, nem kell tolongani, oda ülsz ahova akarsz, és ha alszol nem nézi még száz ember hogyan folyik a nyálad miközben horkolsz.

-          Nem horkolok!! – vágtam rá felháborodva azonnal. –

-          Nem annyira.

-          Várhatod legközelebb, hogy együtt aludjunk. Nem foglak bántani az orbitális horkolásommal!

-          Nem bántasz vele. Aranyos ahogyan szortyogsz mellettem. Különben sem bírnám ki, hogy nélküled aludjak ha ott vagy velem. – azzal megszorítva kezem bocsánatkérően rám mosolygott. –

-          Ezt még akkor is visszakapod egyszer! – morcos arcom fél másodpercig tartott mert a következő pillanatban már az ajkait éreztem. Meleg kis puha ajkai rásimultak az enyémre, olyan hirtelen jól esett, hogy azt hittem vissza sem adom a nyelvét. A lépcsőn felérve már ott várt minket egy férfiaz ajtóban. Hatalmas vigyorral fogadta Healtht és kezet nyujtott.

-          Szép napot! Örülök hogy ismét velem utazik kedves barátom. Ő lenne a kis hölgy? – azzal  kezet fogtak, majd rám pillantott, és vigyorogva folytatta. Én idétlenül kezet nyújtottam.

-          Azt hiszem igen. Serina Canter vagyok. – a kezemet ugyan megfogta de ahelyett hogy megrázta volna, ajkaihoz érintette. –

-          Kézcsók hölgyem, remélem jól utazik majd. – nem azt mondanám, hogy úriember, inkább a pénzes emberek pingvinje volt.

-          Köszönöm. – azzal bólintott egyet és utat nyitott nekünk az utastér felé. Körülbelül 10-15 férőhelyes lehetett a gép, kényelmesnek és puhának tűntek a szinte fotelnak mondható ülések. Magam akartam megbizonyosodni róla és elindultam hátrafelé. Belülre ültem, majd néztem ahogy engem nézve Health is mellém ül. Kezünket egymáséba kulcsoltuk és folytattuk amit odalent elkezdtünk. Még láttam ahogy George becsukja az ajtót, majd maga mögött a pilótafülke ajtaját. Health a nyakamhoz tért, majd a hajam kezdte el birizgálni.

-          Hogyhogy nem kötötted fel? Azt hittem zavar, hogy így lóg, mert túl hosszú.

-          Nem volt kedvem még azzal is bíbelődni. – elmosolyodott és ujjaival végigszántotta a feketeséget. –

-          Nekem nagyon tetszik így. Imádom a hajad. – kénytelenül is elmosolyodtam. Még mindig belepirultam mikor ilyeneket mondott. Beledőltem karjaiba, és a mellkasába temettem az arcom. Éreztem ahogy ujjai gyengéden siklanak végig a koponyámon, majd a hajamba csusszan újra és újra szépen lassan. Éreztem ahogy az agyamba száll az a finom illata, a gondolat hogy a karjaiban lehetek hozzábújva. Halvány ködként elért egy mély pihenés. Mindent hallottam, és éreztem, csak egyszerűen jól esett belülről néznem a szemhéjam. Éreztem ahogy lélegzik, lassan emelkedik majd süllyed a teste. A fülem mögött a szíve dobogott, és egy idő után sikerült mély álomba ringatnia, főleg mikor már a repülőgép is belesegített a ringatásba. Nem sok időre szundíthattam be de elég idő telt el hozzá hogy a nyakamban érezzem hogy jó lenne egyenesbe tenni. Lassan kipislogtam a sötétséget a szemeimből és felnéztem Health-re. Bájosan nézett le rám, karja átölelte egész vállamat.

-          Pihiztél egyet szépség? – kiszedte a szemem elé csúszott hajtincset, és megfogta az arcom. Felhúzott óvatosan és egy puszit nyomott a számra.

-          Beszenderedtem egy kicsit azt hiszem. – töröltem ki a nem létező csipáimat. –

-          Be ám! Nem vagy éhes? Megmelegítem a burgert.

-          Oké. – Health felállt és hátrafelé ment, egy kis függönyt elhúzott és bement a személyzeti kabinba. Hallottam ahogy zörög a zacskóval, majd a mikró dorombolását. Egy vékony kis „cirr” aztán már éreztem is az illatokat. A függöny elhúzódott, és egy fémes kis étkező kocsi jelent meg, a végén egy görnyedő, roppant óvatosan vezető Health. Kitört belőlem a nevetés, ahogy megláttam a két kis zacskót azon a kocsin, amit elém tolt Health.

-          Parancsol valamit hölgyem? – még rá is játszott, és úgy tett mintha ő lenne a Steward.

-          Hmm… azt a jobb oldalit kérem. – Health benyúlt, lehajtotta az előttem lévő ülés háttámlájáról az étkező asztalkát, majd átnyújtotta nekem a zacskót. Enyhén meghajolt, majd visszatolta a kis kocsit a személyzeti kabinba. Megjelent újfent, a saját kis zacskójával, lehajtotta magának is az asztalkát, és mint egy négy éves a happy meal –t tépni kezdte azonnal a burger csomagolását. Hatalmasat harapott belőle, majd felém nézve mutogatta, hogy egyek én is. Kibontottam én is a saját kis burgerem, és enni kezdtem. Jól estek a falatok, és azon kaptam magam, hogy megettem. Benyúltam a sült krumpliért, és egyenként eszegetni kezdtem azt is. A gép elején elhelyezett tv-n sugározni kezdtek egy filmet, amit Health erőteljesen magyarázni kezdett.

-          Ez jó film. Ez a kedvenc háborús filmem! – láttam hogy nagyon örül, meg aztán ez előző egy órát az én altatásommal töltötte csöndben, igazán megérdemli hogy vérfolyatós filmet nézzen gránátokkal meg minden ami kell. Lélekben felkészítettem magam hogy az elkövetkező remélhetőleg csupán másfél vagy két órában csúszó mászó lövöldöző tarka ruhás emberkéket kell néznem, ahogy egymás vérének kiontásáért küzdenek majd egy beleegyező bólintással azt mondtam.

-          Oké.

A film nagyjából arról szól, amit hittem, semmi egyéb értelmét nem láttam. Health végig csillogó szemekkel nézte a másfél óra lövöldözést, míg én meg eszegettem a krumplim, kólát iszogattam néha-néha valósan néztem a filmet, de inkább az ablakon bámultam kifelé. A látvány, amit a felhők közti szárnyalásra tudnák hasonlítani megnyugtatóan szép volt. Bolyhosan szétoszlottak és láttam, hogy mi is van alattunk. Nagyjából egy nagyítást láthattam egy térképről, körülbelül úgy nézett ki az egész, csak valósabb volt, mint megrajzolva. Szép látvány volt, de közelebbről mondjuk Afrika szebb lett volna számomra.

Három óra alatt odaértünk végre. Felálltam, hogy kinyújtóztassam a végtagjaim, elköszöntünk George-tól, megköszöntük az utazást, aztán kisétáltunk New York forgalmas utcájára. Health már füttyentve intett is a taxisnak hogy álljon meg. Beültünk a taxiba, a sofőr már hátra fordult hogy megkérdezze hová lesz az út.

-          Prestic Street 74-re lesz.

-          Oké. – azzal el is indultunk. Félúton beragadtunk egyszer egy dugóba tíz percre. Health már ép idegeskedni kezdett volna, de végül elindult a sor.

-          Kerülök, hogy ne kerüljünk dugóba. – nézett fél szemmel a visszapillantóba a sofőr.

-          Az jó lesz, köszönöm.

-          Most akkor az ismerősödhöz megyünk? – kérdeztem Healtht, aki éppen a taxióra közebbről szemügyre vételével volt elfoglalva.

-          Aha. Mindjárt ott is vagyunk. – hogy ezt kimondta rá 5 perc sem telt el megálltunk egy magas épületnél. A sofőr még meg sem szólalt, Health már elő is vette a tárcáját és hozzávágott egy zöldet.

-          Tartsa meg, köszönjük. – kiszálltunk és kezemen fogva bevezetett az épületbe. Átlagos panelre hasonlított az elrendezés, csak látszott hogy sokkal szebben nézett ki és a falak is jóval vastagabbak voltak. A lifthez mentünk, majd azzal fel a 4. re.

-          Szar lehet annak, aki a 10. en lakik.

-          Mert?

-          Mert mi van ha tériszonyos??

-          Hát aki tériszonyos az nem lakik a 10. en. Ennyire egyszerű. – azzal kuncogni kezdett. Megszólalt a liftcsengő, az ajtó kinyílt, mi pedig alig sétáltunk és már ott is álltunk a 25-ös lakás ajtaja előtt. Health megnyomta egyszer röviden a csengőt, mire szinte azonnal kinyílt az ajtó, amiben egy magas középhosszú szőke hajú totál nyilvánosan látszó szemfogakkal egy vámpír férfi. Meglátta Healtht és barátságosan vigyorogni kezdett. Már akinek barátságosan néz ki egy kitett fogakkal vigyorgó szőke vámpír. Harmincas éveiben járhatott, izmos testét még mindig úgy ápolta (gondolom kellő vérrel) hogy fel se tűnne az embernek a kora. Észre sem vettem, hogy közben ölelkeztek is egyet és hangosan röhögve haverkodtak egymással a két férfi. Health vállba bokszolta, mire a vámpír röhögni kezdett. Félelmetes, ugyanakkor mégis szép volt. Sosem mondtam még ilyet semmiféle félelmetes dologra, hogy ugyanakkor szép. Mégis most így láttam. Éreztem hogy rengeteg csáberőt hordoz magába, amit valószínű fel is használt az ebédjéhez. Aztán azon kaptam magam hogy mélységes szemeivel. Éreztem hogy egyenesen a lelkembe vájódnak, és moccanni sem tudtam.

-          Csinos. Szinte sajnálom, hogy le kell vágni. – le akar vágni??? Jézusom miféle mészároshoz hozott Health? És mért nem szólal meg?? –

-          Nekem is jobban tetszik így, de egészségesebb lesz azt hiszem ha vágunk belőle. – ekkorra már tényleg megijedtem és csak meresztettem a szemeim. Lassan megerőltettem magam és megkötött izmaimmal megpróbáltam a fejem Health felé fordítani, de a szemei nem engedtek. Nem tudtam ránézni. Végül hátat fordított, és bement a szobába. Az lábaim majdnem összecsuklottak mikor végre elmúlt a hatása a vámpírnak.

-          Ez mi volt?? – kérdeztem remegő hangon és reszketve immáron Healthnek dőlve aki szorosan fogott.

-          Eric.

-          De hát vágni akar belőlem. Hagynád, hogy bántson? Ez belőlem akar vacsorázni Health! – Healthből kitört a nevetés, és hallottam hogy odabent is nevet az a bizonyos hentes. -

-          A hajadat! A hajadat fogja levágni te bolond. – igen. Megint sikerült beégetnem magam egy új ember előtt. Valahogy nekem ez az ismerkedés dolog nem megy.

-          Nem lehetne hogy most innen szépen eliszkoljak? – suttogtam iszonyat halkan Health fülébe.

-          Nem foglak bántani csak gyere már aztán foglalj helyet a székben. – kiabált ki a hang hallhatóan egy kicsit még mindig a helyzeten kuncogva. Healthre néztem, aki csak megértően mosolygott.

-          Na menj gyorsan. – én ezt szó szerint kihasználva, a legnagyobb sebességemmel bevillantam a székbe, lehajtottam a fejem és ültem ott, mint aki a halálára vár. Éreztem ahogy közeleg felém az a férfi, majd megéreztem az államon hideg ujjait. Felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett. Most nem csinált semmit, nem rökönyödtem meg, csak nézett. Aztán egyre gunyorosabban vigyorgott, majd elengedte az arcom és hátrébb lépett. Kezet nyújtott felém bemutatkozás képpen.

-          Eric Crowe. – egy ideig csak bambultam, aztán rájöttem hogy csak jobban beégetem magam hogyha meg se szólalok.

-          Serina Canter. – azzal megfogtam a kezét és kezet ráztunk. fogása gyengéd ugyanakkor határozott volt. –

-          Nos. Mennyit kéne vágni? Esetleg valami frizurát is szeretnél váltani?

-          Nem tudom. A végéből mindenképp vágatni kéne, legalább hogy a hátam közepéig érjen. viszont fazonba nem gondolkodtam. – felcsillant egy reményteli mosoly az arcán aztán vigyorogva faggatott. –

-          Szabadkezet adsz nekem?

-          Hát … Nem is tudom…őőő. – elnevette magát és a vállamra tette a kezét. –

-          A hajadról beszélek vili? – hahaha de rohadt vicces –

-          Ja. Vili. Csináld. – amint kimondtam meg is bántam. Bosszúból elrontatom a hajam valakivel. Király. Ügyes vagyok.

***

A hajvágás közben végig kérdezgetett hogy mit szólnák e ahhoz ha lenne egy kis fufrum, amit enyhén tagadtam de végülis lett egyfajta tépett féle rövidség elől. Összességében úgy hitten hogy most eléggé elrontottam a dolgokat, és amíg vissza nem nő zacskót huzok a fejemre, de kellemeset kellet csalódnom mikor a tükör felé fordított

-          Kész is vagyunk. – a tükörből egy immáron nem lelakott kialvatlan nő nézett szembe velem. Persze megint csak változtam, és megint kicsit fura volt azt a másikat nézni a tükörben, de ez most tetszett. Alapvető reakcióként el is kezdtem fogdosni, és jobbról-ballról nézegetni a fejem. Be kellett vallanom, hogy jó munkát végzett a hentesem. És tetszettem magamnak.

-          Ez… Ez tetszik. Köszönöm.

-          Örülök hogy sikerült olyat csinálnom amit szívesen nézel majd reggelenként a tükörben. – azzal párbeszédünk lezárta egy önelégült vigyorral, rám kacsintott, aztán eltűnt. Health mögém lépett és tükörből nézett vissza rám.

-          Tényleg nagyon jó! Dögös vagy! – azzal tőle is kaptam egy vigyort és egy kacsintást, és mára ez nekem elég is volt hogy elfelejtsem az érkezésemmel egybekötött égesd le magad mert még nem ismer elég jól programot.

-          Mehetünk vacsorázni?

-          Mehetünk. – azzal felálltam egy csókot nyomtam még mindig új külsőmön mosolygó ajkaira, és elsétáltunk a hentestől. –