12. fejezet

Mikor kinyitottam a szemem, szinte homályosan láttam mindent. A fülem zúgott, és a fejem majd széthasadt. A hátamra fordultam és nyújtóztam egy hatalmasat. A gyönyörű hatalmas ablakra pillantottam, de el is kaptam a fejem, amikor egy kis résen át a szemembe villant a napfény. Áu. Hé mióta bántja a szemem a fény ennyire? Felültem és törölgetve a szemem egy hatalmasat ásítottam. A lábaim leraktam Health kedvenc vörös mintás szőnyegére, és azt fixíroztam milyen puha ez a szőnyeg. Nem is csoda hogy így vigyáz rá. A hátam mögé pillantottam és elmosolyodtam a csodás lényen (aki mellesleg belőlem vacsorázott) aki elhenteredve, a takarót összevissza gyűrve aludt nyitott szájjal az ágyban. Mint akinek vad éjszakája volt. A szó szoros értelmében véve. Néztem, ahogy gyönyörű szemeit óriás szempillái zárják le, és olyan nyugodtan alszik, hogy egy közvetlen mellette elhelyezett betonkeverő se ébresztené fel. Csodálkodásom a gyomrom szakította félbe. Azt hinné az ember (illetve ki tudja most már mi is, vagyok) hogy ha a pasiját szívta egész este másnap nem lesz éhes. De ezt a gyomrom hangos korgása igen csak meghazudtolta. Így hát nem volt mit tenni, fel kellet állnom a félisten mellől. Kicsit előrébb csúsztam, hogy a lábam teljes biztonsággal érjen földet és egy kisseb löketet adva gyenge karjaimmal felálltam. Majdnem vissza is zuhantam. Iszonyat gyengének éreztem magam, és csak most tűnt fel, hogy szédülök is. Megtámaszkodtam az éjjeli szekrényben, és mély levegőket vettem. Oké. Semmi gáz. Végülis máskor is megszédül az ember, ha hirtelen áll fel nem? Elindultam és szépen lassan kicsoszogtam a konyhába. Annak ellenére, hogy a gyomrom ételt követelően korgott megállás nélkül, egyáltalán nem vágytam ételre. Azt már nem állítanám biztosan az éjszaka után, hogy ha Health felkínálná ellent, mondanék egy kis meleg vérnek, de már az ijesztő hogy ilyeneken gondolkodom. Mi lett belőlem? Ez nem oké. Ennek… ennek nem így kéne lennie. Végül felálltam és a szekrényben matatva megtaláltam a Cheeries mézes gabonapelyhes dobozt, ami csak is kizárólag nekem volt fenntartva. Kiszórtam egy tálba, nyakon öntöttem jó sok tejjel, és ráadásként még mézet csurgattam a tetejére. Egy gyönyörű (és valószínűleg méregdrága) ezüstkanál a fiókból, és lapátolni kezdtem a müzlimet. Akárhogy is szerette volna a gyomrom, az utolsó pár kanalat nem bírtam megenni. Talán majd később. Vágytam egy fogmosásra és egy alapos arcmosásra is. Irány az aranymosdó. Sosem értettem Health mért él ilyen puccosan. Oké, ki ne szeretne kényelemben élni. De azt hogy már csak hobbiból is mindenből a legújabb, és legdrágább kell, az már valamiért furcsának tűnik nekem. Megnyitottam a csapot, és a hideg víz alá tettem a kezem. Olyan jól esett a hideg víz, hogy egy ideig így merengtem. Felnéztem a tükörbe, és elborzadtam. Ez meg ki? Mintha nem is magamat látnám a tükörben. Jó persze, nem vagyok bolond egy tükörbe, nézek, tehát csak is én lehetek. De akkor is. A hajam hosszabb, és még erősebben sötétebb (már ha a fekete is tud sötétülni), a szemeim pedig mintha vörösesen lennének barnák, nem pedig tiszta barna. A hatalmas sötét karikákról nem is beszélve a szemem alatt. Mint egy félhulla. Azért ennyire nem éreztem szarul magam, mint ahogy kinézek. Benyúltam a baloldali tükrös szekrénybe (ami nekem volt kinyilvánítva) és kivettem belőle egy hajgumit, meg a hajkefém. Nagy nehézségekkel ugyan, de sikerült minden csomót kifésülni immár még hosszabb hajamból, és ahogy azon bosszankodtam, hogy nem érem rendesen el az összes hajam, eldöntöttem hogy vágatok belőle. Legalább, addig hogy a hátam közepéig érjen. Mert oké hosszúhaj párti vagyok, de hogy a térdemig érjen az már túlzás kissé. Csak egy plusztényező, amivel ön és közveszélyességem fokozom. Magas lófarokba fogtam a hajam, és hideg vizet locsolva az arcomra máris jobban éreztem magam. Mikor már elég ideje áztattam az arcom, fel sem nézve oldalra nyúltam a törülközőért, és alaposan beledörgöltem az arcom. Felegyenesedtem és leraktam a törülközőt. Kinyitottam a szemem és a szívem is leállt egy fél percre úgy megijedtem Health hideg érintésétől a derekamon, és kacsingató szemein a tükörben.

- Jó reggelt. – suttogta a fülembe halkan.

- Mit csináltál volna, ha szívrohamot kapok, és itt esek össze? Jó reggelt lett volna tényleg. – elmosolyodott és gyengéden puszit nyomott a nyakamra, amit eddig észre se vettem, hogy néz ki. Egy hatalmas harapásnyom volt a nyakamon, és nem a kellemes rózsaszín kis folt.

- Jaj ne zsémbeskedj már! Nem akartalak megijeszteni te is, tudod. A te bajod hogy ilyen kis nyuszi vagy. Mégis ki járkálna itt, ha nem én rajtad kívül? – ebben volt valami. De akkor is. Egyáltalán nem mindig előny, ha a párod hangtalanul suhangat ide-oda. Megfordultam és a szemébe néztem. Legalább is próbáltam, de kény uraság nem ért rá, végig kellet mérnie. Valószínűleg miközbe arcot mostam, ezt hátulról már megtette.

- Hálóingben fogok mászkálni az elkövetkezendő 10 évszázadban, ha nem hagyod abba. – elkuncogta magát, mint aki egy szavamat sem hiszi –

- Ennyire gonosz csak nem vagy. Hisz ismerlek. – azzal kacsintott egyet és magához húzott, hogy meg csókolhasson (vagy hogy kiélje kora reggeli perverzióját). Először az alsó majd a felső ajkam csókolgatta, majd finoman ráharapott az alsó ajkam szélére. Elhúzódtam, és megvetően néztem rá.

- Éhes vagy talán? – mint egy kisgyerek, olyan csintalan kacajokat hallatott, aztán felrántott, mint egy csecsemőt, és visszacipelt az ágyhoz. -

- Bünti kéne, azért hogy mindig elkószálsz. Felébredek te meg sehol. Igazán megvárhatnál. – lefektetett az ágyra, és ő is mellém feküdt. Ránk húzta a takarót, és szinte rám ülve a térdei közt tartotta a csípőm. –

- Nem, nem kell bünti. – mosolyodtam el, meghatott hogy ilyen érzékenyen érinti hogy én ”elkószálok” mellőle. Lehajolt, és a nyakamon lévő sebet csókolgatta. Lejjebb csúszott, és szinte, mint egy kisgyerek úgy bujt hozzám miközbe a sebet, nyugtatta puha ajkaival.

- Ne haragudj, nem nagyon figyeltem rá este hogy begyógyítgassam a sebet. Igazán nem akartam hogy ilyen csúnya legyen. – szó, ami szó ezek szerint tényleg elég csúnya –

- Nem. Semmi baj. Majd elmúlik, gondolom. A tiéd sem néz ki valami szépen. – elvigyorodott, visszaemlékezve az éjszakára –

- Igen. Lehet hogy azért mert neked nem olyan szép élesek még a szemfogaid, mint nekem. De az enyém hamar begyógyul. Neked viszont innod kéne, hogy gyorsítsuk a gyógyulást. Csak hogy ne nézzen ki ilyen szörnyen. – egészen közel hajolt a fülemhez, és negédesen súgta –

- Kikapok Kevintől.

- Innom kéne? Az előbb ettem müzlit abban volt tej is. – de amint ezt kimondtam, már le is esett mire gondolt, és szörnyen ostobának éreztem magam –

- Nem éppen limonádéra vagy tejre gondoltam. Belőlem kéne hogy igyál. Persze ha megfelel a vérem. Ha nem ízlik, keresünk valaki mást. – Keresünk valaki máást?? Hogyne. Lekapunk egy emberkét az utcán, „bocsi de innom kell egy kis vért, mert csúnya a sebem” vagy mi? Mészárolni is el kell kezdenem? Mi az isten. Van isten egyáltalán?? –

- Most mért nézel így? – látván elképedt arckifejezésem, félve kérdezett tovább –

- Tegnap ittál belőlem nem?

- De.

- És ízlett?

- Persze hogy ízlett! Ne kérdezz már hülyeségeket! Nem mészárolok le senki idegent, azért mert kicsit csúnyán néz ki a nyakam! – fakadtam ki –

- Na először is, örülök, hogy ízlek te is finom vagy de, ezt tudtad eddig is. Másodszor, nem kell lemészárolnod senkit. Főleg nem idegent, mert ki tudja mi van a vérében, elkapsz valamit aztán én is képtelen leszek utánad menni, annak ellenére hogy a pokolba a helyem és nehezen érném el hogy a menybe kövesselek. Harmadszor, és utoljára, a nyakad nem kicsit csúnya, hanem úgy néz ki, mint akinek a fél nyakát szétmarcangolta egy vadállat, ami lényegében igaz is. – elképedtem, mennyit tud hadarni, néha ha arról van szó, hogy kiakadok valami miatt –

- Oké. – nyögtem ki végül –

- Haragszol?

- Dehogy haragszom. Csak…

- Csak…?

- Megrémített ez az egész. – vallottam be, és kerültem a tekintetét, miközben kilöktem magamból az igazságot –

- Nem kell félned. Mitől rémülsz meg? – bűnbánó szemekkel vizslatott, és két immár felmelegedett kezét az arcomra tette és cirógatott vele.

- Nem is tudom. Nekem macskareinné kéne, hogy változzam majd nem? Ők nem tesznek ilyeneket. Nem isznak vért, nem kívánják, hogy igyanak vért. Olyan furcsa ez az egész. Ez nem is én vagyok. – csókot nyomott a homlokomra, és olyan nyugtató hangon beszélt, hogy ha nem most keltem volna fel, akár el is aludnék rá, annyira biztonságot árasztó hangja van –

- Én nem lepődöm, meg azon hogy más, vagy mint az átlagos macskareinek. Te különleges vagy. Különleges voltál mikor még teljesen ember, voltál, és egy nagyon különleges és erős lénnyé is fogsz válni. Ez nem jelent semmi rosszat, ez csak megerősíti azt mennyire mázlista, vagyok hogy rád találtam. Ne aggódj, kiderítjük mi vagy, és mi leszel. – tényleg megnyugtatott, ahogy mindig –

- Oké. – újra megcsókolt, és újra, és azon kaptuk magunk, hogy megint egymásra tekeredve csókolózunk. Ismét támadt bennem az érzés, ami éjszaka, éreztem, ahogy előtüremkedik a szemfogam, és erősen koncentrálva nézem Health érhálózatát gyönyörű barna bőre mögött. Végül megadva magam a kísértésnek, végighúztam óvatosan a körmöm a tegnapi seben, mire abból szépen lassan csörgedezni kezdett a friss meleg nedű. Health sziszegve érzékelte a pillanatnyi fájdalmat, de rögtön abba is hagyta, amikor kortyolni kezdtem. Mintha az hogy iszok belőle végtelen örömet, okozna neki, nem csak lelkileg, de fizikailag is. Teste megremegett mikor a nyelvem utoljára végighúztam a felhasított seben, és egy sóhajt eleresztve mellém zuhant. Szeme lecsukódott, és eltátotta a száját. Azonnal felpattant az én szemem is és teljesen felébredtem a vér adta mámorból.

- Health! – semmi válasz csak a szempillái remegtek meg. Fölé hajoltam és kezeim közé zártam széles arccsontját –

- Jól vagy? Válaszolj! Nyisd ki a szemed vagy valami! – remegve, de kinyitotta a szemeit, kezeit az én csuklóm köré zárta, és a szája önfeledt mosolyba görbült –

- Jól vagyok. Nagyon is! – szemeiből minden vörös eltűnt, újra a meleg barna szemek köszöntöttek, és bámultak az arcomba mosolyogva –

- Megijesztettél! Azt hittem elájultál! – ripakodtam rá szerényen –

- Majdnem el is ájultam. De semmi rosszindulatból esküszöm. Sen azt hiszem tényleg szert, tettél valami új erőre. Olyan hatással vagy rám mikor iszol, mint a vámpírok azokra akikből isznak. Te is kiváltod azt az örömöt, azt a felemelhetetlen érzést, amit én soha nem tapasztalhattam, meg mert én okoztam de, soha nem tudtam milyen annak, aki átéli. Köszönöm. – remek. Megköszöni, hogy iszok belőle. Mint ha egy jó csapos lenne egy kocsmában –

- Nem kell megköszönnöd.

- Nem baj, azért én megköszöntem. – újból visszanyerve erejét, rám pördült, és csókokkal halmozott el a fejem búbjától a lábam ujjáig. Felkacagtam a csiklandós érzéstől, és a libabőr is kiült rám.

- Szeretlek. – fújta bele a levegőt, a hajamba –

- Szeretlek. – csókot nyomtam a látszóan gyorsan gyógyuló sebre, és lehunytam a szemem, ahogy éreztem az utolsó kis íz foszlányt az ajkamon –

Miután felöltözködtünk, és rendbe szedtük magunk, elindultunk a kastély felé. Mint mindig most is Health őrületes tempója miatt még idő előtt odaértünk. A kapuk még zárva voltak, ilyenkor még mindenki vagy alszik, vagy még otthon van.

- Be kell mennem a könyvtárba. – törtem meg a kocsi halk motorzúgását-

- Hátul azt hiszem, van hozzá egy külön bejárat. Ott parkolok le és bemegyünk oké?

- Nem. Mármint, egyedül szeretnék keresgélni, ha nem baj. – rám nézett és azon gondolkodott, hogy jó ötlet e de végül nem talált benne semmi kivetnivalót. –

- Oké. Akkor én addig megvárom, amíg kinyitja Kevin a kapukat, és akkor be is megyek.

- Oké. – tényleg jobb ötletnek találtam hogy egyedül keresgéljek. Ha Health ott lenne úgy is, csak elterelné a figyelmem, vagy unatkozna. Különben is jobban szeretek egyedül belemélyedni a könyvekbe. – Úgy is tett, ahogy mondta, leparkolt hátul a könyvtárépület felett lévő hátsó bejáratnál. Csókot nyomott a fejem búbjára, majd a hegre a nyakamon.

- Egész jól néz már ki. – mosolygott, és biztatóan lehajtotta a szemellenzőmet, hogy magam is megpillanthassam. A nyakamhoz kaptam, és vizslattam az érdes heges bőrt, de a tükörben nem nézett ki olyan rosszul, mint ahogy kinézett. Talán azért mégse szeretném mutogatni. Ezt mintha csak Health meghallotta volna, kihúzta a hajgumit a hajamból, és lezuhant a súlyos köteg, haj amit a vékony gumi tartott.

- Húh! – elképedve bámulta a hajam, és próbálta összeszedni. Kisöpörte a szemembe hullott hosszú tincseket, és elrendezgette az elválasztást a fejem tetején.

- Nagyon hosszú. El fogok esni benne. – mondtam miközbe próbáltam minél igényesebben feltüntetni az idegent a tükörben.

- Vigyázz magadra jó? Majd este elmegyünk a fodrászhoz. – felhúztam egyik szemöldököm, és vártam hogy helyesbítsen, de nem tette. –

- Fodrászhoz? Este? – elvigyorodott, és végighúzta ujját az egyik hajtincsen. –

- Pontosan, ahogy mondtam. – valahogy kezdem megszokni, hogy nekem és Health-nek minden nyitva tart akár éjfélig, és hajnalba is zavarhatunk bárkit. Kapcsolatai révén, akár hajnali fél egykor is vágathatok hajat. Remek. –

- Oké. Akkor mondjuk, találkozzunk pár óra múlva az ebédlőbe. – hevesen bólogatott, és vigyorgott az arcom látva –

- Mondjuk fél egykor? Elmehetnénk ebédelni valahová. – az utolsó mondatot olyan sejtelmesen mondta, hogy gyanakodni kezdtem, nem akar vajon elrabolni, vagy milyen tervet eszelt ki megint. –

- Rendben. Akkor 12:30 kor az ebédlőben. Szia! – azzal egy szájon csókoltam, és kihuppantam a hatalmas sötét terepjáróból. –

- Szia! – a kocsi farolva megfordult, és áthajtott a kastély másik oldalára, hogy leparkolhasson. –

Felnéztem az ajtó feletti, IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! feliratra, aztán lenyomtam a kilincset lassan, azt várva, hogy zárva lesz, de nem, a kilincs zárja halkan kattant egyet és halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Egy sötét lejáró tárult elém, szinte rögtön lépcsők százai. Mielőtt elkezdtem volna végigbukdácsolni a lépcsőn, előre vettem a hajam, hogy lássam, és kizárjam a lehetőséget, hogy rátapossak. Leléptem az első lépcsőfokra, megfordultam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Azonnal sötétség borult rám, az orrom hegyéig sem láttam. Lehunytam a szemem, aztán mire újra kinyitottam, vörösesen ugyan de láttam mindent. Mint az éjszakai fények a dokumentumfilmekben. Paráztató ez az egész. Miközben lassan, az oldalsó korlátot fogva végig lépdeltem a lépcsőn, a paráztató szóról eszembe jutott az a nőszemély, akire a világon a legjobban illik ez a szó. A nőre, akit láttam fojtogatni azt a másikat, és megfenyegetni. Három napot adott neki, utána pedig meg akarja ölni. Mikor is láttam ezt az egészet? Úristen! Villámcsapásként vágott fejbe az időérzékem visszatérése. Ma jár le a három nap. Ha az a lány nem találja, meg akit kell neki, akkor meg fogja ölni a magas gonosz szőkeség. Te jó ég! Nem mintha az én dolgom lenne a bűnbanda elfogása, de valamiért úgy érzem ez nem okés így. És habár ahogy én láttam, se nem tündék, se nem egyéb lények, emberek, de nem hiszem, hogy a rendőrség meg tudná oldani az ügyet. Letoppantam az utolsó lépcsőfokról, jobbra fordultam, és végigmentem a folyosón. Ki is lyukadtam a könyvtár ajtaja előtt. A hatalmas ajtók, zordan állták az utam, és a kilincset is csak az oldalra rakott fáklya fénye világította meg. Tisztára, mint az ókorban, kezdtem el a gondolatmenetet, amikor egy hang szólt odabentről.

- Jöhet! Nyitva van! – megtoltam a hatalmas ajtót, és mély, régies nyikorgást kiadva kitárult. A pultnál ahol korábban senkit sem láttam egy vékony, de jóképű, magas férfi állt. Szálkás izmai voltak, átlagos farmerbe bújva.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – néztem rá meglepődve, teljesen emberinek tűnt. Vagy átlát a falon? –

- A kamerák sokat segítenek. – vigyorodott el, és mutatott az ajtó feletti sarkokba. Felnéztem, és valóban, két kis kamera volt beszerelve.

- Óh. Értem. – szörnyű zavaromba megfordultam, és betoltam magam mögött a hatalmas ajtót. Nagy szinte hangrobbanással kattant a zár, és bent maradtam a hatalmas könyvekkel tömött helységben. A férfi felé fordultam, és odamentem a pulthoz. Ha már leégettem magam legalább az illemnek adjunk. Odanyújtottam a kezem egy idióta vigyorral a képemen, és bemutatkoztam.

- Helló! Serina Canter vagyok. – ő megfogta a kezem, de nem meg rázta, amire számítottam, hanem elegánsan megfogta és egy csókot nyomott a kézfejemre. –

- Joshua Way vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. Szólíts csak Josh-nak.

- Oké Josh. Megyek, keresgélek egy kicsit.

- A vámpír oszlop hátul van. – mivaan? –

- Ő… tudom. De én nekem a macskareines kell, és mondjuk az is, hátul van.

- Macskarein volnál? – nézett érdeklődően a szemem legmélyébe. –

- Igen, vagyis nem. Úgy értem, majd leszek. Nem rég érkeztem, de nem itt szoktam aludni. – egy ideig elgondolkodva meredt rám, alaposan végig mért, majd a pult alatt keresgélve valamit, szólalt meg. –

- Megtalálod, amit keresel, vagy segítsek?

- Nem köszi. Megtalálom szerintem. – végül egy kis összehajtott lapocskát nyújtott felém. – - Ide le van írva, hogy milyen olvasmányok azok, amik a tájékozódásban segítenek, mint macskarein. Mindegyik mellé oda van írva melyik sorban, találod. Ez persze nem mind, de biztosan segít.

- Ó. Köszi. Nem tudom, mikor végzek, majd visszahozom ide, ha végeztem.

- Nem kell. Megtarthatod. Több példányban van másolva.

- Oké. Kösz még egyszer. – azzal intettem neki, és belevetettem magam a polcok sűrűjében- Nem sok idő kellett hogy rátaláljak a megfelelő könyvre, a fél könyvet eltakaró cím igencsak felkelti az ember figyelmét „Különleges macskák”. Nem tartozott azok közé a könyvek közé amik a kis cédulán voltak, mégis úgy éreztem nem árt belelapozni. Mielőtt újonnan szerzett örömömbe feledkezhettem volna újra arcon csapott saját ostobaságom és hamarosan igen közelről figyelhettem meg hogy tényleg takarítják a parkettát a könyvtárban. Homályosan kezdtem felfogni hogy a földön fekszem és gyorsan feltápászkodtam. Mint valami sültbolond a könyvért nyújtózkodtak a szemeim de nem láttam sehol. El kezdtem megvizslatni alulról a hatalmas polcokat végül az egyik alatt megtaláltam kinyitva heverve kihúztam és egy igen rémisztő kép fogadott.

- Hát ez… - siklott ki az ajkaimon a meglepetéstől. Az oka pedig a képen látható fekete macska volt, aminek a szőre égnek állt, szemei vörösesen izzottak és vér fojt a szájából. Nem volt éppen kellemes látvány, de nem tudtam levenni a szemem róla. Végül elkerekedett szemeimet lecsúsztattam az alatta lévő szövegcsíkokra. „ Alapvető lételeme a vér, de nem egyetlen táplálkozási forrása, eredete visszavezethető az Ó-korba, egyiptomi vallások szerint a vámpírok vérétől szennyeződött be eredetük. Vérfertőzéssel létrehozott vámpír idomok a macskareinben, lásd 165. oldal.” – Így hát nem kevés erőmmel, elraktároztam gyorsan az itt olvasott információkat, elvonszoltam a könyvet az egyik olvasó asztalig, hatalmas dörrenéssel levágtam az asztalra én meg lehuppantam az elébe tolt székre. Nincs megmondója mennyi ideig ültem és olvastam a könyvet, csak azon kaptam magam, hogy a szemeim jojóznak, és végig olvastam az egész vérfertőzött macskáról szóló fejezetet. Egy ideig csak bámultam magam elé hogy kitisztuljanak a szemembe égett betűk aztán lassan nyújtózkodni kezdtem, majd felálltam. Tétlenül meredtem a könyvre, és dolgoztam fel az imént olvasottakat. - Elvigyem a könyvet? Végül is el olvastam úgy hogy nem kéne magammal vigyem, viszont lehet hogy később még belenéznék ha nem emlékszem valamire. Emilynek tuti meg kéne mutatnom. Health is nem árt ha tud róla. - Végül becsuktam és magamhoz ölelve elindultam a kijárat felé. Kifelé menet a pultnál megálltam. Nem állt ott senki, Josh már biztosan elment. A jegyzettömbről leszakítottam egy cetlit. „ Elvittem a „Különleges macskák” könyvet, csak kölcsön veszem ígérem nem soká hozom vissza! Köszönettel: Serina” Rávéstem az üzenetet, majd az asztal közepére téve a tollat a félig rá tettem. Felbotorkáltam az úgynevezett szobámba, a könyvet az éjjeli szekrényre helyeztem, majd elterültem az ágyon. Tudtam hogy egésznap azon fogok merengeni amit olvastam, azt is hogy nem kevés emberrel tudatnom is kell hogy milyen információk kerültek a kezembe. Hosszú nap az biztos.